Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Boda János - Varga Csaba: Falukísérlet és népfőiskola

a szellem kibontakozásának feltételei? Vagy amíg a helyi társadalom nem szerveződik újjá, addig illúzió minden művelődési törekvés? Valószínű mindegyik kérdés jogos, talán több probléma is van, esetleg olyan, amit még nem is vettünk észre. Már régóta gondoltunk arra, hogy valahogy a gazdaság szabadságfokát és dinamizmusát kellene átültetni a kulturális életbe. Ez felelne meg a mi vállalkozó típusú szemléletünknek.

Ilyen gondolatok jegyében kezdtük el a falufejlesztési programot. Legelőször a siómarosi Kossuth, majd közel egy évvel később a siójuti Jut és a szabadi Balatonszabadi művelődési egylet jött létre. A névválasztásból is látható, hogy ezek az egyesületek tudatosan, intenzíven kívánnak foglalkozni saját településeikkel. A három egyesületnek már több mint háromszáz tagja van. Önmagában már az is jelentős siker, hogy a helyi polgárok közül ennyien és önkéntesen jelentkeztek ezekbe a kulturális körökbe, nem kevesen olyanok, akik eddig semmilyen nyilvános, közösségi programon nem vettek részt. Az érdeklődés jórészt annak köszönhető, hogy az egyesületeket a sajátjuknak érzik.

A fejlődésben legtovább — hiszen már több, mint másfél éve működik — a siómarosi Kossuth egyesület jutott. A termelőszövetkezet jóvoltából az egykori Mózes-házból egyesületi székházat, pontosabban faluházat alakítottak ki. Az átépítés, tatarozás már megkezdődött a siójuti faluházban is, amely egyúttal könyvesház is lesz.

A marosiak egyaránt rendeztek szakmai előadást, társas vacsorát vagy író—olvasó találkozót. A jutiak egyesületén belül — többek között — irodalmi kör és honismereti kör alakult. Hosszan lehetne részletezni a különböző programokat, de nem ezek gyakorisága vagy tartalmassága a legfigyelemreméltóbb. Ilyeneket egy jó művelődési ház is szervezhetne. Sokkal lényegesebb az, hogy a kulturális önszerveződés ilyen módon, ilyen sikerrel indult meg. Az egyesületek — a szabadi kört kivéve — saját épületben, saját otthonban működhetnek. Demokratikusan, önállóan választottak vezetőséget és saját elképzelésük szerint alakíthatják kulturális, közösségi életüket. Nem meglepő, hogy a minőségi színvonal emelkedett és az is természetes, hogy ehhez a tevékenységhez az állami intézmények — a szabadi művelődési otthon, vagy a siófoki művelődési központ és könyvtár — hasznos segítséget adhatnak. Elsőként a marosi faluház készült el, amelyben falumúzeum és könyvtár is lesz.

Nem az a döntő, hogy hiányzó intézmények épülnek meg, hanem az, hogy az emberek összehozása, gondolatcseréje elindult, másképpen mondva remény van arra, hogy így a helyi faluközösség is újjáépülhet. Ezért nem az a nagy siker — például — hogy nyolcvan ember hallgat meg egy Juhász Gyuláról szóló előadást, mint Maroson, hanem az, hogy a fél falu együtt vacsorázik, miközben a helyi tudat és helyi akarat is erősödik. Egyúttal kiválasztódnak azok az emberek, akikre fel lehet nézni, akik képesek vezetni, egyáltalán az egyén is szuverénebbé válhat. Van hova tartozni. Van mit csinálni. Van kikkel összefogni. Van program, vagy közös szándék. Ez persze nem csak az egyleteknek köszönhető és még közel sem éri el a települések minden állampolgárát. De valami megindult.

A munkát csak úgy lehet elkezdeni, s mi is úgy kezdtük el két évvel ezelőtt, hogy a gazdasági körzetünkbe tartozó négy faluban külön-külön céltudatos programot igyekeztünk kidolgozni. Méghozzá külső, kultúrában jártas szakemberek bevonásával: jó partnerekre találtunk a Népművelési Intézet munkatársaiban. A program készítésébe természetesen bevontuk a helyi értelmiségieket és nem csak az értelmiségieket.

Két út között választhattunk. Nem csinálunk semmit és évtizedekig várunk, amíg esetleg — és erre semmi garancia nincs — mindegyik falu önmaga, saját erejéből, kitalálja kulturális programját és ezt a programot a községépítéssel együtt szép lassan megvalósítja. Vagy pedig megpróbálunk elébe menni ennek a folyamatnak, ahol lehet, felgyorsítani, vagy legalább tudatosan segíteni, ha sikerül.

78