Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Vekerdi József: Nemzetiség vagy életforma?: a cigányság kategóriájának meghatározásához
nem a klasszikus értelemben vett nagycsaládról, hanem nagy lélekszámú — és a korai házasságok folytán három nemzedékig együtt élő — kiscsaládról volt szó a cigányság esetében, ahol a nagy lélekszám elsősorban a gyermekek magas számából adódott. Emellett a cigánycsalád keretei nyitottabbak voltak, mint a nemcigány nagycsaládé: házasság révén — amelyet a hagyományos cigány életformában egy-egy férfi ill. nő ismételt ízben változtatott élete során — állandó volt a hozzácsapódás és kiválás. A régebbi idők 30—40 főből álló cigánykaravánjai valószínűleg két-három együtt vándorló nagycsaládot jelentettek, és a karaván élén álló „vajda” (akit a régi krónikák hercegnek vagy bárónak neveznek) a legtekintélyesebb családfő volt. Ma Nyugaton a régebbi nagy lélekszámú családdal szemben a kisebb létszámban vándorló családok a jellemzők. A rokonságot messzemenően számontartják, ami felületes szemléletkor félreértésre (nemzetségi szervezet meglétének feltételezésére) ad alkalmat. Valójában a rokonság nyilvántartása semmivel sem jelent többet, mint pl. a magyar nemességnél jelentett az első világháború előtt, vagy városba kerülő egyfalubéliek esetében.33 A gazdasági egységet képező cigány család lélekszámának korlátozott volta szükségszerűen következett a hagyományos életmódból. Alkalmi szolgáltató foglalkozásokra és ezt kiegészítő egyéb tevékenységekre alapozott létfenntartás mellett a nemcigány környezettől szerzett javak elégtelenek lettek volna nagyobb egységek eltartására. Ma már a világ cigányságának túlnyomó többsége letelepült. A letelepülés azonban csupán félutas életforma-változást eredményezett. A létfenntartás külső körülményei megváltoztak (megszűnt a helyváltoztatás), gazdasági alapja azonban nem változott, nem alakult ki újabb gazdálkodási rendszer. A kialakuló cigánytelepek lakóinak ugyanazokból az alkalmi tevékenységekből kellett volna megélniük, amelyek csupán vándorló csoportok részére biztosítottak többé-kevésbé elfogadható létfenntartást. Pl. az edényjavítás, amelyet egyes cigánycsoportok folytattak (ezeket Magyarországon tévesen az ún. „drótos tótok” közé sorolta a köztudat34), feltételezi az állandó helyváltoztatást: egyetlen falu nem tud elegendő edényjavítási munkaalkalmat biztosítani, különösen abban az esetben nem, ha a falu cigánytelepén nem egy, hanem több család űzi ezt a mesterséget.35 A letelepedés után újfajta megélhetési lehetőségek teremtésére lett volna szükség, ami két okból nem következett be: egyrészt legtöbb helyen nem volt munkaerő-kereslet, másrészt a cigányság nem rendelkezett hagyományokkal a termelőmunka különböző ágazataiban. Ez utóbbi tényezőt a szakirodalom nem részesíti kellő figyelemben, noha döntő jelentősége éppen Magyarországon 1945-ben bebizonyosodott. A felszabadulás után bőven nyílt munkalehetőség a mezőgazdaságban ép- úgy, mint az iparban, a cigány lakosság széles tömegei azonban csak igen lassan kezdtek élni a lehetőségekkel. Hasonló volt a helyzet pl. Svédországban az ötvenes évek elején, amikor nagy volt a munkaerő-kereslet, azonban igen kevés cigány vállalt munkát, és az ország cigány lakossága azóta is a szociális segély különböző formáiból tartja fenn magát.36 A hagyományos életforma tudati vetületei túlélik az egykori létrehozó gazdasági-társadalmi feltételek megváltozását, és gátlólag hatnak a gazdasági továbblépésre. A tudati formák továbbélése egyre nyilvánvalóbbá válik napjainkban, amikor a szocialista országokban a cigányság gazdasági élete és társadalmi rendszere teljesen átalakult, a hagyományos cigány élet- és gondolkozásmód (divatos kifejezéssel: értékrend- szer) azonban sok vonatkozásban keveset változott. A fentiekben több ilyen vonatkozásra utaltunk: még nem vált általánossá a rendszeresség az életvitelben, nem alakultak ki az új körülményeknek megfelelő lakberendezési és karbantartási szokások és az össztársadalmi normáknak megfelelő ruházkodási stílus, alig jelentkezik a családtervezés, nem figyelhető meg a műveltségre (iskolázottságra) való tömeges igény. A legújabb magyarországi lélektani kutatások kimutatták, hogy a cigány származású lakosságnál az igényszint harmonikus fejlődése elmarad az anyagi lehetőségek emelkedése mögött, és a 52
