Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - MŰHELY: 200 ÉVE SZÜLETETT KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR - Kovács Sándor Iván: "Én lehetek tehát magyarnak példája": Zrínyi Miklós epigrammáinak két ciklusáról
ri vesszejét, elhajlítja ostorát. . . Zrínyi Attilája viszont mit sem tud alárendelt eszköz- mivoltáról, jövendőbeli elkerülhetetlen pusztulásáról; azzal, hogy az isteni harag viharos lehelleteként söpör végig a világon, magasztos szentségre emelkedik . . . Hiszen, mint a második epigrammában maga mondja, ő, aki a világnak pusztítója volt, a magyaroknak első királya és jótevője, a honszerző és gyarapító, máig elevenen ható példa. Míg az előző az összeurópai, keresztény Attila-sztereotípiát magyar szempontból korrigálta, egyértelműsítette, ez a külön magyar Attila-képet állítja a Zrínyi által elképzelt nemzeti monarchia szolgálatába... Nem csupán az »Isten ostorának« zavaró kétértelműségét szüntette meg, hanem a testvérgyilkosság mocskából is kimosta hősét. A két előzőt ugyanis kiegészítette a Buda című epigrammával: Mely rosszul alkhatnak egy királyi székben Méltóság és egy esz, az mely engedetlen, Rólam és Remusról példát vehet minden Vesztő mert nem fértem az bátyám székiben. Attilánál előbb szó sem esett Budáról: itt maga a vesztő mondja ki maga fölött az ítéletet, Remuséval kötve össze példázatban a maga sorsát. .. Zrínyi . . . Machiavellit követi, aki felmentette Romulust, hiszen a közjó érdekében ölt, azért, hogy kizárólag a saját kezében összpontosítsa a hatalmat.” Zrínyi Attila-képét Szörényi a költő epikus és történeti koncepciójába ágyazza és egy „széttöredezett, az eposz hátterében lappangó” hun—magyar koncepciót rekonstruál, amely „az epigrammában ismét egységbe szerveződik és önálló epikus feldolgozás után kiált”. Később is megismétli, hogy „Zrínyi epigrammái mögött epikus elgondolás lappang, amelyet föltehetőleg befolyásolt Marino”. Az eposzból kikövetkeztetett koncepció rekonstruálása mesteri teljesítmény, tagadhatatlan az Attila és a Buda közötti „epikus” összefüggés is, de ha a „két” Attila-epigrammát csupán két megszámozott strófának tekintjük, az epikai koncepció feltételezése máris ingataggá válik. A horvát Syrenó-bói kitetszően pedig teljesen csonka, mert ott nincs meg a Buda és a két beszá- mozatlan versszakból álló Attila nem is az első darab. Szörényi helyes felismeréseit ezek a tények nem cáfolják, de egy olyan értelmezés érvényesítéséhez is segítséget adnak, ami a király-epigrammák éppen csak elkezdett sorozatában a hun magyar koncepció mellett egy másik szándékot is hangsúlyozhat. A korábbi király-genealógiáknak megfelelően Zrínyi természetes módon helyezte tervezett király-epigrammái élére az Attilá-1. De egy strófában nem tudta —vagy nem is akarta — összefoglalni a sztereotip Attila-képet és „az első magyar király” felfogását, megfelelően — beszámozta. Az „elképzelt nemzeti monarchia szolgálatába” állított Attila-kép még így sem teljes: a példához egy „makulátlan” Attila kell, aki kimosandó „a testvérgyilkosság mocskából”. Egyrészt ezért íródik a Buda, másrészt, hogy hangsúlyozza a hatalom egyetlen kézben való összpontosításának politikai szükségességét. Az Attila—Buda -epigrammapár eképpen Zrínyi történelmi és politikai meggyőződésének is foglalta. Attila és Buda párba állítása kínálkozó logikai-retorikai alakzat is: egymás tükrében a két figura plasztikusabb, Buda példájába ráadásul Remusé is belefoglalható. A Buda tehát az Attila magyarázó mellékepigrammája. A Bi/dó-val együtt teljes At///a-epigrammá(k)ban eszerint Zrínyi erős, kétpillérű szerkesztőkészsége jut kifejezésre. Zsámboki király-epigrammáiból —mertő nem egy gyakorlati célzatú politikai koncepciót érvényesített, hanem történetíróként minél több uralkodó: a történelem szereplőinek lineáris felsorakoztatására törekedett — Buda ezért hiányzik, s 75
