Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - MŰHELY - Kökény János: 1919 izzásában: gondolatok az Optimisták írójáról
Kecskeméti tevékenységének mérlegét megvonva, figyelembe kell vennünk, hogy Sinkó Ervin itt annak a lehetőségéhez jutott, hogy elméleti nézeteit a gyakorlattal szembesítse, hogy egy város gyakorlati valóságát megpróbálja alakítani, az embereket nevelni. (Eközben számára is „nevelő iskolát” jelentett Kecskemét). Feltétlenül érdemének kell tekintenünk, hogy május elején határozott fellépésével, a továbbiakban pedig alapjában reálpolitikával biztosítani tudta a munkásság kecskeméti hatalmának konszolidált rendjét, mértékletes vezetésével hozzájárult a kis- és középbirtokos parasztság semlegesítéséhez. Vágó Béla, a kecskeméti születésű kommunista népbiztos a tények ismeretében joggal fejezte ki elismerését a távozó Sinkónak itteni tevékenységéért. BUDAPESTI EPILÓGUS Sinkó Ervint a belső útkeresés nem gátolta meg abban, hogy továbbra is küzdjön a Tanácsköztársaságért. Budapestre visszakerülve belső kétségeit pillanatok alatt letudta küzdeni, és példamutatóan helytállt június 24-én, amikor a proletárdiktatúra létéről volt szó: az 500-as tanácsban az ellenforradalmi lázadás hírére támadt zavar idején (kecskeméti fellépéséhez hasonlóan) agitatív erővel szólalt fel. Szavait megőrizte a gyorsírói feljegyzés: „Ilyen pillanatban Budapest Központi Munkástanácsának nincsen joga helyét elhagyni. Mindenkinek a helyén kell maradnia. Aki elmegy, az elárulja a diktatúrát az első kétséges pillanatban. Az áruló!” Ezt követően a válságos órákban a Szovjetház védelmét irányította. Ekkori gondolatairól későbben úgy írt, hogy „hiába tudtam, amit a szentkirályi per óta tudtam: semmit se tenni nemcsak azt jelentette, hogy a szociáldemokrata szövetségesektől elárult elvtársaimat, a forradalmat én is elárulom, hanem azt is, hogy amennyiben nem állok fegyverrel a kézben melléjük, elősegítem az ellenforradalom győzelmét”. Ezt tekintve, a fogságba került ellenforradalmár ludovikás növendékek részére szervezett átnevelő célzatú tanfolyamát a kecskeméti hiba — kisebb mértékű — megismétlésének, naivitásnak minősíthetjük, de figyelmet érdemel, ahogyan majd ezt elismerve (s a kecskeméti pörbeli magatartását elítélve) Sinkó maga is kifejti, miért bizonyult ez naivitásnak: „mert a diktatúra utolsó heteit élte. Ha győz a forradalom, ezekből a ludovikásokból nem fehér tisztek, hanem a magyar szovjet-köztársaság munkás tagjai lettek volna. De mi egészen az utolsó napokig a közeli világforradalom s nem a magyar proletárdiktatúra lehetséges bukásának perspektívájában „éltünk.” Ebből és gondolatvilágából együttesen következett tanfolyamának célja: a parancsszóhoz szoktatott fiatalokból „lelkileg szabad, döntésre képes embereket” nevelni, alternatívák feltárásával formálva tudatukat. Ezért találhatók meg tananyagában Szent Pál, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Ady, Szabó Ervin s a marxizmus klasz- szikusai egyaránt. A Tanácsköztársaság bukásáig Sinkó forradalmi hittel dolgozott. A Vörös Újság és a Népszava híradásaiból tudjuk, hogy még július végén is pártnapok előadójavolt, majd a munkáshatalom iránti elkötelezettség az utolsó órákban ismét kivitte a tiszai frontra. Az összeomlás után kommunista megbízásból itthon maradt, s csak amikor az illegális munka lehetőségei a minimálisra szűkültek, került ki Bécsbe az újjászerveződő KMP segítségével. A proletárforradalom vérbe fojtása, felfokozott forradalmi hitének valóra nem válása hozzájárult az emigrációban kibontakozó s eluralkodó kiábrándultságához és krisztia- nizmusához. Ezt leküzdve visszatért azonban a marxizmus-leninizmus tanításaihoz. Élete végéig hirdette az egyéniség, a „csak egyszer élő ember” hangjának s életének értékét. Orgovány tükrében azonban felülbírálta „ne ölj!” hitét, s visszatért a forradalmi diktatúra morális vállalásához is. Életművében végig megmutatkozott a közösségi 75
