Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - SZEMLE - Kozma Huba: Maga-ura parasztok és uradalmi cselédek: [könyvismertetés]: [Mátyus Alíz és Tausz Katalin könyve]
mikori cselédek helyzetének színeváltozásairól tudósítson. Vajon tudatában voltak-e a szerzők, milyen lélegzetállító feladatra vállalkoztak, amikor Erdei Ferenc és Illyés Gyula lába nyomába illesztették a magukét? Ha igen, önbizalmuk meglehetősen túlméretezett, hiszen teljesítményük meg sem közelíti az elődökét; lllyésék szívet-lelket melengető otthonossága és lefegyverző felkészültsége fájdalmasan hiányzik ebből a könyvből. Ha nem, választhattak volna kevésbé hivalkodó címet is könyvük cégéréül. Mátyus Aliz írása a jobb, a színesebb. O tudatosan válogatja meg beszélgető partnereit, be- és felmutatja a választott település vezetésre érdemesült fontosabb alakjait, de sorozatos kudarcaik okára már nem kíváncsi. Pedig itt kimondhatná; igenis vannak demokráciára érett emberek falvai nkban is szép számmal, csakhát még mindig kényelmesebb országszerte azt bizonygatni, hogy a demokráciának nincsenek nálunk hagyományai, mintsem vállalni az őszinte szó, a törik-szakad emberek érvényesülni engedésének kockázatát. A maga-gazdája paraszt jel lem rajza találó, a képet megvilágító szociológiai esettanulmányok is a helyükön vannak, a tanulságok levonásával azonban adósunk marad a szerző. S amint közeledünk a mához, egyre bátortalanabb, tétovább. A háború előtti helyzet feltérképezése pontos, tárgyszerű, hiteles az ötvenes évek megidézése, olvashatunk ötvenhatról is. Szerzőnk stílusa időnként emelkedett, sokszor — indokoltan — szenvedélyes. Néhol azonban nem varrja el a szálakat, nem fejez be mondatokat, elúsztat gondolatokat, néhány mondata pedig grammatikai lag is hibás. így aztán nagyívű szárnyalás-igénye időnként apró szárnycsapásokkal szembesül. Tausz Katalin stílusa szikárabb, írása visszafogottabb. Ez erényévé is válhatna munkájának, ha példái jellemzőbbek lennének, s ha riportalanyainak megválasztása nem lenne ennyire esetleges. Kellő hely- és korismeret híján azonban sajnos könnyen megtéveszthető. Ennek bizonyságára hadd idézzek csupán egyetlen példát: a „legnehezebb időkben” (1951—53-ig) a nem mindig faluja érdekében ravasz tanácselnök csaknem hőssé magasztosul a könyv lapjain. Pedig csak buta és gyenge jellemű. Hagyja, hogy sodorja a a történelmi szél számára hasznos mellékfuvallata, s cselekedeteihez most utólag, ráérő nyugdíjas idejében ellentmondásokkal teli igazoló legendákat kovácsolgat. Azért vállalta el a tanácselnökséget, mert fia elvesztése fölött érzett bánatában úgy érezte, nincs értelme dolgozni tovább, azért lépett be többek között a kommunista pártba, mert a fronton úgy látta, hogy O- roszországban kiosztották a földeket. A kegyosztó hatalmasságok választása azért esett éppen rá, tettek éppen vele kivételt, amikor helybéli káder létére a falu vezetőjévé emelték, mert Mérész Sándor azok közül való, akik — a szerzőt idézem — „akár a hagyományos paraszti rétegekkel való szembefordulás árán is megfogalmazták fenntartás nélküli egyetértésüket, elégségesen bizonyították az új rendszer iránti lojalitásukat, vezetésre termettségüket.” S ezek után Tausz Katalin még úgy véli, hogy „Mérész Sándor nem hagyja, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek vele”! „Hősünk” ars poeticája így hangzik; „Sokszor mondtam olyant, hogy még magam sem hittem el, de úgy kellett mondani, hogy jobb legyen. Nem kényszerítettek, de úgy jött ki jól, hogy ne legyen zűr. Mert én nem vagyok értelmes ember olyan nagyon, de annyira meg tudtam a falut csökö- nyözni, hogy nyolcvan százalékban elhitte mindig, amit mondtam, pendült is rajta.” Tausz Katalin utószaván is túljutva úgy érzi az olvasó, hogy a szerzők mindvégig vasárnapi vendégek maradtak ezekben a falvakban, hogy kevés volt a helyszínen töltött anyaggyűjtésre szánt idő. így csak felületes kép megrajzolására, féligazságok kimondására tellett erejükből. (Magvető, 1984.) KOZMA HUBA TALÁLKOZÁS
