Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 6. szám - Solymos Ede: Halkereskedők a Dunán
A kellőtökével és üzleti érzékkel rendelkező halászmesterek fokozatosan növelték kereskedelmi tevékenységüket, miközben vizet is béreltek, s másokkal halászhatták. Gyakori volt, hogy az özvegy halásznék továbbra is bennmaradtak a bérlő kompániában, maguk helyett fogadott emberrel halásztattak, soka kereskedelmet intézték. A szegényebbje „halkofa” lett. A múlt század első felében Pécsett is működött halászcéh. Irataik tüzetes átvizsgálásakor derült ki, hogy ezek mind halkereskedők voltak, akik a Dunáról és a Dráváról kocsiszám hordták a halat a pécsi piacra. Bérletük nem volt, s valószínűleg a halászszerszámok kezeléséhez sem sokat értettek. Tipikus kereskedő halászmesterek éltek Pesten a múlt század második felében. Hatalmas bérleteik voltak a Balatonon, a Tiszán, az Al-Dunán, maguk és fiaik is kitanulták a céh keretében a halászmesterséget, de felnőtt korban már csak irányították az üzletet. A bérletekről származó hal mellé jócskán vásároltak is. Orsováról hozatták a tokot, vizát, melynek ikrájából maguk készítették a kaviárt. Ősszel halasbárkas zám vontatták Pestre a halat a dunai halászok, míg a tiszaiak kocsin vagy vasúton szállítottak. A pesti halpiac a Belvárosi templom körül terült el, az Erzsébet-híd építésekor szüntették meg a Hal teret. Egymás mellett álltak a ponyvás sátrak a halas kádakkal, a jegelt halat tartalmazó ládákkal. A piacnak kialakult rendje volt. A pénteki nap volt a legerősebb. Már éjfél után kezdődött az élet. Akkor vásároltak azok a kereskedők, akik más helyre vitték kicsibe árusítani. Egy-egy elvitt 5—6 mázsa halat, s ilyen vevő az 1860-as években volt vagy 120—140 is. Reggel ötre ezekkel végeztek, akkor jöttek a házalók, akik házról-házra jártak a hallal. Ugyanakkor vásároltak a szatyrosok, akik a gyárakba és a Pest környéki kisebb településekre hordták a halat. Reggel hatkor minden halászmester összetakarította árusítóhelyét és környékét, az öreg legény kezdte a nagy harcsákat feldarabolni, a többiek a bárkákból hordták fel az élő halat. 7—8 óra közt kezdődött a kicsibe árusítás. Előbb a vendéglősök jöttek, hisz mindenütt halat kellett főzni ezen a napon, őket követték a háziasszonyok. 11 óra felé már csak néhány elkésett vevő jött. Délben a mester és a legények elmentek ebédelni, de a mesterné ott maradt. Ilyenkor állította ki a nagyban vásárlók számláit, s csak délután 3—4 órára ért haza. Éjféltől délutánig, a téli hidegben, a szabadban, átázott ruhában! Könnyebb volt a mestereknek, ők 10 óra felé már betértek a halászkocsmába, ott elüldögéltek, ebéd után pedig otthon maradtak, és küldözgették a pénzt a vidéki szállítóknak. Amikor egy-egy vidéki mester megérkezett a bárkával, előbb a jobb módú, de kis létszámú, idősebb mesterekből álló „nagy kompániát” kereste fel. Ha nem tudtak megegyezni, a szegényebb fiatal mestereket, a „kis kompániát”. Délelőtt a Herberg- ben — a halászkocsmában —, délután a Niedermeyer kávéházban lehetett megtalálni őket. Hosszas alkudozás után kötötték meg a vásárt. A halat szétmérték a vevők bárkáiba, aztán a Herbergben számadást készítettek, s a mesterek hazamentek a pénzért. Közben a vidéki bárkán már főtt a halászlé, s mire a pestiek visszaértek, vitték is fel a bográcsot. A vacsorával korán végeztek, mert a vidéki mester szórakozni is akart. Rendesen a Király utcai Kék macskához mentek, ahol „Sängerek” — énekesnők — is voltak, akik a műsor után a halászok közé ültek, segítettek az éjféli hal elfogyasztásában, és a pestiek kontójára tekintélyes mennyiségű bort is fogyasztottak. Ilyenkor a legényeknek is szabad volt az „elhajlás”, de ők csak éjfélig maradtak, mert hajnali háromkor már a halpiacon kellett lenniük. A mesternék tudomásul vették, hogy a „bárkavásárláshoz” a mulatság is hozzátartozik, ezért nem is szóltak, csak az énekesnőket nem volt ajánlatos előttük emlegetni. 44
