Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám - SZEMLE - Fráter Zoltán: Szokolay Zoltán: Az élő hal: [könyvismertetés]

mitológiája) Igaz, azt is vallja, hogy csak egy-egy szeretkezés a biztos, „Minden más esetleges / s egyre esetlegesebb” (Pillanatkép) E hirtelen általánosítás sem cáfolja azonban a fentebb leírtakat: a szakadatlan változásban, újrakezdésben és revízióban benne foglaltatik magának a megálla- pítónak a sors-esetlegessége is, tehát az önkorrekció nap mint napi gyakorlásának kötelessége, és a változás, a mozgás, az újrakezdés, a megújulás lehetősége is.

Erre egyébként már mostani új kötetében is meggyőzően mély nyomokkal — egy-egy kitűnő teljesítménnyel — utal. A „teljesítmény gyönyöre” éppen a teljes élet (a szellemi és fizikai munkán nyugvó alkotás lehetséges maximuma, valamint a biológiai-szexuális beteljesülések viszonylagos harmóniája) utópiáját villantja fel. Olyan utópiát egyszersmind, amely felé elmozdulni, s ami felé törni már az ember nembeliségét idézi. A kötet nagy versei (A szakítás terápiája, A bomlás fölhajtó ereje, A magányosak éjszakája s a csúcspontot jelentő kötetcímadó A teljesítmény gyönyöre) azáltal tűnnek ki, hogy a bennük átélt s mélyről fakadó emberi tragédiák a költészet eszközeivel fogalmazódnak meg. Szemben a direkten politikai versek többségével, amelyek izgalmas intellektuális élmények ugyan, de esztétikai értékük legalábbis vitatható. Többségükből hiányzik az a komplexitás, amely a lírai műalkotás egyik fő kritériuma. Ragyogó ellenpélda viszont ez utóbbira a kötet címadó verse — Mátay Andrea atlétanőnek ajánlva —, amely a kötetbeli analízisek sokasága után (vagy mellett) valódi szintézis: (élet)filozófiai, szellemi biológiai és poétikai vonatkozásokban, valamint Sárándi élesen ellenpontozott költői világképének tükröztetése tekintetében is.

Ez a komplexitásra törekvés, illetőleg a változatok, a különbözőségek keresése nem mondható el a kötet egészéről. A probléma gyökere abban van, hogy A teljesítmény gyönyöre és az ezt megelőző kötet, A barbárság kora valójában azonos tudati világ megnyilvánulásai, méghozzá egymáshoz nagyon közelálló poétikai eszköztárral és nyelvezettel. Sárándi eddigi kötetei — három egymás után — mindahányszor újdonságként hatottak (s valóban azok is voltak) egymáshoz képest is, tehát szinte folyamatos költői megújulásnak lehettünk tanúi. Újabb kötetében viszont — különösen A barbárság korával párhuzamosan olvasva — éppen az a feltűnő, hogy milyen szorosan kapcsolódik az előzőhöz: elsősorban a közéleti-politikai versek és a szerelmi történetek folytatásával. (Nyilvánvaló persze, hogy e két valóságterrénum a legfontosabb és legizgalmasabb Sárándi József számára.) A frontáttörést—többszempontból is — A barbárság kora jelentette, A teljesítmény gyönyöre — legalábbis summázata szerint — nem új költői korszak terméke (ami persze semmit sem von le a kötet tényleges értékeiből). Ami viszont e mostani gyűjtemény jelentőségét mégiscsak megadja: azélesebb kontúrok,avégletes szituációk és avégpontok kísértetiesen hiteles fölvillantása, a célratörő elemzés, a már-már diabolikus szuggesztió. A szerelem iskolái ciklus (az előző kötet Love Story című ciklusának itteni folytatása) verseiben is fölerősödött a társadalmi közeg determinálta vonulat, tartalom.

Nem erősíti viszont a kötetet a szerepjáték (bármily kegyetlen játék ez!) mártírpózba történő helyenkénti átcsúszása (Válasz hasonlatodra), a történelmietlen analógiára épülő „Járkálj csak, halálraítélt !-féle önfelszólítás, de az itt-ott becsúszó közhelyes fogalmazás (pl. Levél ) sem.

Bizonyosnak látszik, hogy A teljesítmény gyönyöre után az eddigi költői összteljesítményhez méltó kiteljesedés döntő kérdése az, hogy a máris gazdag gondolati-intellektuális értéktartomány köré ki tud-e bontakozni Sárándi József költészetében egy magasabb szintű esztétikum s a mesterségbeli megújulás. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983)

MONOSTORI IMRE

SZOKOLAY ZOLTÁN:

AZ ÉLŐ HAL

Sohasem találkoztunk. Szokolay Zoltánt mégis ismerem.

Tizenhat éves voltam, és egy kisváros könyvtárában olvastam először a verseit. Egy ifjúsági lap közölte néhány költeményét, bemutatva a fiatal szerzőt is. Egyidős velem és költő! No hiszen, ebben az életkorban sokan írnak, majd csak kinövi hamarosan. Elhatároztam, hogy futó pillantásra méltatom. Akkor én már túljutottam heveny írói ténykedésem szakaszán, így aztán némi fölénnyel és kárörömmel vehettem szemügyre munkáit. Kíváncsi voltam, miről gondolkodik, hogyan beszél az a fiú, akinek osztálytársa lehetnék. Azt kerestem, amit én mondanék, ha képes lennék versbe önteni. Vártam tőle a meglepetést, a lehetetlent.

Bosszantóan ügyesen csinálta. Biztos könnyedséggel, népdalokra emlékeztető természetességgel fűzte szavait. Mélyebb tanulmányozásba fogtam, hátha elcsíphetek egy rejtett hibát, találok valami zavarosságot. Serdülőkori látomások, vér- fagyasztó eredetieskedés helyett tiszta képalkotás, megnyerő öntudat jellemezte. Enyhén meghökkentő kifejezései, eleven szóösszetételei arra utaltak, hogy az egri diáknak saját hangja lesz. Akkor még merészelt szép sorokat írni. A jövendő kritikai élete számára edzett fanyar szemléletem egy Gyulai Pálhoz nem illő lelkesedésbe csapott át. (Még nem voltam zord bíráló, legfeljebb rajongó olvasó.JA nevét megjegyeztem, de önmagam példáján okulva rögtön be is soroltam a szal- maláng-alkatok sűrűjébe. Csak titokban reméltem, hogy kitartó lesz és megírja a nagy Verset.

90