Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Kerekasztal-beszélgetés a Bács-Kiskun megyei falvak népességmegtartó képességéről: a beszélgetést Enyedi György vezette, sajtó alá rendezte Csatáry Bálint
Aztán az, hogy a fiatalok részére ez mennyire lesz vonzó a jövőben? Egyrészt az alap- tevékenység is hoz újat, illetve megújítja az igényt a fiatalok felé, másrészt a városban a munkahelyek nem bővülnek, így nem igen lesz hová menni. Csatári B.: Szerintem ez utóbbi rendkívül súlyos feszültségforrás lesz. Gaborják J.: Az a véleményem, hogy egy komplex, megújulóképes élelmiszergazdaság oldhat ezen, de a feltétlenül fejlesztendő infrastruktúra is sok munkaerőt lenne képes foglalkoztatni. Azt hiszem azonban, hogy ez a jelenlegi gazdasági helyzetben nehezen vihető végbe. Enyedi Gy.: Itt úgy vélem kulcsfontosságú kérdéshez jutottunk. Tisztáztuk, hogy az ipar munkaerő-leadó ágazat, a mezőgazdaság fogialkoztatotti létszáma stagnál ill. csökken, szükségképpen tehát — mint a fejlett államokban — a tercier szektornak, a szolgáltatásnak kellene bővülnie, és felvenni a munkaerőt. Ma már a nyugat-európai országokban ezek az ágazatok foglalkoztatják a lakosság többségét. Ez nem merült fel eddig, pedig ha szerény mértékben is, de a községekben is szükség lenne ezen ágazatok foglalkozás-bővítésére. A gondolat különben átvezet a következő kérdéskörhöz is. Hogyan látják a települések el látóképességét, vagy hogy a közismert vita kérdését is feltegyem: mennyire közeledik egymáshoz hazánkban és megyénkben a falu és a város ellátottsági színvonala? Ugyanitt jegyzem meg: örülök annak, hogy az első két fő kérdéskörről többet beszéltünk, s ez a kérdés — ami leggyakrabban szerepel a közvéleményben — csak most jött elő, mert a demográfiai megújulóképesség és a gazdasági eltartóképesség híján ez utóbbi önmagában semmit sem old meg. Hangsúlyozni kell azt is, hogyha egy korszerűsödő falusi ipart és élelmiszergazdaságot prognosztizálunk, akkor ez az általa foglalkoztatott községi népesség igényét is növeli, akár az épített környezettel, akár a mindennapi szolgáltatásokkal szembenit vesszük is számba. Általában ilyenkor az alapellátást hangsúlyozzák, de ez nem elég, emellett legalább olyan fontos a magasabb szintű intézmények, szolgáltatások elérhetősége. Úgy vélem, hogy az alapellátásból néhány tényező kiemelésre kívánkozik: ilyen a közoktatás, amivel bizonyos fokig a jövőjét is megalapozhatja egy-egy község. Ki tudja-e képezni és ott tartani a falu a saját jövőjét biztosító fiatal korosztályt, mert ha nem, akkor a jövőt is nagyon nehéz elképzelni. A kilencvenes évek lakói most járják az iskolát, nagy kérdés tehát, hogy ők hogyan képezhetők ki, ott tarthatók-e? Á másik kiemelkedő talán a közegészségügy, azért, mert a területi átszervezések, integrációk nem mindig előnyös következményekkel jártak, és olyan ellátási modelleket vezettek be hazánkban az elmúlt néhány évben, amelyek jól működnek a nálunk fejlettebb, jó közlekedési kiépítettségé', magas színvonalú hírközléssel rendelkező országokban, de nálunk sajnos csak nehezen. Úgy tenném fel tehát a kérdést, hogy milyen rangsorokat állítanánk fel az alapellátás terén? Tohai L: A községek ellátóképessége tekintetében mindenütt megfogalmazódott az az igény, hogy az alapellátást minden községben helyben kell biztosítani, —erre lehetőséget nyújt községeink viszonylag nagyobb lélekszáma. Az alapellátás színvonalában meglévő különbségeket mérsékelni kell, s hosszabb távon a városival azonos szintű ellátásra kell törekedni. Kiemelt fontosságúak a megtartóképesség szempontjából az élet minőségét meghatározó lakásviszonyok, amelyek feltételezik a megfelelő telekkínálatot, a komfortos életvitelt biztosító vezetékes víz- és energiaellátást, a jó közlekedési és hírközlési kapcsolatokat. Ezt felismerve, több községben tettek sikeres erőfeszítéseket megfelelő számú és választékú olcsó árú közműves építési telkek biztosítására. Néhány helyen eszmei áron — gyakorlatilag ingyen — adnak telket az erre rászorulóknak. A tapasztalatok szerint 35
