Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Kántor Péter: A Nagymező utcában: vers
KÁNTOR PÉTER A NAGYMEZŐ UTCÁBAN Zöld föld az utolsó rostán kiesett zöld föld a pulton maradt a cinóber vörössel az égetett szienna barnával, a velencei pirossal a világos és sötét és drága kadmiumokkal a porosz kékkel és a párizsi kékkel zöld föld kiesett az ultramarinokkal a citromsárgával és a nápolyiakkal a krapplakkokkal és az ibolyákkal a cink fehérrel és a kremsi fehérrel zöld föld a pulton maradt a cölin kékkel a Van Dyke barnával és az angol vörössel a permanent naranccsal, az okkerekkel és a többiekkel mert mindent nem szerethet és főként nem vihet mindent magával az ember mert végül a titánfehér és az elefántcsontfekete kellett a jégkék és a smaragdzöld kellett mert végül az indiai sárga és a caput mortuum és a terra di pozzuoli kellett és izzadton és sápadtan és gazdagon és kisemmizetten émelyegve és egy kicsit leverten kivonultam hónom alatt a kincsekkel hogy akár többé soha ne fessek zöld föld bocsáss meg bocsássatok meg, ha tudtok, permanentek holtfáradt vagyok imbolyog velem a Nagymező utca, szédül összefolynak a színek: szürke, szürke, szürke de én ebben a szürkében imbolyogva titánfehért és elefántcsontfeketét viszek.
