Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Zám Tibor: Szőrös talpú kismacska: regényrészlet
Botlik Péterről nem hiába mondta a megboldogult Köteles Adus, hogy akasztottak már tőle jobbat. A Virágzó sírba szállt főkönyvelőjének figyelmét azonban elkerülte a betyárbecsület erénye, az egyetlen erény, amivel az elnök büszkélkedhetett volna, de jó oka volt rá, hogy inkább eltitkolja. Botlik minden kitermelt tőzegtelep hasznát szinte fillérről fillérre megfelezte Dr. Végessel, s noha patrónusát itt-ott becsaphatta volna, hangozzék bármilyen furcsán, esze ágában sem volt megtenni, mert a „becsület” nála azonosult az érdek fogalmával. Belátta, hogy Dr. Végessel nem kukoricázhat: ha egyszer-másszor sikerülne is átdobnia, mihamar lebukna, kiesne a pikszisből. Ha viszont megmarad a tisztességes fifti-fifti mellett, nemcsak bizalmat s védelmet élvez, hanem lehetőséget is kap újabb és újabb tőzegtelepek kitermeléséhez. Botlik előzetesen közölte Dr. Végessel, hogy a kis Virágzóból 200—200 ezer néz ki per koponya, Lakat Pál letartóztatásakor azonban leadta a vészjeleket, majd szóbeli referátumában is borúlátóan ítélte meg a dolgokat: az üzlet almás. Dr. Véges szederjes arccal, de fegyelmezetten vette tudomásul ennek a nem mindennapi haszonnal kecsegtető üzletnek az elúszását, de két nappal később mégis a szívéhez kapott, s a sajtó nyúlfarknyi közleménye szerint „tragikus hirtelenséggel” elhunyt. Ez a tény részint elszomorította, részint felvillanyozta és új, eredeti megoldások kiagyalására serkentette a Virágzó elnökét. Már Lakat Pál kényszerű távolléte alatt is szaporán s eredményesen ketyegtette az agyát, de amint a főagronómus glóriával a fején visszajött, világosan látta, hogy az üzlet nagyobb hasznot hozhat, mint amennyit eredetileg ígért, mert a két versenytárs váratlan kidőlése megnövelte a versenyben maradottak hasznát. * * ÜS Pincehely, pincehideg, pohárköszöntő nélkül. Ketten ültek a százados fatörzsből lapra vágott asztal mellett, de Lakat kegyeletből az örökre eltávozott poharát is megtöltötte. Kóstolgatták, ízlelgették a kissé még karcos rizlinget, s bár jól aláaimoztak a Borostyánban, nem csúszott a bor. Savanyú volt, de hogy ne lett volna, hiszen rossz volt az ősz: esős, párás, ködös, korai. A természet kifukarkodta a fürtökből a cukrot. Ez a bor, mondta ki a szentenciát Lakat, hitvány emberbe vagy napszámosba való, de minthogy ők nem tartoznak azok közé, loccsintsák ki a poharat, s igyák továbbra is a tavalyi jót: az ezüstérmes ó-rizlinget. Adus ebből már nem kap, de nem is érdemli a nyavalyás, mert azt, hogy felkötötte magát, csak-csak megbocsátaná neki az ember, de a kis Virágzó elprédálását már nem. Ha szellemalakja itt most megjelennék, saját kezével fojtaná bele a nyomorultat ebbe az ecetízű borba, és még utána is hajítana egy lapát szódabikarbónát. . . A főagronómus szájjal lefelé fordította a néhai főkönyvelő poharát s azt mondta: „stornó”, de ezt olyan fancsali képpel mondta, hogy egyértelmű volt: nem azon bánkódik, hogy a főkönyvelő leírta magát az élők közül. Botlik megszánta a bánkódó főagronómust. Kivette borítékjából a vizsgálati jelentés egy példányát, amelyet a megyei tanács hivatalból megküldött neki, s kinyitva letette az asztalra. Lakat előbb végigfutott a levélen, azután nagyon figyelmesen elolvasta, el- dünnyögte, hogy a veszett fejszének a nyele is jobb a semminél, de kérdés, mibe került? ... Öt vagy hat jegyű számmal fejezhető ki a menlevélért fizetett összeg?... És mi érdekfűzte Botlikot ahhoz, hogy fizessen és még kockázatot is vállaljon érte?... Miért fecölt időt, kurázsit az ő megmentésébe, amikor kockázatmentes semmittevéssel hagyhatta volna, hogy a zsernyákok víz alá nyomják, hm?.. . Kapaszkodjék meg jól a pohár fülébe a Virágzó örökös főagronómusa, mert ez a menlevél ingyen van. E bizottság tagjainak nem volt zseb a zakójukon. Egy vacsorát fogadtak csupán el a Borostyánban, de azt is csak a vizsgálat végeztével, amikor már tudták 20
