Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Kocsis István: Széchenyi István (Monodráma - I.)
Megindul az íróasztal felé; megáll, megfordul. Ingerülten. Crescence is kiszolgáltatott helyzetben van most, nemcsak Wesselényi. Ha most hagyom magára, amikor támogatásra szorul, én is a gőg, a hiúság bűnébe esem, mint Wesselényi, amikor nem jelent meg a királyi tábla előtt. De közeledni mégsem közeledem hozzá, míg nem hív. Szerelmes vagyok belé, vagy nem vagyok szerelmes? Azt teszem, amit az én próbát állt szerelmem parancsol. A tisztesség persze hogy azt kívánja, hogy most szakítsunk. Hogyhogy szakítsunk?! Nem szeretője vagyok, hanem barátja. Szerelmemet ezután sem erőltetem rá. Isten engem úgy segéljen. Szerelmemet nem erőltetem, de ha egy év múlva ő közeledik szerelemmel felém, nem kergetem el. S ha addig is szüksége lesz rám, támogatom. S ha egy év múlva hajlandó lesz feleségül jönni hozzám, akkor feleségül veszem. Miért veszítsem el őt is? Mindent elveszítsek? Sötét. A felerősödő fényben egy, a szín előterébe helyezett karosszékben ül. Sokkal jobb hangulatban. Wesselényi ügye jól áll. Rabláncon nem fog sínylődni egy napot se. Lejártam érte a lábamat. Egy darabig nem vehet részt a politikai életben, de engedélyezték, hogy Graefenbergbe menjen gyógykezelésre. Valószínű, hogy figyeltetni fogják minden lépését, amolyan kényszerlakhely lesz számára ez a nyaraló, de dolgozni dolgozhat, látogatni látogathatják. Remélhetőleg nem fogja rabnak érezni magát — annyira persze igen, mint sok honfitársa ősi hajlékában. (Felkacag.) Metternich rám most sokkal mérgesebb, mint Wesselényire. Ilyeneket mond: az én könyveim és beszédeim hatására kapott vérszemet az ellenzék. A fő vádja: a kaszinók politikai klubokká váltak. Kedvem lett volna felkiáltani: hé, Metternich, hát mit képzeltél, mivé fognak válni?! Hát mi célból szorgalmaztam én a kaszinókat, ha nem abból a legfontosabból, hogy politikai egységünket legyen hol megteremtenünk. Metternich előtt csak hümmögtem, persze. (Hosszabb szünet után vidáman, kedélyesen.) Hanem ez a Kossuth, kit én kitessékeltem — szégyenemre — a kaszinóból, hogy sarkára állt! Aző nevétől hangos most az ország! Szembeszállt a nádorral, a bécsi magyar kancelláriával, a birodalmi kancelláriával és a császárral. Még az orsszággyűlés alatt kézírásos lapot indított Országgyűlési Tudósítások címmel — az országgyűlés védelmében: az országgyűlés berekesztetvén folytatta Törvényhatósági Tudósítások címmel, királyi engedelem nélkül —a vármegye védelmében. Összefogásra bírta lapja védelmére az 52 vármegyét! 52 vármegye védte Kossuthot és lapját. Csoda-e, hogy így körülbástyázva önmagát nem vette tudomásul, hogy lapját nem engedélyezték, megjelenése után pedig betiltották? Mit hogy nem vette tudomásul? A vármegyéket ért sérelemnek minősítette, hogy be merik tiltani, mit nem is engedélyeztek. Oly helyzetet sikerült teremtenie, melyből csak két kiút látszott: vagy lemond a császár a birodalmi kormánnyal együtt, vagy Kossuth mond le a lapszerkesztésről. Egyikük sem engedett! (Egyre vidámabban.) Egyikük sem engedett, de a huzavonában Kossuth népszerűsége és befolyása milliószorosára nőtt. Hogy milliárdszorosára nőjék, ahhoz már csak türelmesen várakoznia kellett Kossuth táblabíró úrnak: míg a kormány és a király el nem szánja magát — népszerűségüket kockáztatva — a vakmerőségben Wesselényin is túltevő férfiú letartóztatására. Kossuth kockáztatott és nyert: elérte, amit akart: letartóztatták őfelsége nevében. De a győztes nem a kormány, hanem ő: mert letartóztatása 52 vármegye sérelme. 52 vármegye figyeli, hogyan bánnak vele a börtönben, sürgeti kiszabadítását, gyűjt családja megsegítésére, és amikor börtönéből kiengedni kényszerítik a kormányt, nem mint egy vagyontalan jogtudós és hírlapíró, hanem mint a magyar politikai élet leghatalmasabb egyénisége fog kilépni a börtön kapuján. Bravó, Kossuth! Ez volt az évszázad politikai életének egyik legnagyszerűbb sakkhúzása. Kiprovokálta letartóztatását, hatalmas elégtételben bizakodva. Mely elégtétel nem is fog sokáig váratni magára. Leül az íróasztalhoz; csendesen. 31