Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 12. szám - Illyés Gyula: Kiáltvány a parasztság művelődése ügyében

ott, ahol az érveket és érzéseket számbaveszik. Ez nemcsak a parasztság kára. Kára a nemzetnek is, amely így csak sántítva és tévelyegve haladhat, akár az olyan ember, akinek rosszul működik a lábából az agyába vezető idegszála.

Egy nép felszabadulása valóságos csak akkor lesz, ha minden tagja külön-külön is élni tud ezzel a szabadsággal. Szabadságukat csak szabad emberek védhetik és használhatják. E nélkül még az eredmény is olyan mint a megért vetés, amelyhez végül is hiányzik a kasza. Nézhetjük, de csak szívünk fájdul bele. Elpereg a szem vagy más hordja el.

Ml A SZABADSÁG?

Csak a művelt ember szabad. Nem igaz, hogy a kezdetleges, az ősállapotú ember szabad. Babona és vak hit rémíti; tapasztalat és eszköz hijján pihenés nélkül napestig csak a test éhe hajtja. De amikor mindenki más halad a világgal, százszoros szolga az elmaradt ember. Hova jut ma az, aki első pillantásra nem veszi észre a szövetben a hamis papírfonalat, az emeletnyi magas összeadásban a csalást, a nagyhangú fogadkozásban a hazugságot, a nyúlfarknyi újságcikkben, vagy vége-nincs szónoklatban az ügyes jellemtelenséget? Egy távirat, egy fellebbezés, egy beadvány, vagy akár egy újságcikk megírása, egy népgyülési, vagy tanácsbeli beszéd talpraesett elmondása ma éppoly közszükséglet, akár a gyufa. Már nem taplóba ütünk tüzet. Külföldön mindenütt óriás léptekkel halad előre a parasztság, szinte rege-szerű, amit hallunk róla. De hova jut az a magyar falu, ahol nem akad egyetlen paraszt, hogy egy helyi cséplőgép-szövetkezet könyvelését elvégezze? S öt másik, hogy ellenőrizze?

A MÚLT A JELENBEN

Minket még mindig a múlt kísért és fenyeget. Mert akinek kezefeje ma tehetetlenül tartja a tollat, semmiképp sem különbözik ősapjától, akinek kezefejét kalodába zárták. Aki az ország bármely fórumán nem tudja értelmes szóra nyitni száját, azonos azzal az ősével, akinek kivágták a nyelvét. A néma népnek épp az anyja, a nemzet nem érti a szavát — annyi felé kell figyelnie. Pedig volna mit mondanunk, volna mit képviselnünk az ország előtt is, a világ előtt is! Ha a szabadság felé az első lépés a harcos öntudat, öntudatban nálunk sem volt hiány. De semmit sem ér az öntudat, ha nincs kellő eszköz az érvényesítésére. A tudás ez az eszköz.

A TUDÁS TITKA

Ennek a fogását, kezelését elsajátítani — ez a tanulás. Ahhoz, hogy a világ dolgaihoz hozzányúljunk, ismernünk kell e dolgok természetét, törvényeit, történetét. Vagyis történelmet, természettant, mértant, számtant, embertant kell tanulnunk: s hogy eredményesen megértessük magunkat, helyes gondolkodási és érvelési módot, helyes beszédet és helyes írást. És még sok egyebet. Mindez nem boszorkányság. Megszerzéséhez alig kell másfajta fáradság, mint amivel egy borjú vagy egy szekér árát összekínlódja, összespekulálja az ember. Törekvés és szívósság kell hozzá. A parasztság azonban még idáig sem juthatott el.

KI SEGÍTHET?

A kérdés kemény, a felelet nehéz. Akaratunkat, hogy mégse hagyjuk ennyiben a dolgot, csak az indíthatja meg, hogy a tönköt csak mi emelhetjük ki: tartósan csak mi segíthetünk magunkon. Már itt elmondhatjuk, milyen megható készséggel álltak mellénk a munkások az első szavakra is, melyeket bajainkról ejtettünk. De a megoldást nekünk kell meglelnünk, mi ismerjük magunkat. S itt akkor s olyan természetű erőfeszítésre van szükség, amilyet az ember helyett a testvére vagy a szülője sem végezhet el. Állami életünk a szörnyű csapás után csak most eszmél, annak ereje sem futja még erre. Tudás és tanulás egyenként álltak össze a közös munkára, a közös védekezésre, a közös otthon, a jövendő haza megteremtésére. A legkisebb résznél kezdve, alulról kell tehát a tennivalóba fognunk. A kínálkozó követelődzés helyett, hogy mikor jön már felülről segítség, ezért is fordulunk hozzátok mi, akik soraitokból kerültünk ki. Valamikor a munkások is így kezdték. A népet csak a nép emelheti fel.

29