Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Módra László: Módosulások a strukturális viszonyokban: Simó Tibor: A szőlőtermelő szövetkezetek új modellje című tanulmánya kapcsán
a kedvezőtlenebb helyzetű munkajellegcsoportokból egy meghatározott résznek nincs lehetősége előbbre jutni a kedvezőbb helyzetű munkajellegcsoportokba. Ez mindenekelőtt abból adódik, hogy a kedvezőtlenebb munkahelyek aránya nagyobb, mint a kedvezőbb munkahelyeké. Ennek következtében — mint Simó írja — „szükségszerűen újratermelődnek a hátrányos helyzetben élő csoportok”. Ma már elismert, hogy a hátrányos helyzetűek közé nem csupán az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező segédmunkások, hanem a legtöbb rétegből tartoznak emberek, közöttük diplomások is. így válik érthetővé, „hogy amennyiben az emberek meghatározott csoportja számára nem biztosít előrejutást (mobilitást) a munkaszervezet, s természetesen ezek az egyének is szeretnék megszerezni a társadalom által értékesnek tartott javakat, a kedvezőbb életfeltételeket, azok kénytelenek oldalágon keresni a lehetőségeket. Az önálló egzisztencia a szocialista viszonyok között meglehetősen kevés, mivel kockázatos, mert nincs valóságos (politikailag és jogilag garantált) egzisztenciális biztonsága, érdekképviselete. Ezért a vállalatok, intézmények munkaszervezeteiben dolgozó szakmunkás, mérnök, közgazdász, segédmunkás stb. elsősorban nem önálló egzisztenciára törekszik, hanem túlmunkával — a második gazdaságban — kívánta és kívánja megszerezni a létviszonyokhoz szükséges javakat. Az emberek nem ideológiai, nem politikai meggondolásokból fordulnak a második gazdaság felé, hanem azért, mert élni akarnak, s akkor is élni akarnak, ha a munkaszervezet nem biztosítja az előrejutást, az élet kívánatos feltételeit és az ahhoz szükséges civilizációs javakat.” Simó okfejtésének logikájából kiindulva elég meggyőzőnek tűnik, hogy a „forgalomben levő” mobilitáselméleteket módosítani kell, mivel azok a mobilitásirányokat csupán a szervezetek hierarchizált rendjének zárt kereteibe „begyömöszölve” tárgyalják és értelmezik. Meg kell jegyezni, hogy ez a több vonatkozásban elavult mobilitási séma nem tud mit kezdeni az 1970-es években felgyorsult ún. „oldalági” mozgásokkal. Mindenesetre tény, hogy a mezőgazdaságban dolgozóknál megvolt a szervezeten kívüli mobilitás lehetősége: a háztáji és kisegítő gazdaságokban. Ez egyben mintát is jelent arra — írja Simó, „hogy az egyének túlmunkával, a második gazdaságban megszerezhetik mindazt, amit korábban — kevesen —, csak karrierre orientálva érhettek el.”, A vállalkozásnak azért ezek a formái terjedtek el — vonja le a következtetést Simó —, mert az önálló egzisztencia „veszélyes”, bármikor megszüntethető, adóval „agyonpréselhető” stb. így részben a gazdasági szervezet munkaszervezetében, részben túlmunkában a második gazdaságban, sok tekintetben biztonságosabb. Végezetül megjegyzem, hogy amikor Simó az új szövetkezeti modell gazdaságitársadalmi feltételeiről, és kialakításának szükségességéről érvel, a figyelmet a viszonyok tökéletesítésére, korszerűsítésére irányítja. Megállapítja, hogy a munkavállalói viszonyról egyre inkább áttérnek az „alvállalkozói” viszonyra. A szakszövetkezetekben pedig a munkavállalói viszony preferálása után kezdik a tagsági rekonstrukcióval újra szélesíteni az „alvállalkozói” viszonyt. Ennek a felismerésnek az intézményesítése a reform során olyan lehetőség — írja Simó —, amit nem célszerű elszalasztani. A szőlős szövetkezetek új modellje, Simó szerint úgy jön létre, mint minden szervezet strukturális változása, ha a körülmények hatására megváltozik a szövetkezet gazdasági szervezetében az emberek közötti viszony rendszere, ezzel utat nyitva a termelőerők gyorsabb ütemű fejlődésének. Az új modellben fővállalkozó, alvállalkozó közötti viszony meghaladja a munka- vállalói viszonyt, ami kedvezőbb eredményeket kínál. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs szükség a vállalati, a munkavállalói érdekeltség fejlesztésére. Vannak és 64
