Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Mocsár Gábor: Hozzászólás helyett: megjegyzések egy kecskeméti tanácskozáshoz

tás.” De mond még egyebeket is: „Tegyük ugyanakkor hozzá, e fejlesztési stratégia a gyakorlatban a közép- és kisvárosok arányos fejlődését sem biztosította kielégítő mértékben. Csupán a jelentős iparral rendelkező központokban, a megyeszékhelyen, illetve Budapesten volt a fejlesztés számottevő, jóllehet az elmúlt másfél évtizedben — ez azonban egy másik tanulmány témája lehetne — egyik-másik kiemelt felsőfokú központban számos olyan reprezentatív beruházás is megvalósult, amelynek funkcionális létjogosultságát a szocialista értékrend szellemében nehéz lenne bizonyítani. Túlméretezett - ségük, öncélú pompájuk sokkal inkább a neobarokk szellemiség túléléséről tanúskodik.” Meg nyilvánvalóan — teszem hozzá — a szocialista értékrend működési zavaráról, magyarán szólva, a demokratizmus érvényesülésének szembántó fogyatékosságáról.

Nem térek ki most Huszár Tibor fejtegetéseinek újabb köreire, például arra, hogy „milyen mértékben tekintheti magát de factó önállónak az a község, amelytől a megye az egész költségfejlesztési — (talán sajtóhiba: községfejlesztési helyett? M. G.) alap rovaton bevételezett összeget elvonja... Úgy tetszhet: a község lakossága munkájával nem maga teremti meg a fejlesztési alapokat, hanem a „megyétől” kapja, másszóval csak a társadalmi munkák szervezésében érezheti szuverénnek magát.” (Ha ezt ugyan szuverenitásnak lehet nevezni, de hisz Huszár is ironikusan említi ezt a fogalmat.) Nem térek ki részletezőn a mostanában sokat emlegetett társközségi hálózat létrejöttével, az iskolák körzetesítésével együttjáró önkormányzati, igazgatási jogok csorbulására, formális érvényesülésére sem — ami újra csak a demokrácia hiányát, tehát az ország többmilliónyi népességére nézve a politikai döntés jogának és képességének csorbítását jelenti. Csak annyit jegyzek meg: joggal idézi Huszár Tibor Enyedi Györgynek, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézete tudományos osztályvezetőjének egy pontos mondatát: „Ez a diszkrimináció — mint minden hátrányos megkülönböztetés — társadalmunktól idegen, és csak nehezen viselhető el.”

Nekem az itt megismert tények olvastán egy gyermeki mondóka jutott eszembe, gyermeki és játékos ugyan, de ha ideillesztem — márpedig ideillik — bizony nyugtalan keserűség fog el. így kezdődik: „Ez elment vadászni”, s úgy végződik: „ennek az icipicinek semmi nem jutott belőle”. Vagyis a hazavitt, megsütött-főzött pecsenyéből. Na de, ki az, aki meglőtte a pecsenyének valót? Sokan vannak — annyian, amennyien Magyarországon a nemzeti jövedelem előállításán, előteremtésén fáradoznak. De most figyelmünket azokra fordítsuk, akik a kecskeméti tanácskozás alanyai és tárgyai is egyben. A mezőgazdaságban dolgozók, legyen akár városlakók, vagy falun élők, közülük mégis leginkább a falusi állampolgárok, akiknek nagyobb része már nem paraszt, hiszen mint láttuk, a magyar munkásosztály fele falun lakik. Közülük verbuválódik az ingázó munkásság — a teljes munkáslétszám húsz százaléka. Az ő szemszögükből nézve mit látunk? Ez a munkásréteg az ipari központokba, a „felsőfokú központokba”, de leginkább a legfelsőbbe, a fővárosba jár el dolgozni, ott termeli meg azt az értéket, amelynek elvonható része beletevődik a „nagykalapba”, de amelyből az ő otthon, falun, vagy kisvárosban élő családja alig kap vissza valamit, vagy egyáltalán nem kap vissza semmit. Megtermeli azt a villamosáramot, amelyért az otthoniak többet fizetnek, mint a főközpontokban lakók, előállítja azt a cementet, betont, amelyből ha otthon a ház végén járdát raknak, vagy a társadalmi munkában kiásott árokba csatornaelemeket építenek — jó summa pénzt fizethet olyasmiért, ami szerencsésebb honfitársainak ingyen jár. Az ő munkájával is szaporodó nagykalapbeli pénzből iskolák, olykor öncélú pompájú, reprezentatív létesítmények épülnek a főközpontokban, otthon meg — pláne, ha sorsa társközséggé degradált faluba vetette — pók szövi be a roskadó iskolát, s gyermeke, mintha apja példa-mintáját követné, kora reggel buszra ül, hogy beingázhasson az alig szerencsésebb sorsú alsófokú központba, mert iskola csak ott van. S ha

58