Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - MŰHELY - Székelyhidi Ágoston: Közérdekben: vázlat Kunszabó Ferencről
SZÉKELYHÍDI ÁGOSTON MŰHELY KÖZÉRDEKBEN Vázlat Kunszabó Ferencről Kimagasló közíróink sorába tartozik ma Kunszabó Ferenc. Szerepét alkalmas időben választotta, 1956 és 1960 után, mikor a megújhodás szükségessége és lehetősége fokozatosan táguló körre terjedt. Magában ez, persze, csak keretnek vehető. Igazában az alkaton és szemléleten múlott a dolog. Kunszabó gondolkozását nem any- nyira az átalakítás, elvonatkoztatás, rendszerezés hosszadalmas folyamata jellemzi, inkább a gyors válaszolás, a részletek megkülönböztetése, a sokoldalú ítéletalkotás, a gyakorlati vonatkoztatás. Szemlélete érzelmi kötődésre épül, az eszmei mélyülés és tisztulás ezért belső küzdelemben bontakozik. Kötődése a következetesség és eredményesség alapja és hajtóereje ugyanakkor. Ilyen módon lett közíró. Természetesen nyomban meg kellett határoznia viszonyát a közgondolkozással és közérdekkel, hisz ebben az övezetben nyilatkozott meg minden szava, akarva-akaratlan. Szerepe végül így és itt tárgyiasult. Vállalva hatást és visszahatást, akár a nyílt ütközésig. Közgondolkozás? Közérdek? Tünékenyebb, változékonyabb fogalom nincs társadalmunkban. Világos azonosításuk, kivált 1956 után, igényelt roppant erőfeszítést, avult és új, ellentétes és összehangzó értékek torlódásának közepette. Márpedig a közgondolkozást és közérdeket épp az értékek igazgatják, lett légyenek bármilyenek. Kunszabó a kényszerből erényt: tervet csinált. Célul tűzte, hogy a közgondolkozást szembesíti a közérdekkel, az igazi érték fölismertetésének mentén. Csakhogy a közírói működés egyidejűleg zajlik ama jelenségek előbukkanásával, melyeket érteni, magyarázni, sőt befolyásolni akar. Ezért óhatatlanul a cselekvésre irányul, ennyiben cselekvésként maga is. Felelőssége az egészet kísérti, miközben befogadni csak részleteket képes. Kunszabó később önironikusan említette hitbuzgó vallomását: „Népem életét szeretném megismerni, s erről való gyűjtéseimet, vélekedéseimet adom közre . .. Ilyen kijelentésre fakadtam, de érezhettem benne a gyors nagyotmondás kisszerűségét”. Mindenesetre belevágott. Jó irányba, a termékeny szűkítés irányába indulva. Érzelmi kötődését, világnézetét, társadalmi és történelmi környezetét szerencsésen egyeztethette, egyeztette is úgy, hogy az igazi közérdeket a közösségi haladásban találta meg. Érték és mérték ez lett számára. De milyen közösségről volt szó? Milyen haladásról? Valóságérzéke megóvta attól, hogy „kőkemény” tételek szerkesztésébe keveredjen. Élményt kereső hajlama, kockáztató bátorsága pedig biztosíték volt arra, hogy nem riad vissza a tapasztalati megismeréstől, a véletlentől, a kis lépésektől, az anyag ellenállásától. A tények föltárásának útjára tért. Ha lebegett kép előtte „népe életéről”, mozaikkép lehetett, ízről ízre teljesedő, de soha be nem fejezhető. Tárgykörét, módszerét, műfaját ezek szabták meg. Most, a pálya első negyed- századának zárultával, a tizedik kötet megjelenésével kirajzolódott, hogy a teljesedés mégis miben, merre, meddig ért. Kunszabó a fölfedezés belső törvényét, a kérdés és válasz mozgását követte. Személyes helyzete, származása és gyakori költözködése révén, a parasztság mind több csoportját figyelhette meg, hasonló és elütő vonásokkal. Egyszer aztán ezek a vonások az általánosabb csoportjegyek mibenlétének, 69
