Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Kovács István: "Kultúrájában él az ember": beszélgetés Ryszard Kapuścińskival
Ez persze manapság nagyon nehéz. Mivel az alkotótól, különösen kritikus helyzetben, nemcsak azt várják el, hogy írjon. Elvárják tőle azt is, hogy a társadalomban és a társadalommal éljen, létezzen, sugározzon, hasson; s ha kell, szó szerint is hallassa hangját, beszéljen... Az események annyira felgyorsulhatnak, hogy a tempó az értelmiségiektől, az íróktól megköveteli, hogy naponta véleményt nyilvánítsanak. A társadalom, az ember képtelen kivárni azt, hogy a ma adott helyzetről mit mondunk három év múlva... Mert ennyi idő kell egy könyv megírásához és kiadásához. Megkövetelik tőlünk, hogy véleményünket a máról ma fejtsük ki. Ma kell beszélnünk arról, ami majdani olvasóinkkal történik. Ennek következtében korunk írójának kényszerűen meg kell osztania az idejét az alkotás és a társadalmi tevékenysége, társadalmi léte között. Ma már nem lehet az ember Balzac, abban az értelemben, hogy félévenként megírja az Emberi színjáték újabb és újabb kötetét. Ő megtehette, tőle ezt várták. Korunkra, a kortárs-literá- torokra inkább az az írói—emberi helyzet jellemző, mint amilyen Camus-é volt, aki nem hagyott különösebben vaskos életművet az utókorra. Mert a társadalom és szülőhazája azt kívánta, követelte, hogy aktívan benne és vele éljen, cselekedjen. Ha életét megvizsgáljuk, rögtön fölfedezhetjük, hogy életművét mennyire kiegészíti erkölcsi tartása, kiállása egy-egy ügy mellett, nyilatkozata valakiért, valamiért. Mondhatjuk; ez is része lett írói oeuvre-jének. Camus életének utolsó nyolc-kilenc évében alig adott ki új művet. Erkölcsi helytállása írta az ő életét. Ezért keletkezett az a furcsa helyzet, hogy a Camus-ről szóló, a Camus munkásságával kapcsolatos irodalom — terjedelmét tekintve — sokszorosa annak, mint amit maga Camus írt. Az az izgalmas kérdés, hogy egy író mennyire létezhet, élhet a társadalomban nem csupán annak révén, amit írt, hanem azáltal is nem kevésbé, amit róla írtak. Ha ma pillantást vetünk arra, mi jelenik meg a világon, például az Egyesült Államokban, meglepve tapasztalhatjuk, hogy egy-egy írónak nagyobb az irodalma, mint az általa létrehozott, teremtett irodalom. — így azonban egy író tehetséggel párosult erkölcsi tartása zavaró lehet azokra az írókra nézvést, akikről sohasem fognak írni, legalábbis semmiképpen se úgy, ahogy ők szeretnék... — Természetesen, egy írónak vége, ha cserben hagyja, megcsalja a tőle többet elváró országot, társadalmat, közösséget, s elárulja azokat az értékeket, amelyek a társadalom számára is értékek. Rendkívül óvatosnak kell lenni e tekintetben. Ezért kértem Önt, mutassa be nekem a „Forrást”, ahol e beszélgetést szándékában áll elhelyezni. Tudto- mon kívül vagy tájékozatlanságból sem akarok olyan helyzetbe kerülni még egyszer, ami miatt egyébként — „megvilágosodottan” — restelkednem kell. Az írói magatartás manapság a társadalom számára néha még az író által létrehozott műnél is fontosabb. Nem állítom, hogy így van rendjén, de ez van. Ha író—olvasó találkozón veszek részt odahaza, s írótársaimról kérdeznek, a feltett kérdések nem arra vonatkoznak, hogy X vagy Y mit írt, hanem arra, hogy miként viselkedik. Mert ez a fontosabb az olvasó számára. Éppen ezért vélem úgy, hogy az alkotóművész helye, szerepe a társadalomban megváltozott... Vegyük például a világ legnagyobb alkotóját, Shakespeare-t. A mai napig nem tudjuk róla teljes bizonyossággal, hogy élt-e valójában ... Vagy Homérosz... Máig vita folyik arról, hogy Homérosz emberi lény volt-e vagy egy időben elnyúló kollektive összegyűjtött munka neve ... És ez izgalmas... Vagy vegyük az Adam Mickiewicz előtti legnagyobb lengyel költőt Jan Kochanowskit, akinek idén ünnepeljük születésének 450. évfordulóját. Kazimierz Bősek irodalomtörténész egész életét arra szentelte, hogy Kochanowski kéziratait, kiadványait, a róla szóló dokumentumokat összegyűjtse. 49
