Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Sarusi Mihály: Ők sírtak, mi sírtunk
ratra. Három kis sor szőlője van a pincéje mögött, azt mondja, abból százötven liter borra futja. De lesz ott, van ott most is tíz hektó. Az asszony hoz a közösből, meg víz, cukor. Vagy nézze a József Attila utcában, Szauter János házán az írást: Sz J 1929 K M, és fölötte a koronás magyar címer. József Attila utca? Ja, Hendr Gássz, azt jelenti, hogy Hátsó utca. Mi azt mondjuk, Hendr Gássz. A Kossuth utca nekünk Áltá Gássz, Öreg utca, itt voltak az első telepes kunyhók, a Dózsa György utca meg Klókká Gássz, Harang utca, az a kis köz Kesszle, a községházát az öregek Statthauznak mondják, mi inkább Várishauznak, az igazi német Ráthauznak! A téesz-székház Fiser Józsi féttr hauz, a Ságvári utca Óbr Mili Gássz, Felsőmalom utca, a Tompa utca Kismók Gássz, a Gárdonyi Tóbler Gássz, az Attila utca Mili Gássz, Malom utca, a Temető utcát mi Waldkesszlének hívjuk, Waldgasse, erdőutcácska. A Pincén is: a Bajai út Bajamr-strassz, a Csárdasor Csárdaraajá, a Keskeny utca Enngatríb, keskeny csapás. Szóval lefordítják. A Kádár utca németül kolostorszakadék, Klestrláhólgássz. Gyűjtötte itt egy tanár. Ja, a Hajóst nem érdemes németül kiírni; nem, sch sincs! Heuer an der Donau?... Nem hallottam. Hájos. Ja, minek. A fiatalság nem akarja már! Nem akarja a nyelvet. Elmennek dolgozni, össze-vissza van keverve a nép. Régen csak szolgálni mentek el, itt maradt mindenki. De milyen jó volt! Most már felkaphatják a németet, a tánccsoportban is: betanulják. Csak hát annak idején annyira gyűlölték a németet, most meg annyira istenítik, hogy föl kell karolni a svábot. Tíz év, tizenöt év alatt nagyon sok minden tönkrement. Senki se vigyázott rá, mindent föléltek, a padlás tele volt búzával, most aztán az anyaországiak kezében minden elfolyt. Régen öt-hat évre megvolt mindenkinek a kenyere. Ja. Jól élünk, de a régi dolgok ... Valami visszamaradt. Nem tudjuk elfelejteni. Egyszer mondták: ez háború utáni dolog volt, az, túlkapás. Ez nyugtatott, hogy talán többet nem. Hogy az iskola?... Én megfogadtam: az unokáimat, törik-szakad, megtanítom svábul. De úgy látom: ez elveszett. Aki kikerül az életbe, elhagyja. Két iskola volt. Egyikbe a fiúk, másikba a lányok jártak. A lányiskolában apácák, a fiúiskolában tanítók tanítottak. Magyar volt mindkettő, ahol volt németóra is, heti két-három. Inkább apámék tanítottak németül, az iskolában magyarul és németül volt az ábécé, csak az írás-olvasás, meg a hittan németül, ahogy kérték. Sokat nem ért, gót betűkkel tanították. Egyszer az apáca le akart velünk íratni egy német nevet, és egyikünk se tudta. Nem erőltették. Azért se lehetett, mert nem a svábot, hanem a birodalmi németet tanították. Olyan nyelv a mienk, hogy alig lehet leírni, alig lehet elolvasni! Olyan kevés a magánhangzó... Ezt tanítani?... Még ha ezt tanítanák! Ez a mai nemzetiségi oktatás is, nem sváb! Sokan kérdik, miért nincs? Azt válaszolják, mert a svábnak nincs irodalma. Ez így ma is csak német nemzetiségi tanítás, birodalmi német, és nem hajósi sváb. Hiába nem irodalmi a nyelvünk, biztos: bárhol jártam külföldön a rokonoknál, megértettem magam. Nem a hivatalban, ott nem, csak otthon, meg az utcán, mindenütt. Hajóson a német iskola ezért nem kell. Sváb ... Az más. A német nem lenne életképes. A főnökök ezt mondják. Szerintem? Azt kérdi? Nézze: mért ne?! Hányán mennek Bajára a német gimnáziumba! Évente hárman-négyen ... Az iskolában szinte mindegyik hajósi gyerek jár németórára. Ja, igen. Hallgatjuk a pécsi rádió német adását, vasárnap este és héttől fél nyolcig hétfőn. Szóval, nem tudom. 52
