Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 4. szám - Békési Gyula: Száll a nyár: Egy magányos kóróhoz: versek
BÉKÉSI GYULA SZÁLL A NYÁR Szól a dal, szél dúdol, pitypang pelyhe landol. Rózsaágon bóbikol álmatag pillangó; szárnya lisztjét pergeti pöttyös levelekre; már elmúlás zergeti. S mintha sercen tűzkő: szikrát pattant hamu alól görcsös-rücskös „tücskő” ... Szellő szelleng, száll a nyár. Hangos csönddel ég-kék csöng el, s csilingelnek felhőkucsmás félholt lelkek s útrakelnek; s „kincskeresni” egy-egy emlék komor felnőtt szívemig ás. S árnyam Árnya, (az „égi Más”) mesebeli kedvét leli mostan abban, hogy rámloppan; s meg-meglobban pernye-őszes üszkén alvó nyárstüzeknek még a nyár; s ágcsontvázon rekedt varnyu zörgi-hergi zorgó-kerge repesz-hangján: „tűzre . . . kár . . — Csitt-csitt! hess te, kóbor, esti, sátánt festő Vészmadár! — Karón póknyál: körbejár. Kókadt ling-láng mire vár? . .. — Csitt-csitt! hess te, éji „kári”, Poe Edgar-i „Sohamár”!
