Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Villányi Péter: A veszprémi népfőiskoláról: beszélgetés Szabó József állattenyésztési brigádvezetővel

A VESZPRÉMI NÉPFŐISKOLA ÉPÜLETE

— Abban a népfőiskolái évfolyamban, amiben Ön volt, hányán lehettek?

— 13-an voltunk. A rólunk akkor írt cikknek ez volt a címe: 13 parasztlegény elindult.

— Mi volt a népfőiskolában, aminek indító, szabályozó ereje lehetett?

— Nehezen tudnám megfogalmazni. Egyik oldalról talán az a nagy lezártság, ami az akkori társadalmi viszonyokat jellemezte. A művelődési irányban talán az egyetlen szelep volt a népfőiskola, amelyen ebből az életből ki lehetett törni, már legalábbis a lehetőség adva volt. Az ember kapva kapott az alkalmon. Akiben igény volt, tanulhatott, művelhette magát. A másik pedig az a szellem, ami a főiskolán uralkodott, amiről már beszéltem az imént; az a nagyszerű előadói gárda, s az a szeretet, ami az egész légkört jellemezte. Említettem az imént, hogy családi életemet meghatározta; azután a közéleti tevékenységemet is. A földreform várása jegyében telt el az a néhány hónap, amit ott töltöttünk, és amikor erre a történelem megadta a lehetőséget 45-ben, akkor én is igyekeztem, földet mértem szét a cselédeknek a grófi birtokon. A Parasztpárt munkájába kapcsolódtam be, a Nemzeti Parasztpártnak először megyei szervezője, utána megyei titkára lettem, országgyűlési pótképviselő lettem, az ember erejét, idejét valóban nem kímélte. Nagy dolog volt az; hazajöttünk a háborúból, a hadifogságból, ittvolta rombadőlt ország, gazdaságunkat is próbáltuk talpraállítani és mellette áldozatos munkákat vállaltunk az állam érdekében. Mi annak idején bizony kerékpárral jártuk a megyét; hajnaltól késő estig dolgoztunk, hétfőtől szombatig,szombaton hajnalban is kerékpárra ültünk, aztán 40 meg 50 kilométereket mentünk, hogy a Párt prog53