Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Nagy Olga: Értékrend a mesében
Csak néhány példát szeretnék itt kiragadni ennek illusztrálására: A bolond ember egy fának adja el a tehenét, mert a fa nyikorgását beszédnek véli. Az állatot oda köti a fához azzal, hogy másnap eljön az áráért. A tehenet megeszik a farkasok, ezért a bolond ember mérgében kivágja a fát és a tövében kincset talál. Ezt a bolond úgy értelmezi, hogy a fa megadta neki a tehén árát. A bugyuta asszony a fazekasnak edényekért odaadja a fazék korpát, amelybe a férje az azelőtt való napon talált kincset rejtette. A bolond asszony, amikor a férje visszaküldi azzal, hogy „tedd be az ajtót”, ezt úgy értelmezi, hogy „hozd el az ajtót” és cipeli magával az elhozott ajtót. Rablók elől fára menekülnek, fölcipeli oda az ajtót is, majd amikor már nem bírja tartani, ráejti a rablók fejére, akik épp a rablott kincsen osztoznak és így az egész rablott kincs nekik marad. És folytathatnánk a végtelenségig az ilyen történeteket, amelyekben a legtöbb esetben a bolond cselekedetek happy-enddel érnek véget és elkövetőjüket szerencse éri.21 A népi abszurd is, akárcsak a magas irodalom abszurdja, a valóság álcája: a valóság kusza, kaotikus és abszurd viszonylatainak csak az abszurd forma felel meg. Amikor gyönyörködünk ezekben a remeklésekben, amelyekben a torz ábrázolása olyan fantasztikus formát nyer, ugyanakkor meg kell látnunk azt a népi szkepszist (olykor cinizmust), amely a világot teljességgel torznak tartja. Ugyanakkor az antihős happy-endjét bemutatva, keserű akasztófahumorral mond ítéletet a világ fölött. Ám ebben a szétrombolt világban, amelyben már nincs helye a hősiességnek, az antimesében antihőst ábrázoló mesemondó és hallgatója nem vonja le a következtetést, hogy az élet értelmét meg kell kérdőjelezni. Az ő „realizmusa” sosem drámai vagy tragikus, sohasem jut el a pesszimista következtetésig, mint a magas irodalom egzisztencialistái. Ebben éppúgy meg kell látnunk a természethez még közel álló ember egészséges életösztönét, mint azt is, hogy a keserű tapasztalás elvezette ahhoz az szkepszishez (olykor cinizmushoz), mely már lemond az értékeknek — ha másként nem, — költői megvalósulásáról, arról, hogy bármiért így vagy úgy meg kell küzdeni. Csak egy maradt: a vak szerencse, a vak véletlen és így tovább. A népi abszurd eme remeklései épp azért érdemelnek figyelmet, mart jól tükrözik az erkölcsi értékekben való kétkedést. Emögött ugyanaz a szétrombolt világlátás van, amit Katona Anna a pikareszk regényekre jellemző magatartás kapcsán látott meg.22 EGYÉNI JEGYEK AZ ÉRTÉKREND TÜKRÖZÉSÉBEN Eddig azokat a jegyeket vettük számba, amelyek a kollektív értékrendre utalnak. Van-e lehetősége a mesemondónak arra, hogy saját egyéni vágyait szerepeltesse, illetve beleszőhesse meséjébe azt, amit az ő egyéni életében értéknek és fontosnak tart? Itt természetesen csak jelzésszerűen utalhatunk azokra a lehetőségekre, amelyek az alkotó mesemondót segítik abban, hogy egyéniségét érvényesíthesse.23 Ami témánk szempontjából fontos: hadd tegyünk említést arról, hogy lehetősége van novellizálni; a mesei jelzést kibontani, részletezni; és ez a részletezés a legtöbb esetben épp saját vágyairól, erkölcsi beállítottságáról árulkodik. Van lehetősége továbbá így vagy úgy indokolni az azonos cselekményeket, és ez szintén hozzásegíti egyénisége érvényesítéséhez és így tovább. Persze a mesemondók „szemérmesek” és így a hős mögé rejtőzve mondják ki azt, amit kimondani belső kényszer hajtja őket. Jakab István havasi mesemondó hőse vele egyidős volt. Ezt más havasi mesemondóknál is tapasztalhatjuk. Ezért a hős — mivel a mesemondó már nem fiatal ember — nem fiatal erejével tűnik ki, hanem okosságával, bölcsességével, leülepedett és megállapodott férfiúi erényeivel. Lássunk néhány példát: 69
