Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Halász Péter: "Hogyan ment ki tátám a nyomorúságból?"
ereggy a gyárba. Az ajtót kócsold be, me én menek a temetésre. S hadd el — aszond. ja —, me én a házat megveszem a többitől. Van-e párád? — Van! Van, matusa! — Na ha neked van párád, akkor add csak ide. Add ide a párádat nekem. Odaadta a matusájának a párát, s tátám nem jött haza a temetésre. Mert félt, hogy ezek veszekednek az osztáson, s még aszondják: jövevény. Béjött az a szegény, az a kódus ide reánk, nem tudom mi ... tátám ettül félt. Istenverte gyermek vót s nem jött haza a temetésre. A bába, a matusa lejött. Temetés után osztoztak. Aszondták: — Né, már elosztozódtunk. Mikor elosztozódtak, akkor azt mondták: — No, immá most ojszuk39 el a házat. Mer a bábának vótak valami atyafijai, s mikor az öreg meghótt, azok eljöttek, elvették, amije vót a bábának, magát szekérre rakták, s immá ők kellett, hogy gondozzák. S akkor a ház pusztán maradott. Mikor elosztották a vagyont,az mondták: — No, immá a házat is ojszuk el. Négybe, met négy testvér vót. Akkor tátám matusája felszökött:*0 — Nem ojszuk el a házat! A házat én veszem meg, én Himiusban nem ülök többet. Jövünk le ide lakni, s én veszem meg a tátám házát. A többiek, azok mind csak olyanok voltak, akik a párát ha megszerezték, nem tudták megtartani. Pedig nem azé a para aki megszerzi, hanem azé, aki megtakarítja. Mikor meghallták a hírit, azt kérdették: — Megfizeti-e? — Meg. — Mennyit? Ez es mondta, a másik es. — Ne! Me neked es, me neked es, me neked es, me neked es. Megfizettem-e a részeteket a házból? No! A házval nincs bajotok. S én a házat adom Jánosnak. Mert — aszond- ja — a János egy istenverte, s nálam ül. Felesége meg az apjánál ül. S tátámnak megvette a házat. Hanem hová vigye? Akkor azt mondta az öreg bába: — Én a részemet Jánosnak adom, Isten nevében. Jándékba. S még egy más matusája, akit úgy hittak: Bernádné, az es mondta: — Véróka! Mondd meg Jánosnak, ha ad két frankot41 én es odaadom a részemet. A fődbül. Akkor a bába kivette, és: me neked es két frank. Felment, s megmondta a matusa tátámnak: — No János, ereggy haza. Mert én neked a házat megvettem — aszondja —, s megvettem Bernádné kertyit es. S tátám feljött ide a házba, vett osztán egy tehenet, s nem volt hol tarcsa. De a gyárat mind csak nem hagyta el. Aztán vett egy ünőt,42 aztán vett még egyet, s vett még szekeret... Aztán gyűjtött fát s csinálta ezt az istállót. Tátám ide kerekedett lakni s én itt születtem ebben a házban . . . * Immá itt lakott tátám, s apómnál lakott a deákfiú. Annak a deákfiúnak két ökre vót, kevéj volt, nem olyan mint az édesapám. Kevéj ember volt. Tátám meg elment dolgozni, kaszálni, hogy szerezzen pénzt, vegyen szénát a tehenyeknek. Mert főggye nem vót, az öreg élt, s fődet aztán kapott csak, amiután az öreg meghótt. Addig nem kapott sem tátám, sem a deákfiú. Kaszálás előtt tátám elment a bojérokhoz dolgozni, hogy szerezzen párát s vegyen füvet a tehenyeknek. Elment oda, s szerzett abban az időben 95 lejt. Az sok para vót, mert tatám örökké aszondta: 70—73 lej vót egy tehen. Hogy megszerezte a párát hazajött, s egy vasárnap elment, hogy füvet keressen. 86
