Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - MŰHELY - Kökény János: 1919 izzásában: gondolatok az Optimisták írójáról
évtized távlatából így számol be erről: „Végre —valahára minden az ő számára is egyszerűvé lett, végre félreérthetetlen, kétségtelen, egyszerű a feladat: harcolni és győzni”. De az események nem így alakultak. Egységének, a Tiszántúlról menekült paraszti legénységnek fegyelme felbomlott, s a harcban kudarcot vallott ezredével május 2-án Kecskemétre került. KECSKEMÉTI TEVÉKENYSÉGE A „történelmi véletlen” és Sinkó cselekvőkészségének találkozása úgy hozta, hogy másfél hónapig e város vezetője lett. A számára adatott történelmi „terep” 163 296 holdas határú, erősen tanyás jellegű, paraszti többségű város volt. (Még az 1920-as népszámlálás ideién is a 73 109 lakos közül 37 532 élt külterületen. A 21 208 mezőgazdasági keresővel szemben ekkor csupán 5113 fő dolgozott az iparban. Hozzávetőleg 20 olyan ipari vállalat működött, amely húsz főnél többet foglalkoztatott, összesen mintegy 600—800 munkással. A város iparán belül a kisipar volt a meghatározó). A tanácshatalom első időszakát a diktatúra „kemény kezelése” jellemezte. Esetenként az országos rendelkezéseknél is szigorúbb intézkedéseket hoztak, melyekbe túlzások is vegyültek. Ezek nem valósulhattak meg a nagygazdák, a polgárság és a kispolgárság sérelmei nélkül. Mindez motiválta, de alapvetően a román támadás híre indította meg a Kecskemét környéki ellenforradalmi mozgalmat. Az elsősorban katonatisztek által szervezett s főleg nagygazdákból összetevődő szervezkedésben közép- és kisbirtokos parasztok, sőt kis számban agrárproletárok is részt vettek. A kecskeméti intéző bizottság fél nap alatt leverte az április 23-án Szentkirályon (részlegesen) kirobbant felkelést. Ezt követően azonban április 28-án a Belügyi Népbiztosság vizsgálatot rendelt el az intéző bizottság ellen, mert úgy ítélte meg, hogy annak túlzottan baloldali politikája volt az ellenforradalmi mozgalom okozója. így került sor (egyéb intézkedések mellett) arra, hogy a tanácshatalom első kecskeméti időszakának vezéregyéniségét, a cikkeiben a fogyasztási kommunizmust és a gazdagok feleslegének közeli elvételét meghirdető dr. Buday Dezső jogakadémiai tanárt elhelyezték a városból. A helyi vezetésben bekövetkezett bizonytalanságot növelte a súlyosra fordult hadi helyzet, a Tanácsköztársaság első nagy válsága. A román csapatok elérték a Tiszát. Kecskeméten az a hír terjedt el, hogy már át is keltek a folyón. Ez május 2-án és 3-án pánikot és zavart idézett elő. Az intéző bizottság a román támadástól tartva a város védelmét kilátástalannak ítélte, s május 2-i ülésén (az oda meghívott Sinkó érvelése ellenére) a város elhagyása mellett döntött, majd ekként is cselekedett. Sinkó Ervin ezután indulófélben levő ezrede 30 kommunista katonájának segítségével katonai diktatúrát hirdetett meg. (Ehhez utólag kapta meg a Kormányzótanács jóváhagyását). Leleményes módon azt a látszatot keltette, hogy jelentős erőre támaszkodik. Ilyen módon bátor és taktikus fellépésével csírájában elfojtotta a már megmutatkozó ellenforradalmi „mozgolódást”, s biztosította a város rendjét, nyugalmát. Eközben felfüggesztette a tanács és a visszatért intéző bizottság működését; megbízottakat állított az ügyosztályok élére. Ezt követően lefegyvereztette a válságos órákban fenyegető magatartást tanúsító vörösőröket, s megszervezte a munkászászlóaljat. A statárium meghirdetésének, határozott, kemény hangú parancsainak, rendeletéinek, intézkedéseinek eredményeképpen május 4-től gyorsan megindult a konszolidáció a városban, párhuzamosan kibontakozva az országos válság lezárulásával. Sinkó a rend biztosítása érdekében fellépett nemcsak az ellenforradalmi szervezkedés minden lehetséges formája ellen, hanem (szavai szerint) a „magán- és közvagyont veszélyeztető, a proletárdiktatúra rendjét megbontó” baloldali túlzásokkal szemben is. Maga is azt tartotta ugyanis, hogy a ko70
