Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám - SZEMLE - Füzi László: Egy vállalkozás dokumentuma: Jakabos Ödön: Indiai útinapló - Kőrösi Csoma Sándor nyomában: [könyvismertetés]
részletesebb képet adni a kortárs magyar költészetről. Mert igaz ugyan, hogy ennek a könyvnek egyetlen hőse van, s az Nagy László, de a kor költészetének több hőse volt, s a teljesebb kép még pontosabban emelte volna ki Nagy László életművének sajátszerűségét és jelentőségét. Van Tüskés Tibor könyvének még egy nagyon problematikus vonása, amelyről a szerző aligha tehet. A fülszövegben említi is könyve kényszerű fogyatékosságát, a képek hiányát. Nem hinném, hogy a kiadó zárkózott volna el képek közlésétől. Lehet, hogy ez ügyben is a halál közelsége az ok. A hiány azonban mindenképpen feltűnő. Ez az életrajzi esszé szinte kiált a képek után — igazi helye az Arcok és vallomások sorozatban lett volna. A képek nemcsak Tüskés szövegének lettek volna természetes kísérői és kiegészítői, egyúttal az olvasót is teljesebb élményhez, gazdagabb információhoz juttatták volna. S a képek hiányával nem Tüskés könyve lett szerényebb értékű, hanem a könyv forgatója kapott kevesebbet, mint amit megérdemelt volna. Végsősoron a Nagy László-portréról hiányzik néhány lényeges vonás. Hiszen a képek hiánya itt nemcsak a fényképek, dokumentumfotók, hanem a költő rajzainak, festményeinek hiányát is jelenti. Nagy László képzőművészeti tevékenységéről egyébként részletesen és méltató megbecsüléssel — érzésem szerint túlértékelően — szóf e munka. A költő képzőművészeti tevékenységének túlértékelése mellett van néhány szemléleti kérdés is, amelyet szóvá kell tenni. Nagy László — az ér- tetlen kritikákból kiábrándulva — elég elítélő véleménnyel volt a kritikákról, nem figyelt arra, amit róla írtak, inkább csak az írótársak szavára adott. Tüskés helyeslőén idézi ezt a nézetet, s ha visszafogottabban is, de kritikusellenes pozíciót foglal el. Valójában nem annyira a kritika, mint inkább az irodalompolitika volt értetlen, s az is inkább az ötvenes években, a hatvanas évek legelején. Másrészt nem célszerű az érdemi kritikától eleve elvitatni a tévedés jogát. A kritikus is tévedhet, de legyen minden művének, minden szavának személyes hitele. Nagy Lászlóval kapcsolatban — pro és kontra — elég sok túlzó ítélet leíródott már, s nem tartom valószínűnek, hogy az író-kritikusok, író-irodalomtörténészek fogják a legértőbb portrét rajzolni róla. Sokkal részletesebb elemzést igényelnének egyrészt az 1957-ben közreadott korai versek, azok átírásának mértéke, másrészt az ötvenes évek eleji rossz versek is, de ezekre — előtanulmányok hiányában — Tüskés nem is térhetett ki részletesebben. A könyv a hatvanas évek elejét jelöli meg a költészet világképpé szerveződése, a lírai öndefiníció korának. Sokkal korábban fölfedezhetjük ezt, s ehhez Tüskés szövege is bizonyítékokat szolgáltat. Ugyanakkor talán túlzás a Versben bujdosó című kötetet a korabeli magyar irodalom leges- legkötetének nevezni — néhány társa azért volt. Túl sommás a költő hatását fejtegető néhány mondat is. Nagy László hatása már az ötvenes években kimutatható — s ez a hatás inkább jótékony, mint az epigonizmus mocsarába fulladó. Tüskés Tibor mindvégig a költő etikus elkötelezettségét hangsúlyozza, s ez Nagy László életút- jával és költészetével kapcsolatban egyaránt helytálló. Ezt a szép stílusban megírt úttörő munkát azonban újabbaknak kell követniük, s azoknak majd azt is hangsúlyosan kell vizsgálniuk, hogy ez az etikus elkötelezettség miként, milyen motívumokkal, milyen közvetlenebb tartalmakkal jelenik meg a megalkotott életnél is fontosabban: az életműben. (Szépirodalmi Kiadó, 1983.) VASY GÉZA EGY VÁLLALKOZÁS DOKUMENTUMA Jakabos Ödön: Indiai útinapió (Körösi Csorna Sándor nyomában) A vállalkozást tíz év késéssel követte annak foglalata: Jakabos Ödön 1973 júniusának végén ért haza kilenc hónapos, Körösi Csorna Sándor nyomát követő indiai útjáról — útinaplója rá tíz évvel, 1983 kora őszén jelent meg. A vállalkozás egyedülálló: Jakabos szülővárosából, Kézdivásár- helyről indulva, öt dollárral a zsebében, amelyet egész útján gondosan őrzött, hogy aztán azzal együtt térjen vissza, alkalmi járműveken jutott el Indiába, ahol sorra járta Körösi Csorna emlékhelyeit. A dardzsilingi sír virágtartójába egy maréknyi csomakőrösi földet helyezett, az onnét kivettet pedig visszatérése után a kicsi háromszéki falu diófái alá szórta . . . A készülődés is több évig tartott — s mégis tovább, míg az útinapló nagyobbik része elkészült. Az előkészületek során Jakabos Ödön nyelveket tanult, Körösi Csorna életművének tudós ismerőivel konzultált, Indiát járt szakembereket keresett meg — s levelezett: ismerőseinek, barátainak sűrű hálózatát hozta létre. Útjának sikere ennek a hálózatnak megbízhatóságától függött. Hazatérése után is megőrizte a kapcsolattartásnak ezt a formáját: újabb utakat tett, előadásokat tartott, barátait, nagyszámú látogatóit fogadta a kézdivásárhelyi házban. Neve ismertté vált, interjúkat adott, szerepelt rádió- és tv-adásokban, az úton készített fényképeit ezerszámra sokszorosította. Joggal érezhette, hogy a figyelem középpontjában él, s vállalta is ezt a szerepet: szinte minden napra jutott látogatója, vendége. Volt úgy, hogy este ötven embernek tartott diafilmes előadást, s másnap már a csodás háromszéki tájat mutatta vendégeinek, a Szent-Anna tó környékét, a kovásznai Tündérvölgyet, s aztán Csoma- kőröst, azokkal a diófákkal, melyeket még az innét elszármazott Csorna Sándor is láthatott. Az út innétZágonba vezetett,ahol a másik messze földre szakadt székely, Mikes Kelemen nyomait ke-. 93,
