Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 3. szám - Marafkó László: Az idegen: kisregény
„Elcsábítottam isten szolgáját? Végülis világi pap, ki maga mesélte, mennyire nehezen viselte a szerzetesi életet.” — Egy vallomásért megbocsátok. Mondd, kik voltak előttem? Martinovics kortyolt a poharából, torka összeszorult. — Csak nagy sóvárgások. — Lembergben? — Egy grófnő, a jótevőm felesége. Reménytelen vágyakozás. — Ha értem is csak vágyakoznál, jobban hódolnál. — Hát lehet ennél jobban? — Martinovics szavaiba durvaság lopózott. — Atyám, egy hölgynek hódolni illik, s nem vágyakat bejelenteni — mondta Mária, s hátravetette a vállát borító kendőt, mire a váratlan légmozgás elsodorta néhány gyertya lángját. A kandalló fénye vibrált arcán. Lassú mozdulattal leengedte a haját. Vonásai a pillanatról pillanatra változó fényben fellazultak. Martinovics úgy érezte, kegyetlenség villog ezen az arcon. A sötétség nemhogy leplezné, feltárja a lényét. Azon az éjszakán, amikor megismerhette e test formáit, ugyanilyen meglepetés érte. A színpadon megismert határozott mozgás hordozója kibomlott a ruha rétegei alól, s nem a szobrok tökéletessége tűnt elő, amit várt, vagy nőkre gondolva hitt, hanem a tompor már-már durva anyagfeleslege, amely szinte szétfeszítette az alsónemű csipkés-fodros finom szöveteit. A fűző széle kegyetlenül belevágott a húsba, amely végül mégis diadalmaskodott. Martinovics rádöbbent, hogy talán itt a magyarázata az elsőre érthetetlen ellentmondásnak, amely a színpadon is ott feszül: az arc bája s a test rejtett túlformázottsága hozza lázba a közönséget. „Mert a szenvedélyek hordozója a test, melyet oly kevéssé vizsgáltunk meg eddig. Érdemes volna folytatni ama pszichológiai föltevéseket, melyeket két éve nem folytattam.” Martinovics fürkésző tekintetét érezve, Mária némileg zavarba jött. — Egy ideig nem láthatlak — mondta Martinovics. — Hamarost Pestre szólít a császár parancsa. — A császár parancsa? Egy kémikus miért utazik a császár parancsára? — Ha a császár úgy látja szükségesnek, miért ne utazna. — Ily fontos személy, atyám? — kérdezte Mária kötekedő iónban. — Vajh miért jöttem volna a világ végéről Bécsbe, ha nem azért, mert fontosnak érzik jelenlétemet? Mária szempillantás alatt kijózanodott. — Akkor nem is engem, hanem téged követtek! És nyúlt, hogy gyertyát gyújtson, de Martinovics erősen lefogta a kezét. # * Martinovics arra ébredt, hogy homloka közepén erőszakos fájdalom kínozza. A hideg falhoz tapasztotta a kézfejét, majd a homlokához nyomta, de nem enyhült a fájás. Hányinger fogta el, gyorsan oldalra fordult. A roham csak epét tudott kivetni. Gyomrát is összehúzta a fájdalom, a rohamok néhány perces közökkel követték egymást. „Még milyen megpróbáltatásoknak nézek elébe? Kinek vétkeztem, hogy így bűnhődöm? Bárcsak vége lenne az egésznek. Az egésznek.” Fetrengésének zajára benyitott az őr: — Baj van, apát uram? Rémült arcát látva, Martinovics tudta, hogy gyalázatosán nézhet ki. Az őr gyorsan bezárta a cellát, kint izgatott, sürgető beszélgetést folytatott valakivel. Perceken belül megérkezett a jogügyigazgató, Németh János, az orvos meg Novák kapitány, az őrség parancsnoka. Az orvos aggodalmasan hajolt Martinovics fölé. 20
