Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 6. szám - Fehér Zoltán: "Negyvennyócba szürke lovon érkezett egy ember a faluba": egy kétnyelvű falu történeti néphagyományai

Nyelvészek véleménye szerint a falu neve a magyar helységneveknek abba a csoportjába tartozik, amelyek rokonságnévből származnak. (V. ö.: Atya, Ősöd, Öcsöd, Öcsény, Fiad, Aba)

A falu egyik eredetmondája ezt a felfogást erősíti meg. A névetimológián alapuló történet szerint három testvér közül a legidősebb, a báty, akit Marcinak hívtak, Bátyán, a két fiatalabb közül Gergely Gerjenben, Misi meg Miskén telepedett meg.

Markó Tamás bácsi szerint személynévi eredetű a falu. „Gróf Battyányi vitézkedett, azér kapta Bátyát, Dzsidát és Borotát. Ő építette a templomot is többnyire. Róla nevezték el a falut.” Az igaz, hogy Batthyány József kalocsai érsek idején épült a bátyai templom. Az is igaz, hogy tőle bérelték a bátyaiak Dzsidát és Borotát a 18. században, de a falut már a XIV. században (1369.) Bathya-nak hívták Csánky szerint!

Ha a krónikáink által megőrzött gyönyörű mondáinkról érdeklődünk, nem jutunk semmire. A magyar honfoglalás, a kalandozások és az egész középkor lapjai hiányoznak a tudat történelemkönyvéből. Bizonyára Szvatopluk szájába adott és iskolában tanult versikét őriz a következő két sor:

Cserveni kantár, bála kony,

Oda van az ország, Bozse moj.

A tudat történeti hiátusát az okozhatta, hogy a török idők után a maradék magyarság déli szláv beköltözőkkel keveredett. (A középkori bátyai magyarság késői meglétéről a Vass Előd által publikált XVI. századi török defterek falunévsoraiból tudunk.)

Mátyás király az előbbi ok miatt már egy közismert délszláv történeti énekben került elő. (A szöveget az adatközlő néhány helyen nem értette.) Hevenyészett fordításban így hangzik:

Issza a bort Dunszki Petár,

A váradi bán,

Korholja őt Mátyás király,

A földnek ura.

Mért korholsz te Mátyás király,

Egész föld ura?

Nem láttál még csaplárosnét,

Mint amilyet én.

Meginnám érte az egész Pestet,

És a fél Budát,

És hozzá sárga lovat,

Kettőt egy nap alatt.

A tatárjárás emlékét csak a lakosság magyar ősei őrizhették meg. A „pasoglavci” (kutyafejűek) kifejezés persze a török hódoltság idején itt járt tatár segédcsapatokra is vonatkozhatott. A hódoltság idejétől kezdve szaporodnak a történeti mondák és emlékezések. A török kori mondák visszatérő témája, hogy a megszállók zaklatták a magyar nőket. A következő történeti monda a mese határán áll. (Az elfogott lányt azért hizlalják, hogy megehessék —v. ö.: Jancsi és Juliska; a fordítva felhúzott topánka viszont történeti mondák kedvelt motívuma. V. Ö.: Rákóczi menekülése.)

„A kutyafejű tatárok, mikor begyüttek Magyarországra, akkor ha láttak egy szép lányt, akkor megfogták és elvitték az erdőbe. Meg akarták főzni. Vót egy lány, aki úgy járt. Bátyai vót. Az erdőbe vót egy öregasszony, az főzött a tatároknak. Ott laktak az erdőbe sátrakba. Elmentek vadászni nyulat, fácánt, mer a lány még nem hízott meg. Ekkor az öregasszony azt mondta a lánynak, majd elengedi, ha meg akarják enni. Addig a tatárok dióval mogyoróval etették. És a vállába tűt szúrtak és onnan szopták ki a vérét. Olyan édes vót a vére. Mikor rá került volna a sor, hogy megegyék, a tatárok még nem voltak otthon a vadászatból. Az öregasszony adott neki egy pár topánkát. Azt mondta, hogy fordítva húzza

91