Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Mocsár Gábor: Hozzászólás helyett: megjegyzések egy kecskeméti tanácskozáshoz
a talpukra fordítva szembesít. Az a kérdés foglalkoztatja például: „milyen kritériumok szerint sorolódik a 131 364 alkalmazásban álló »nem mezőgazdasági fizikai aktív dolgozó« a szövetkezeti parasztsághoz. Munkatevékenységük jellege szerint? Aligha, hiszen a villany- és motorszerelő, a traktoros és az építőmunkás a szó tradicionális értelmében sem végez »paraszti« munkát. Az az érv is elesik, hogy a tulajdonviszony a meghatározó, hiszen alkalmazásban álló fizikai dolgozókról van szó. Mert tevékenységük terepe a mezőgazdaság, üzemük telephelye a falu? Ez az érv is vitatható, mert egyrészt a városokban is megtalálhatjuk az mgtsz-ek melléküzemágait, másrészt, ha ez a szempont az irányadó, miért sorolódnak a munkásosztályhoz az állami gazdaságok dolgozói, s közülük nemcsak azok, akik »nem mezőgazdasági munkát« végeznek, de azok is, akik »mezőgazdasági fizikaiak«. A rendező elvek zavara nyilvánvaló. ..” Meg még azt is írja: „Kérdés, hogy az ipari szakmunkások milyen elv szerint minősülnek termelőszövetkezeti parasztoknak, ha az állami gazdaságban hagyományosan mezőgazdasági munkát végzőket munkásokként tartja nyilván a statisztika”. Ezek után hiába írja le Huszár Tibor azt, hogy a magyar statisztika világhírű — én ezt ha ő mondja, neki elhiszem —, mégis sikerült megingatnia a statisztika szemlélet szakszerűségébe vetett hitemet és előlegezett bizalmamat. Csakugyan: nemde furcsa dolog, hogy ha mondjuk Róza néni a szövetkezet almásában szedi az almát a fáról, akkor ő a parasztok rubrikájában szerepel, de ha a drótkerítés másik oldalán, az állami gazdaság almáskertjében cselekedné ugyanezt, akkor már a munkásosztály létszámát gyarapítaná. Még elgondolkodtatóbb: Budapesten, ha jól hallottam a rádióból, mintegy száz tsz melléküzemág tevékenykedik, részint a termelési, részint a szolgáltató ágazatban. Valamelyik bizonyára olyan szakmunkást is foglalkoztat — szerelőt, kőművest stb. — aki egész életét a fővárosban töltötte, munkadó tsz-ének faluját akár sohasem is látta, mégis „szövetkezeti parasztiként szerepel a statisztikában. Jóllehet, az így kapott adatsorok a közvetlen felhasználásra megtévesztőek, mégsem tekinthetünk el a használatuktól. Egyrészt, mert egészen egyszerűen nincs más, másrészt pedig — más vizsgálatok adatait is figyelembe véve — mint folyamatokat jelző, tájékoztató adatok, mégiscsak reprezentálják a népszámlálás szakaszaiban lezajlott társadalmi változásokat. Annyit például nagy általánosságban megállapíthatunk — más statisztikai felmérések adataiból is meg személyes tapasztalásokból is —, hogy az agrárnépesség, amely a háború előtt az összlakosságnak mintegy a fele volt, még az 1960-as népszámlálás idején is alig csökkent negyven százalék alá, húsz év múlva viszont már 17—18 százalék körül állapodott meg ez az arány. Eljutottunk tehát arra a szintre, ahol a fejlett nyugati ipari országok állnak, egyúttal oda is, hogy a magyar mezőgazdaság — csökkent létszáma ellenére —a termelési értékek úgyszólván minden „mutatójával” betört a világ élvonalába. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a hatvanas évek elején — a harmadik nekirugaszkodás idején még 7 millió tonna gabonát arattak az országban, a legutóbbi években már ennek kétszerese, 14—15 millió tonna került a magtárakba. Feleannyi munkaerővel dupla eredmény, méghozzá úgy, hogy nem kellett gyötrelmeket, töre- delmeket kiállnia a paraszti társadalomnak, ahogyan régebben, romantikusabban, „szebben hangzóan” mondták, a föld népének. Van azonban ennek a hallatlan arányú társadalmi átrendeződésnek — mondhatnám tektonikus erejű mozgásnak is — egy olyan vetülete, amin el kell gondolkozni. Mindeközben természetesen az ipar is fejlődött, s ennek hatása — az agrárkérdés felől, ennek is emberi oldaláról nézve — úgy fogalmazható meg, hogy ha az agrárkérdés nem korlátozható, egyszerűsíthető a falura, éppúgy a „munkáskérdés” sem városi kérdés most már, hiszen — félretolva a statisztikai szemléletből fakadó, nem is nagyon számottevő torzításokat — kimondhatjuk: a magyar ipari munkásságnak immár mintegy 56
