Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Zám Tibor: Szőrös talpú kismacska: regényrészlet
van pocogót, amelyről nem volt nyilvántartás, az átvevő soron kívül adminisztrálta, s nagyon meg volt elégedve, hogy rugalmasságáért ötezerrel lett vastagabb. A birkák. A „feleslegesek” az állatszámlálás idejére az Aranyrónában kaptak kosztot s kvártélyt, s még pénzbe sem kerültek, csak egy ígéretbe: hogy afféle csereüdültetés keretében a Virágzó is megvendégeli az ő birgéiket, ha ne adj’isten, náluk is kutakodnának holmi revizorok. A bikák. A legnagyobb értéket képviselő hízó bikákkal volt a legkisebb gond. Azt a harmincat, amelynek a könyvelésben nem volt személyi igazolványa, szorgalmas gondozóik egy ködös estén egyesével, kettesével szétvezetgették a tanyavilágba, s aszerint szállásolták el, hogy hol mennyi hely volt üresen a régi időkből való jászlak mellett. Ezeket a nagy jószágokat már vissza sem viszik a közösbe, mert leadásuk napokon belül elkezdődik és befejeződik. Összegezve a tanulságokat: a kis Virágzót hiába próbálták belülről és kívülről egyszerre fúrni, túlélte a válságot, mert az összetartásban hatalmas erő rejlik, mint azt már Lenin elvtárs is megmondta „A szövetkezetekről” írott művében. Ezért Lakatnak eszébe ne jusson hálálkodni, mert ő, Botlik csak az összetartásban rejlő erőt testesítette meg, amit úgy is lehetne mondani, hogy futott a pénze után, mint a kis Virágzó más tagjai is, akik megtanulták, hogy mi együtt sírunk és együtt nevetünk. Ha Lakat úgy látja, hogy Botlik gyorsabban és jobban futott a többieknél, azt a magasabb osztalék reményében tette,szem előtt tartva a marxizmus-leninizmusnakazt a jelszavát, hogy mindenki képességei szerint dolgozzék, és mindenki munkája szerint részesüljön a megtermelt javakból ... Lakat Pál, mint alapító tag, hogyan gondolja a kettőjük részesedését? . . . A kérdés nagyvonalúságra és szerénységre vall. Igaz, hogy ő, Lakat szívósan dolgozott és hosszadalmas apró-munkával hozta össze és fejlesztette fel a kis Virágzót, de szorgoskodását nagyon lekisebbíti, hogy veszélybe sodorta a művét, mert figyelmen kívül hagyta az elnök elvtársnak azt az intelmét, hogy a szerelmes férfiak legalább annyira megbízhatatlanok, mint a szerelmes nők. Ezért nem érzi magát illetékesnek, hogy elsőként nyilvánítson véleményt a kettőjük részesedése ügyében. Nos, jó. Botlik abból indul ki, hogy a Köteles Adus halála után megváltozott a leányzó fekvése. Kézenfekvő volna az Adus részét fifti-fifti elosztani, de az özvegy derekasan viselkedett. Könnyeivel küszködve bár, de olyan rafinériával mószerolta „szegény” férjét a mindenható bizottság előtt, hogy öröm volt hallgatni, amiért is megérdemli az Adus jutalékának a felét. Azért nem az egészet, mert a szarházi Adus életének utolsó óráiban olyan gyalázatosán viselkedett, hogy holta után bánatpénzt kell fizetnie, a neki járó osztalék 50%-át, amit ők, a vezető testület tagjai akként feleznek meg, hogy a felmerült költségeket, kenő pénzeket fele-fele arányban megosztják. Emiatt azonban az elnök és a főagronómus nem rövidülnek meg, mert a kis Virágzó tagjaiba Lakat elvtárs meggyőzően beletáplálta, hogy a rájuk eső egyharmad pénzt, bikából, sertésből, birkából le kell adniuk a nagy Virágzónak tartási és hizlalási költségek fejében. E döntést vétek volna az új helyzetben megmásítani, mert akkor a dolgozók, ezek az egyszerű emberek elszemtelenednének, suskust gyanítanának, pusmognának, ami most nagyon ártalmas volna. Ezen ítélet Salamon királynak is dicsőségére válnék, felelte a főagronómus az elnök kenetes stílusában, s hozzá tette még, hogy ezen ítélet bizonyára találkozik az Adus búcsúlevelében említett „égi bíró” helyeslésével is. % * % 22
