Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - SZEMLE - Török L. Gábor: Für Lajos: Kertes tanyák a futóhomokon: tájtörténeti tanulmány: [könyvismertetés]
zőnek az a törekvése, hogy bemutassa a tanyákra költözők társadalmi tagozódását, rétegződését. Amennyire a források léte és mélysége engedi, e törekvés sikeres is és Für Lajos meggyőzően dokumentálja, hogy a kirajzók hullámai valóban elsősorban a legszegényebb agrárnépességből kerültek ki, akik számára — amennyiben sikerült a rendkívül nehéz feltételek közepette megkapaszkodniuk — a kis birtok a társadalmi felemelkedés legalábbis első lépcsőfokát jelentette. Ebben a vonatkozásban a könyv a magyar társadalomszerkezet- és mobilitástörténeti alakulásának kutatásához is fontos adalékokat szolgáltat. A levéltári kutatások az összkép kialakításán túl valóságos kis gyöngyszemeket is felszínre hoztak: ilyen pl. azaz 1820-ból származó bizottsági jelentés, melyben a kecskeméti tanyai lakosság kategorizálása szerepel, jól megvilágítva a társadalmi tagozódás korabeli és helybeli szempontjait. Meggyőző annak bemutatása is, hogy a közgazda- sági környezet, az infrastruktúra, a városi birtok- politika, a jogi viszonyok stb. stb. változása következtében hogyan alakult a tanyára való kiköltözés hivatalos (városi) megítélése a jobbágykori tiltást követő tűrésen át a támogatásig Egy másik pont, ahol az agrártörténeti tényanyag túlmutat önmagán, az éppen ebben, a városok és tanyaviláguk fent említett kapcsolatában rejlik, s e tekintetben a könyv dokumentációja éppannyira érdekes lehet a néprajz, mint pl. a történeti településszociológia számára. A gazdaság- és gazdálkodástörténetbe ágyazva érzékletes portrékat olvashatunk a szőlőnemesítés megszállottjairól (Mathiász János) és kapitalistatípusú vállalkozókról (Wéber Ede.) Minta szerző megjegyzi, a kettő korántsem zárta ki, sőt bizonyos fokig feltételezte egymást. A homokot hasznosító, a filoxéra után új szőlőkultúrát kialakító nemesítőket, birtokosokat, városi tisztség- viselőket (Katona Zsigmondot, idős Csókás Józsefet, Beretvás Pált, Hankovszky Zsigmondot, a kecskeméti polgármester Kada Eleket és társaikat) okkal és joggal emeli ki Für Lajos: az ő szerepük nélkül éppúgy nem fordult volna termőre a futóhomok, s nem született volna meg a kertkul- túrás tanyavilág, mint ahogyan a munkájukat, verejtéküket adó névtelen tíz- és százezrek nélkül sem. Az ő felemelkedési lehetőségeik csúcsát egyébként — már-már népmeséi magasságokkal — a nagykőrösi földművesként indult, majd birtokossá lett B. Tóth Ferenc élete példázza, melyben kuporgatás, vasszorgalom és hozzáértés egyesült. Az alföldi homoki szőlőtermelés meghonosításában nevét Mathiász Jánoséval emlegetik együtt. A tanyarendszer kialakulásának története után a szerző külön fejezetben foglalkozik a már kialakult kertkultúrás tanyavilág társadalom- és üzemszerkezetének jellemzőivel, elsősorban a 30-as évek statisztikai adataira támaszkodva. Itt explicitté válik és a statisztikára alapozva teljesedik ki Für Lajos ama törekvése, hogy amennyire lehet, együttes képet adjon a tanyás táj gazdaság- és társadalomszerkezetéről. Elemzései a birtok- nagyság, illetve a gazdaságok száma és a szőlőterület között mutatkozó összefüggésekre irányulnak, s az országos adatokat veti egybe Pest— Pilis—Solt—Kiskun vármegye, valamint Kecskemét és Szeged, együttesen tehát az általa vizsgált tanyás tájra vonatkoztatható adatokkal. Megállapítja, hogy a harmincas évekre a Duna—Tisza közén az országos átlagot messze meghaladja a szőlőterület aránya; ez — tekintettel magára a szőlőre és a szőlő mellett termesztett gyümölcsfélékre — belterjes gazdálkodás mértékét kifejező adattá válik. Megállapítja továbbá, hogy a szőlő- művelés jellegzetes eloszlást mutat a birtoknagyság szerinti kategóriák mentén: a nagyarányú szőlőművelés a kisbirtokokra és a nagybirtokok egy kisebb részére jellemző. (Nem érdektelen, hogy míg a szőlő az előbbiek gazdái számára a megélhetést, az utóbbiak tulajdonosai részére a meggazdagodást biztosítja.) A nagybirtokokhoz tartozó szőlőterület azonban eléggé alacsony, ilymódon az általános képet a birtoknagyság és a szőlő közötti negatív korreláció jellemzi: minél nagyobb az egyes gazdaság- vagy birtokkategóriák részesedése az összterületből, annál kisebb a szőlőterületből való részesedésük. Ezek az összefüggések egyszersmind azt is jelzik, hogy a homokháti tanyavilág társadalmára a törpe- és kisbirtokosok, a bérlők és kertészek tömege a jellemző. A tájon be!ül jelentős és jellegzetes eltérések is vannak, az adatok eme szóródása azonban kisebb, mint ami a vidék egésze és az országos adatok között mutatkozik, s ez statisztikai oldalról támasztja alá a történeti alapú megállapítások érvényességét. Akárcsak a levéltári kutatások, a statisztikai adatok összegyűjtése is elismerésre méltó munka. Az utóbbiak kezelésével kapcsolatban azonban kritikai észrevételeket is kell tennünk; részint arra vonatkozóan, ami megvalósult, részint pedig ami hiányzik a könyvből. Für Lajosnak nem sikerült igazán úrrá lenni az összegyűjtött anyagon; a közölt táblák nem mindig világosak, helyenként számítási (vagy sajtó-) hibákat tartalmaznak. (így pl. a 116. oldalon levő táblázat első sorának, vagy a 117. oldalon levő nyolcadik sorának összege hibás.) A táblákon alapuló elemzések — jóllehet megállapításaikkal egyetérthetünk — néha alig követhetők. Ezen sokat segített volna az abszolút adatok gondosabb táblázása és szisz- tematikus százalékolása, legalább sor- és oszlop formában. A kötet negyedik fejezete a termelés kérdéseivel (telepítés, fajták, művelés, talajerőpótlás, növényvédelem, feldolgozás és értékesítés, jövedelem, gyümölcstermelés és -feldolgozás, zöldségtermelés és értékesítés) foglalkozik. Bár eközben sem csupa szakkérdésről esik szó, e fejezet jellegénél fogva mégis elsősorban az agrártudományok szakembereinek, illetve a néprajz kutatóinak érdeklődésére tarthat számot. Amit mégis ki kell emelnünk, az az export kérdése; ennek nagyságrendje, a kertkultúrás tanyavidék magas 94
