Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Fehér Zoltán: "Negyvennyócba szürke lovon érkezett egy ember a faluba": egy kétnyelvű falu történeti néphagyományai
— Mi ez? — Kabánica. — Hát ez? — Lajbli. — Hát ez? — Üng. — Melyik van hozzád legközelebb? — Hát az üng. — Hát hozzám is közelebb van a juhász. Akkor takarodjatok ki onnan! Mikor mégis el akartak menni, hajdúk zavarták el a bátyaiakat.” A jobbágyvilág mindennapjairól is őriznek emlékeket. A faluban élő kisnemesek, a „kurták” a templom körül építkeztek. „A gazdagok a főutcán laktak, és nézték, hogy vasárnap ki megy szebb ruhába templomba. Azt jobban leszázalékolták.” (Nagyobb jobbágyterhet róttak ki rá.) Az úrbéri perben később még eleven élmények alapján panaszkodtak az igazságtalanságok ellen. De nézzük a ma élő emlékezéseket. „Harangoztak, mikor robotára köllött menni.” „Ha nem vöt mit vinni a tarisznyába, a hajdú azt mondta: tegyen bele követ.” „Büntetésből a fosványt (nádtorzsás mocsarat) tapostatták a jobbágyokkal.” Érthető hát, hogy 1848, mint a robot eltörlésének dátuma él a bátyaiak tudatában. Miklósity Szőke 'stvánné: „Mikor Kosut az urakkal arrul tárgyalt, hogy a robotót meg köll szüntetni. Pesten abba a nagy házba, a ház körül topok (ágyúk) voltak. Az urak nem akartak beleegyezni. Kosut azt mondta: Nézzenek csak ki! Ha nem engednek, akkor azok magukat összelövik. Ezért kellett büntetésből elmenni Magyarországról.” Hogyan jutott el a szabadság híre Bátyára? Ivota Fülöp: „Ott ahol most a Guzsvánék laknak, Rakócki (Rakovszky) vót valamikor kisuraság. Az öregapám szokta meséni, hogy ott dógozott az apja. Ű 1840-be született. Gyerek vót még akkó. Sövénykerítést csinátak éppen, oszt akkó gyütt egy lovas vitéz, hogy kitört a szabadság, nem kell már az uraknak dógozni. De nem merte senki otthagyni a munkát.” Miklósity Szókéné másképp tudja. „Negyvennyócba szürke lovon érkezett egy ember a a faluba. Kihirdette, hogy megszűnt a robota. A nép nagyon örült. De valami urasági ember arra kérte a népet, legalább az elkezdett munkát fejezzék be. Majdnem agyonverték érte." „Mikor Kosut letörte a robotát, ott, ahol most a hősi szobor van, egy asztalra hordót tettek, mindenki ihatott. Úgy örültek." A kecskeméti levéltárban meghatottan forgattam Hegedűs Jánosné bátyai zsellérasszony robotkönyvecskéjét. Első oldalára gyakorlatlan kézzel ez van írva: „Anno 1848-ik, akor elveszet a robot és a fist pénz és dézma égés országba. Moros György írta”. Micsoda öröm volt ez, hogy papíron kellett megörökíteni! Kossuthnak hitele volt. A Kossuth-bankókat több család száz évnél tovább őrizte ereklyeként a faluban.” .Jéló Pál egy híres virtuskodásról mesélt. „A Kákonyi háznál vót egy csárda, és ott vót három ember. Ha valaki odament, vót neki egy forintja, akkor képesek vótak levetkőztetni és agyonütni, és beledobni a mészégető kemencébe, máig is sok csont van ott. Erre vonult át egyszer a német a Dunán. Akkor vót, mikor kért a német az orosztul segítséget a magyarok ellen. Akkor a baltások — úgy hítták ükét — kimentek a tőtésre, és fenyegették ükét. »Gyere ide, sváb! Gyere ide!« Akkor közelebb gyütt a hajó. Belelőtt éppen a hordóba. A bátyai baltások meg elszöktek.” A Matota család hazafiúi hűségét azzal is bizonyította, hogy egyik ősük a múlt században az Árpád nevet viselte, s a nagyapa (ükapa?) honvéd mivolta sírkeresztjén is föl van tüntetve. „Nagyapa ott vót a komáromi csatába. Mesélte, hogy egy szűk utcába rohamoztak, mikor az osztrákok közéjük lőttek ágyúval. Rengeteg halott vót. Neki a szerencséje. 94
