Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Laczkó András: Kékfrankos és cabernet, avagy szőlőművelés Császártöltésen

— Egyik a szőlő ágazat, másik az állattenyésztés és növénytermesztés. Az állattenyésztésen belül a baromfi. De igen jelentős ágazata a szőlőtermelés.

*

A község határában a felszabadulás előtt 1400 hold szőlő volt. Ezeknek a túlnyomó többsége ma már nincs meg, talán nyolc—tíz százalékuk a téesz-tagok zártkertjében, a többi kipusztult. Ennek okai között a mai szőlővel foglalkozó szakemberek két dolgot említenek. Az egyik: az 1947-ben történt lakosságcsere, a kitelepítések következményeként a területek olyan birtokosok kezébe kerültek, akik a szőlő gondozásához, műveléséhez egyáltalán nem értettek, nem tudták a korábbi minőségében fenntartani. A másik: az ötvenes évek gazdaság- és árpolitikájának eredményeként a lakosság elvesztette a termelési kedvét. Ezt a második okot erősítette, hogy az ötvenes években Császártöltés körül a homokdombokon sok katonát helyeztek el. Kiképzésük, gyakorlatozásuk a szőlőkben folyt. Mintha előrelátással történt volna, a katonák érés közben oldották meg feladatai kát; így a gazdáknak szüretre már nem is kellett készülni. Ezekelég hosszú időre visszavetették a termelői kedvet. Visszanézve mégsem azt látjuk, hogy 1957-től egyenletes ívben emelkedne a szőlővel való foglalkozás. Mert visszaesés következett be a termelőszövetkezetek átszervezése közben is. 1961 után sok hagyományos művelésű szőlő került a közösség tulajdonába. Rövidesen kiderült, hogy ezeket gazdaságosan fenntartani nem lehet. Először azért, mert jó néhány magángazdaság száz évesnél idősebb szőlővel rendelkezett. Felújítani nem volt érdemes. Egy ideig kísérleteztek azzal, hogy fenntartják, de hamarosan be kellett látni, hogy lehetetlen. Kivágták a töveket, s most már a közös tervnek megfelelően úgy telepítettek újakat, hogy azzal a fajtajavítást is megoldják. Császártöltésen a korábbi szőlők döntő többsége kadarka volt. Emellett az ezerjó, a piros szlanka kapott még némi teret, meg itt-ott a direkt- termő.

Milyen termelési eredményei voltak a korábbi szőlőművelésnek? Erre nézve pontos statisztikai számok nincsenek.de a visszatekintők emlékezetéből azért kihámozható néhány olyan adat, amik a viszonyítást lehetővé teszik. Legelső meghökkentő tény, hogy a talajerő-visszapótlás ismeretlen volt a községben. Alig pár gazda trágyázta a földjeit, a többség csak művelte és várta a termést. Akkoriban azt mondták, ha valakinek terem húsz hektó bora egy holdon, akkor jó szőlője van. Hiába volt a minőség viszonylag jó, a mennyiség nem a legkiugróbb. Ez nyilván összefüggött a művelési móddal, a talajerő-visszapótlás hiányával és a fajtával. És a termelőszövetkezet?

— Amikor telepítéseinket elkezdtük — emlékezik Jónás Dániel, az elnök —, akkor főleg a hagyományos fajtákra gondoltunk, de korszerűbb művelési móddal. 1960—61- ben 150 centiméteres sortávolsággal, később pedig 240-nel. A fajtákban kismértékben változott az arány. A kadarka maradt mintegy 40 százalékkal, 60-ban pedig ezerjó, piros szlanka, olaszrizling, illetve sárfehér szőlő telepítése történt. A termésátlag az akkori nehézségeket figyelembe véve is gyenge volt. Úgy dolgoztunk, hogy szüreteltünk, két hónap múlva már rajta voltak a gépek, hogy kivágják az öreg töveket és megforgassák a földet, tavasszal pedig már benne volt az új telepítésű szőlő. Talajjavítás, trágyázás és műtrágyázás nélkül. Utána szórtunk rá műtrágyát, de az már nem tudta az elkövetett hibákat helyrehozni. Ekkoriban a téesz 40—50 mázsás termést tudott elérni, nagyjából a kétszeresét annak, amit a magángazdaságok korábban.

— Egyik-másik szőlőtermelő gazdaságban nagy gondot okoz és megdrágítja a termelést az, hogy a munkásokat bizonyos távolságról kell odaszállítani, ahol dolgoznak. Vannak-e ilyen gondjaik?

34