Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - Pákolitz István: Szentsarok: elbeszélés
szenteltem, kioktatva az icipicit kancsalul pillogó Szőkeséget arról, milyen züllött a világ; arra is figyelmeztettem, hogy a szépség még nem minden. És ha a lélek, a szív tartalmatlan, akkor csak a „vanitatum vanitas” marad, semmit se ér az életünk. Klári valamennyire ismerte önmagát, eléggé tudta, nagyonis vonzó a külseje, azt is érzékelte, micsoda önző teremtés. A kelleténél is jobban imponált neki, hogy kismillió- nyian bolondulnak utána. Az már kevésbé tetszett hiúságának, hogy én miket merek a fejéhez vagdosni; nem hibádzott „leltáramból” az önimádat, a gőg, a kihívó kacérság, a csak külsődleges dolgokkal-törődés, bévül pedig a majdnem-üresség. Mást már rég kirúgott volna társaságából; de hát én nem udvaroltam neki, csak neveltem. Egyetlen olyan helyzetünk volt, amikor úgy tűnt föl, csókká érik a pillanat, de nem mozdult egyőnk se, s több ilyen alkalom nem adódott. Egyszer vagy negyedórányit beszéltem a gőgről, akár valamely középkori prédikátor. Elbőgte magát, s nem azért, mert más is jelen volt az „igehirdetés”-nél, hanem azért, mert a lelke legfenekén ő maga is érezte, hogy szépsége tudatából ered a gőgje. Harmadnapra bevallotta, hogy amikor elvonultam a lelki klinika után, meg tudott volni ölni goromba tapintatlanságom miatt; aztán pityeregni kezdett, hogy ő milyen értéktelen senki-semmi; hogy én Leilában bizonyosan megtalálok minden lelki szépséget, kedvességet; emellett szemrevaló is; ő maga pedig csak hiábavalóság, tehertétele mindeneknek, azt se érdemli meg, hogy a föld a hátán hordja. Örültem, hogy valamennyire megvigasztalhattam. Egyik tavaszira forduló estén meglátogatott szentsarki diáktanyánkon Bede-Tóth Karcsi barátom, aki éppenséggel nem tartozott a szegényebb emberfajtához. Tehetős földbirtokos szülők gyermekeként különórára járt Wéber tanár úrhoz, aki latinból és németből próbálta Karcsi dolgát elegyengetni, nem is eredménytelenül. Karcsit, kisgyerek kora óta az édesanyja nevelte, mert az apja korán elhalt; Zsuzsika néni jószívű asszony lévén, nekem is biztosított ingyenes kosztot a szerdai napon. így Karesznak — nem ellenszolgáltatásként, hanem önzetlen barátságból —afféle levelező-titkára lehettem, tanácsadója — négy esztendővel idősebb valék — minden rendű-rangú idealista szerelmekben. Karesz egyáltalán nem vágott föl jómódú mivoltára; velem meg pláne nem éreztette templomegér-státuszomat; megbecsülte másban azokat az értékeket, amiket nem lehet a sarki fűszeresnél megvásárolni. Mint megállapodottabb, elméletben fölfegyverzettebb, gyakorlatban tapasztaltabb, lélektani ösmeretekben pallérozottabb — hallgattam végig elmefuttatásait, latolgatott esélyeit, s ajánlottam ezt vagy azt, szívem szerint mindenkor a lehető legjobbat. Bíráltam is Karit, ha úgy hozta sora. Órákon át barangoltunk a nagy magyar alföldi éjszakában; se zimankó, se hév nyár nem téríthetett le bolygó-pályánkról. Csinálhattam ezt anélkül, hogy a legcsekélyebb módon is kereszteztem volna útjait; tisztában volt vele, hogy Leila okán nem kell s nem is szabad rám féltékenykednie. Szerelmei közül jól emlékszem a mélybarna szemű, halványan cigányos beütésű, ám nagyon bájos Nagyréti Majára, majd a Maját gyorsan követő, nem kevés erotikumot sugárzó Czibulka Zsókára, aztán a varkocsos, piszeorrú Endre Esztire. Mindegyik szép volt a maga módján, mindegyikbe fülig szerelmes volt Karesz, ugyancsak a maga módján; és tarthatott bár egy-egy diákszerelem egészen nyúlfarknyi ideig, Karesz, — lehet, sugallatomra — sose engedett meg magának olyan széltoló tempót, hogy egyszerre két vasat tartson a tűzben. Testközelbe, értem ezen az elmélyültebb csókolózást, a Czibulka-lányon kívül senkivel se került eladdig Bede-Tóth Károly barátom és harcostársam az eszményi szerelemben. Eladdig. Míg meg nem ismerkedett Biri Kalárival. Miután megismerkedett, sűrűbben kanyarodott felénk a Wéber tanár úrnál töltött magánórák után; nyilván a tőlünk, főleg tőlem való információszerzés céljából; hiszen mi naponta legalább kétszer találkoztunk a Szentsarok Loreleyével, míg Karcsinak 12
