Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Simonyi Imre: Túl a reményen: Vers a reménytelenségről: versek
mint a tiéd, vagy járásod imbolygó lomha ütemét vélte ismerősnek, — talán szemed fáradt tekintetét vagy . . . nem is tudod — s nem érted, nem érted mért vagy ily zavart, úgy zakatol az ideged, hogy elfojtja az utcazajt, s valami fásult hangulat, valami zsibbadt gyengeség kínoz, — csak vonszolod magad s megriaszt minden semmiség és minden fáj és minden mindegy, és minden oly reménytelen, nyüzsög a sétányon a nép és ijesztően idegen az annyit látott ismerős és ismerős az ismeretlen és botorkálsz csak céltalan, mint egy vizenyős mély veremben: ahonnét nincsen már kiút, se cél, se hit, se értelem s a bizonyosnál biztosabban érik benned a sejtelem: hogy kár annyi szándék, erő s mit ér, ha nagyot akarunk: oly szomorún, oly ostobán, oly bárgyún egyformák vagyunk. 1939.
