Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 1. szám - SZEMLE - Olasz Sándor: Egy álom következményei: Ágh István prózakötetéről: [könyvismertetés]

vizsgálja Nagykároly és környéke népeinek életét, folklórját. Aztán a tasnádi Vass Márton helytörténészről, aki egy falu tájszókincsének gyűjtésével kezdte, üzemtörténetírással és múzeumalapítással folytatta. Külön fejezet szól róla! Vagy itt van a szatmári születésű és ott is élő Eura László, aki balladákat és néphagyományokat gyűjt, nyelvészeti tanulmányokat közöl; aztán Janitzky Pál, a fotós helytörténész; Máriás József, a táj (Szatmár) krónikása.

De nemcsak a múlt kutatóiról, hanem a mindennapok példát mutató egyéniségeiről is olvashatunk. Beke nem sajnálja rá a fáradságot, ha olykor nehéz is őket föllelni. Egy nemrég elhunyt kitűnő tanácselnöknőről — Zidaru Mária — ír például, aki még ahhoz a régi nemzedékhez tartozott, amelynek tagjai ezen a vegyes lakosságú vidéken mindkét nemzetiség nyelvén tudtak beszélni. És beszéltek is, úgy, ahogyan azt törvény és alkotmány előírja.

Még sorolhatnám, hogy kiket is mutat be ez a könyv. Kiadatlan kötetei kapcsán, Gellért Sándorról egész kis esszét olvashatunk. De nem csak Gellért Sándort mutatja be, hanem az ugyancsak szatmári Veres Istvánt is, aki az erdélyi magyarok, németek és románok irodalma közé akart hidat verni. Mert hol épülnek, hol épülhetnek ,,a szellemi égtájakon átvezető hidak? Ahol éppen akadnak bátor, szerény és szorgalmas hídépítők, akik vállalják a cölöpverés fárasztó és hálátlan munkáját, és türelmesen kivárják a legtöbbször késlekedő elismerést”. Nehéz sorsú emberek ők, olyanok, akik energiájukat nem arra használják, hogy a könnyebb utat járva a körülmények miatt siránkozzanak.

Beke kalauzolásával olyan falvakba látogathatunk, ahol Ady, Kölcsey, Misztótfalusi Kis Miklós, Csűry Bálint bölcsőjét ringatták. S a dicső elődök emlékét keresve, a lelkiismeretes riporter gyakran botlik a jelen elszomorító göröngyeibe. Mert mi más lenne az, mikor kiderül, Misztótfaluban a gyerekek nemigen tudják, hogy ki is volt Tótfalusi Kis Miklós uram. Mert a fakultatív, meg az alsó osztályos anyanyelvi oktatás csak a nyelvet segít megőrizni, de nem a kultúrát. Csűry Bálint egykori iskolájáról sem sok jót tud mondani a szerző, manapság egy új Csűry aligha emelkednék ki innen. Nem fukarkodik azonban a dicsérettel, amikor azt látja, hogy valaki az „anyanyelvi hűség jegyében” neveli a gyerekeket — legyen az szülő, vagy pedagógus.

De leszáll Beke György a föld alá is, ahol „magyarnak, románnak egy a sorsa”. Megismertet bennünket a bányák múltjával, jelenlegi helyzetével. Szinte a szemünk előtt dolgoznak a hatalmas teljesítményű fejtőgépek, az ércszállítók, részt veszünk egy robbantáson — szóval nem mindennapi az élmény. S itt is megtalálja azokat az embereket, akiket példaként állíthat elénk, akik helytállnak az átlagosnál sokkal nehezebb körülmények között, ezúttal a zajban és a hőségben.

Legelső riportgyűjteményeinek megjelenése óta, alig több mint egy évtized alatt, Beke a szemünk előtt nőtt fel sorsrendelte hivatásához. Egyre felkészültebben, egyre finomabb eszközökkel vallatja a múltat és a jelent, egyre kevesebb az, ami fölött elsiklik a tekintete. (Kriterion, 1983.)

HALÁSZ PÉTER

EGY ÁLOM KÖVETKEZMÉNYEI

Ágh István prózakötetéről

A könyv írásai első megjelenésükkor — talán az Albérleteim története kivételével — nem hagytak különösebben mély nyomot. Ám az önéletrajzi fogantatásé írások, jegyzetek, tárcák és a folyóiratokban szétszórt portrék, kritikák most fölerősítik egymást. Azt eddig is tudtuk, hogy Ágh ugyanolyan intenzitással ír prózát, mint verset, s nem másodrendű megszólalási formáról van szó. Igaz, számára továbbra is a vers az ünnep, de annak a fölismerésnek is engedelmeskedik, hogy a vers „szublimált, s nem lehet mindent szublimálni”. Már tiz évvel ezelőtt, A madár visszajár megjelenésekor azt írta, hogy a líra „csak egyféle lehetőség: a lélek kegyelmi állapota, a szó zenéje és matematikája. Kiveti magából a valóság nyers rögeit, ha verssé nemesíteni képtelen. De vannak más műfajok, amelyek ezeket a nyers rögöket magukhoz nemesíthetik — én a vallomásos prózában találtam alkalmat erre.” Új könyve vegyes műfajú prózakötet, de bármi legyen a műfaj, prózájának ez a vallomásosság, ez a líra ad szépséget és melegséget.

Házam, hazám — ez az első ciklus címe, mely arra utal, hogy nyelvünk haza-fogalma a ház szóból ered, s a szülőföldön régen mindig valamely szűkebb környezetet, egy falut vagy várost értettek. A középkori patriotizmusnak ez a finom jelzése mai gondok megfogalmazásába torkollik. „A haza nemcsak földrajzi jelen, földrajzi múlt is. A távolságok vízszintesek és függőlegesek. Mindkettőt be kell járni, hogy hazát találjon az ember. így juthatunk háztól a hazáig” — írja Ágh. A ciklusban olvasható írások A madár visszajár első részével (Karácsonyom kihűlt tanyája) s az Üres bölcsőnk járásával tart rokonságot. A prózaíró Ágh nagy témája a szülőföldhöz való hűség és hűtlenség, ennek megannyi feszültsége jelenik meg. A múltat idéző emlékképekkel — Sütő Andráshoz hasonlóan — tükörcserepeket, gyermekkora tükörcserepeit emeli föl az író, de ez a mozaikosság is érzékelteti: az eltűnt időt se megtagadni, se bálványozni nem lehet. Mindenütt ott van a „miken mentünk mi keresztül” döbbeneté. Úgy váltogatták Ághék a vörös ministránsszoknyát és a fehér karinget az úttörőnyakkendővel, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Még javában dúlt a beszol- gáltatási láz, amikor a kisfiú Tyihonov Pohár90