Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Kerekasztal-beszélgetés a Bács-Kiskun megyei falvak népességmegtartó képességéről: a beszélgetést Enyedi György vezette, sajtó alá rendezte Csatáry Bálint

a kép a népességüket növelő (számukat tekintve viszonylag kevés) falvakban, ahol az „érdekérvényesítés az egyiknek sikerült, a másiknak nem”, elve érvényesült. Nem volt tehát direkt összefüggés a fejlesztési alapok nagysága és a népességszám változása között. Óriási szerepe van ebben a tényezőcsoportban a helyi vezetők szervező erejének, agitatívitásának, rátermettségének, vagyis a szubjektív tényezőknek. Kétségtelen, hogy a „pénzhez” aktív és jó településpolitikára van szükség.

Tohai L: A községek mellett — és velük összefüggésben — a városok szerepéről és fejlesztéséről sem feledkezhetünk meg — figyelembe véve foglalkoztatási és ellátó szerepüket, igazgatási szervező funkciójukat, amit saját lakosságuk mellett környezetük számára is nyújtanak. Ennek feltételeit továbbra is biztosítanunk kell számukra. A most készülő országos településhálózati koncepcióban minden település megfelelő figyelmet és perspektívát kap. Ennek jóváhagyása után mi is elkészítjük az ehhez igazodó, és a helyi sajátosságokra épülő megyei hosszú távú településfejlesztési koncepciót, amelynek szerves része lesz a községek népességmegtartását segítő intézkedéseink sora.

Simon ).: Úgy vélem, hogy itt a több tényezőcsoport egy nagyon fontos ponton kulminál. A helyben akkumulálódó anyagi, szellemi tőke szerepét eddig több ponton érintettük, de nem eléggé hangsúlyoztuk. Szerintem mindkettő egyaránt fontos, és ezek egyaránt segíthetik vagy gátolhatják a falvak mindennapi életét, sőt talán megújulóképességét, illetve magasabb szintű reprodukciós képességét is.

Ezek közül kiemelném a fogyasztási kultúrát, amely összefügg a település történeti fejlődésével, történelmi csoportminőségével. Ezt egzaktan nem lehet meghatározni ugyan, de mint az előbbi példák mutatták, jelentős a szerepe a megtartóképességben. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen a falu etnikai összetétele, milyen a szellemi és fizikai foglalkozásúak aránya, az, hogy a falu közössége milyen történelmi csoportértékeket mentett át. Ezek az utóbbiak ugyanis korábban csaknem teljesen meghatározták a falvak életét, példákat sugalltak és szankcionáltak. A falu „tekintélyes emberei” irányadók voltak.

Az utóbbi évtizedek falusi fejlődése ezt kikezdte, átformálta, mégis vannak ma is „mintaadó” családok, amelyeket követnek gyermekszámban, fogyasztási szokásban.

Meghatározónak tartom a községek „saját nevelésű” vezetőinek szerepét is. Ha a tsz-elnök, a tanácsi vezetők többsége helyi származású, mindennap együtt él a lakossággal, akkor ez fokozhatja a lakosság „azonosságtudatát” saját településével. A nagyobb „azonosságtudat”—a lokálpatriotizmus — pedig fokozza a megtartóképességet, a településközösség kohézióját, talán sokkal inkább, mint az infrastruktúra elemei. Remélem, hogy ez a belső kohézió növekszik az új — a községek autonómiáját fokozó — intézkedések hatására.

És még egy megjegyzés. Mihálovics Attila a bevezetőben említette a vallás szerepét. Szerintem a vallás a régi községi élet egyik szellemi kohéziót biztosító tényezője volt. Hasonló szereppel rendelkezhetne a községhez való identitástudat, ateista tartalommal is.

Úgy vélem, ha a gyakorlati településpolitika számolna ezzel a ténnyel, akkor talán kisebb ráfordítással nagyobb eredményeket lehetne elérni, sőt új energiák is felszabadulnának.

Enyedi Gy.: Talán zárszóként, mielőtt még mindenki újra szólna, néhány főbb gondolat: településpolitikánk lényeges változások előtt áll, a tervek szerint 1985 tavaszán az országgyűlés is tárgyalja.

Ebben az új koncepcióban olyan lényeges változások is várhatók, mint a helyben maradó és elvont források arányainak megváltoztatása. A központi elosztás várhatóan normatív módja növeli a helyi tanácsok önállóságát, és gazdálkodási felelősségét is.

39