Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Kozmács István: Néptöredék a Duna sodrában
NÉPTÖREDÉK A DUNA SODRÁBAN „A havasok házunk előtt húzódnak, Adakále ágyúi megszólalnak, a kosokat feláldoztuk hazánknak, zengjen Adakálénak dicsérete.” Kunos Ignác bukkant az országokat átszelő Duna sodrában levő szigetre Orsóvá mellett, melynek neve Adakále*, s ragadta meg őt az Európát áradatként elöntő, majd onnan visszahúzódó oszmán törökség szigeten rekedt maroknyi csoportjának költészete. A kis néptöredék kettős értelemben is szigeten rekedt: a széles Duna vize és megőrzött oszmán nyelve, kultúrája választja el a környező népektől. Ez a kis népcsoport azoban nem csak megőrizte, hanem új, máshol meg nem levő elemekkel is gazdagította az oszmán kultúrát. Most bemutatandó dalaik két csoportba sorolhatók: szerelmi és történeti tárgyú énekeket olvashatunk. A türkükben felcsendülnek a török szerelmi népköltészet megszokott fordulatai. A szerelmesét rózsához, rózsabimbóhoz hasonlítja az énekes, és az édesszavú bülbül csattogása kíséri a történteket. Magunk körül érezzük a rózsákért, a szép természet illatát. A kép azonban nem mindig idillikus. A szerelmi dalokban erős a feszültség. Az énekek hangjának cizellált könnyedségét, keleties szóvirágokban gazdagságát egy-egy szó ereje Toppantja meg. Sokszor a versszakok éles ellentétben állanak a refrénnel, amely refrén egyébként szinte elengedhetetlen követelménye a török daloknak. Ellentétes érzelmek feszítik a költeményeket: menekülés a szerelem rabságából és a bánat a kedves elvesztésén. Az előbbiek együttes jelenléte a költeményekben hiteti el az európai fül számára bódító túldíszítettség dacára is az érzelmek őszinteségét. A történeti tárgyú énekek közül néhány különösen érdekes nekünk magyaroknak. A 150 éves török uralom oly mélyen ivódott a magyarságba, hogy 300 év elteltével is többet jelent egyszerű népnévnél számunkra ez a szó: török. De meglehet, fordítva is igaz ez: az adakálei oszmánok 200 évvel visszafoglalása után is siratják ,,jó Budá”-juk veszését, hisz az oszmánság számára Buda azt jelentette Európában, melyhez hasonlót a hódítások kezdetén Bizánc. A Dunát megéneklő költemény olyan gondolatokat fogalmaz, amelyek nekünk magyaroknak nagyon is ismerősek. Ezeket a népköltészeti alkotásokat olvasva tudnunk kell: mikor Kúnos Ignác a századfordulón lejegyezte a dalokat, már a kis létszámú néptöredék tagjai közül is csak néhányan tudták ezeket, s újak már nem is keletkeztek. Ma pedig talán már senki sincs, aki énekelné az énekeket. így ezek a dalok olyan lenyomatai, megkövült emlékei a nép gondolkozásának, érzéseinek, amelyek nyom nélkül tűnhettek volna el, ha a lelkes gyűjtő nem rögzíti azokat. S nem menekülhetünk a gondolattól: hány és hány sziget-sorsra jutott népcsoport értékei vesztek el az idők során, mert nem volt senki, aki megtalálta volna kincseiket. S ha Kúnos Ignác tette Julianus barát-i tett, úgy e három fiatal fordítóé is az, akiknek tolmácsolásában a dalok most magyarul is olvashatók. S most nincs más hátra: „zengjen Adakálénak dicsérete”! KOZMÁCS ISTVÁN * A szigetet a vaskapui vízlépcső építésekor — miután a lakosságot kitelepítették — vízzel árasztották el. 46
