Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Nagy Olga: Értékrend a mesében
sekhez monológszerű reflexiókat fűzhet, a hősök szájába olyan párbeszédet adhat, mely őt és korát fejezi ki. Sőt: a mesemondó saját vágyait és értékeléseit is beleszőheti a mesébe, s így nemcsak a közösség, de azon belül a mesemondó egyénisége, értékítéletei és erkölcsi hozzáállása is megnyilatkozik.4 c) Az értékrend vizsgálatát a mesében megnehezíti az a tény, hogy épp az értékrend szempontjából oly ellentétes rétegeket találunk. Senki sem állíthatja, hogy a tündérmesék értékrendje: a bátorság, hősiesség, a rászorultakkal való együttérzés és így tovább azonos lenne azzal az értékeléssel, amely akár a furfangos hőst dicsőítő tréfás mesében, de még inkább az antihőst dicsérő tréfás mesékben, megnyilvánul. Ezek ugyanis éppen azt bizonyítják, hogy az értékek változnak, illetve nem érdemes és nem is lehet értékekben hinni, ez a világ túl romlott ehhez. Mindez nem mást bizonyít, mint azt, hogy a mesében is, akár a földtörténet rétegeiben, a változó és alakuló népi gondolkodásmód, erkölcsi modell, következésképp értékrend más-más rétegeit fedezhetjük föl. Ez viszont nem mond ellent annak, hogy a nép hagyománya, gondolkodásmódja állandóan változik és alakul. d) A fent elmondottak viszont megmagyarázzák az egyes közösségek más-más fajta viszonyulását is a meséhez. Egyes közösségek a tündérmesét már azért nem vállalják, mert annak költői vigaszát és „igazát” is gyermekesnek tartják — ezzel egyben állást foglalnak a mesei értékrend ellen is. A tündérmeséi erények: a hősiesség, bátorság, hűség, irgalmasság és így tovább, már azért nem nyújtanak költői vigaszt, mert ebben nem lehet és nem is érdemes hinni.5 Másfelől azok a „hívő” közösségek, amelyek a tündérmeséi értékrendet képviselik, egyben arról sem mondtak le, hogy legalább e költői vigaszban ne vállalják ezt, mint az emberi élet legfőbb értékét. ÉRTÉKREND ÉS A SZEMÉLYISÉG INTEGRITÁSA Max Lüthi mutatott rá arra, hogy a mesehős olyan lineáris, minden „lelki mélység” nélkül való figura, amely nem képes fejlődésre a mese folyamán. Első pillanattól kezdve végig készen áll előttünk: pontosan tudjuk, mit tesz és mit fog tenni, mit kell tennie bizonyos feltételek vagy próbák közben.6 Hogy a tehetséges mesemondó az élő mesében hogyan oldja fel a linearitást, arról már többször is részletesen írtam. Itt inkább azt kell megnéznünk, hogy mit képvisel a mesehős a mesemondó és a hallgató számára. Ha ugyanis a mesét élő közegben, ahol a közösség számára fontos kompenzációt, pótcselekvést jelent, szociálpszichológiai megközelítéssel elemezzük, akkor mindjárt az tűnik szembe, hogy a hős nem magát, hanem a hősiességet, még pontosabban a bármilyen körülmények közötti élni akarást jelképezi. A mesehős valóban jelkép és bizonyos eszmeiséget, mégpedig a hősiesen vállalt élet eszményét jelképezi.7 Nézzük meg a hős legfontosabb jellemvonásait: A hős bármilyen nehéz körülmények között, bármilyen reménytelennek tűnő helyzetben sem kérdőjelezi meg az élet értelmét. Bármilyen hatalmas ellenféllel: ördögökkel, sárkányokkal, világi hatalmasokkal stb. áll szemben, tudja azt és bízik is abban, hogy minden ellensége fölött győzedelmeskedni tud (Gorkij). Ez a diadalmas élniakarás és tudás a mai időkben, amikor a neurotikus társadalom és egyén képviseli az „időszerűt”, amikor legnagyobb íróink, ki-ki a maga módján ábrázolják az akarat nélküli „lázadó áldozatot”, aki teljes mértékben képtelen megbirkózni az élettel, aki arra ítéltetett, hogy környezetének áldozata legyen, de sohasem hódítója — miképp ezt Katona Anna kifejti — a mese hőse a személyiség integritását, s egyben a humánum, az ember győzelmét, még pontosabban az abba vetett hitet képviseli.8 60