Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - SZEMLE - Horpácsi Sándor: Moldova György: Égi szekér

benyomását keltik, de ez jobbára a fokozatos kiüresedés kényszerpályája. A történelmi alakok illusztráció erejűek, a szamaras Pali belső drámája érdektelenné válik, a moralizáló állóképeket a jólismert események forgatókönyvszerű leper- getése váltja fel.

A „Glóriás”-ban és a „Dac”-ban az egyenes vonalú cselekmény négy síkot ölt egybe. Az első, a „miről szól a regény” kérdésre adható legkézenfekvőbb válasz: két cigányfiú élete személyiségük és létük megsemmisüléséig. A második sík a társadalom mozgástörvényeinek „megérzékítése”. A harmadik és negyedik szoros egységben, egymást fojtogató összefonódásban: a cigány lét tragikus, elrendeltetett terméketlensége, s az ebből való kilábolás sikertelenségének mítosszá fogalmazása, valamint a keresztény szimbólumoknak egyfajta rendszere, amely az óhajtott paraszti életforma jelölőjeként átszövi a műveket. Holdosi József kiemelkedő teljesítménye, ahogy írói stílusát a síkok váltakozásához, egymásba mosódásához, hangsúlyeltolódásához hajlította.

Szólnunk kell a mellékszereplőkről is, hiszen nem egy esetben tőlük halljuk az eseményeket értelmező, általánosító magyarázatokat, sőt elvétve a mű eszmeiségének gerincét. Ilyen alakja a „Dac”-nak Zaza, a falusi kurva, aki kioktatja szamaras Palit a hatalom természetére. De ilyen Glóriás is, aki „fogalamazó úr” létére vállalja a sorsközösséget a fajtájabelie kkel, vagy a még rosszabbat: a testet-csontot zúzó vaspálcát, a marhaszaros szekér szégyenét, az öngyilkosságot mint egyedüli, maradék alternatívát. Zaza és Glóriás meghal, az egyik, mert csak a mában hisz, a másik, mert túlságosan is előre tekint.

Sajátos figurája a „Glóriás”-nak Ábel, a her- mafordíta vándorcirkuszos, aki kétneműségénél és bibliai nevénél fogva a keresztény mitológiához, orpheuszi képességeit tekintve a göröghöz áll közel. Fölötte áll mindennek, a legdurvább indulatok gyűrűjében tisztán hal meg. Puska és kő sebzi, holtteste mégis makulátlan. Az ő társa, Blanka lesz kísérője Máténak, az egyetlen pozitív nőalak a két kisregényben. A nők fontosak Holdosinál: ők a titkok tudói, szibillák és bűnre csábító évák, az eseményeket a háttérből befo- folyásolók, de erejük nem terjed odáig, hogy maguk köré családot építsenek. A nevében is tiszta Blanka kivételével, aki meddő és csökött lábú, jobbára a vágyak hordozói, az ösztönök célpontjai, noha emberségük kitörni egyekszik a szűk szerepkörből. így válik a szerelem kilátástalan öngerjesztéssé, a család az egy nyomorba születettek bizonytalan szövetségévé. Holdosi az „apa” alakját különös szeretettel ábrázolja. Magányos, keserű férfiak, akik ha elmúlnak, nem pótolja őket sem Ambrus bácsi, sem a tanító, sem az idősebb testvér, Petykó. Ez utóbbi a kicsinyes, de ravasz ember mintapéldája, akit kitűnően ragadott meg az író.

Összbenyomásunk a két kisregényről: kiegészítik egymást, épp ezért, ha ikerműveknek is tekintenénk őket, ezt nem a hely, idő, szereplők

egyezése okán tennénk, hanem a bennük megformált tartalmak egymást kiteljesítő, világegészt formáló volta miatt. A két mű egyszerre mitikus és történeti, s ahol ez a kettősség érzékeny egyensúlya felbomlik, ott mozaikossá válik a regényszerkezet. Funkciótlannak éreztük isten és szamaras Pali versengését, mely anekdotikusságával éppen a fent említett töredezettséget mélyítette. A „Glóriás” a párjánál jobban megírt kisregény, Holdosi egyetlen figura támasztéka köré hitelesebb világot épít fel, mint a „Dac”-ban, ahol a mítosz sajátos időszerkezetét megtörte a reális történelmivel, és Pali hiteles személyiségét áldozatul hagyta sematikus alakok felvonulásának. Ezen már az sem segített, hogy Pali skizofrén tudatának fele maga a Halál volt, a bizarr ötlet csak egy pillanatra tudta tekintetünket ismét Pali felé fordítani. Nem volt túl szerencsés az a megoldás sem, hogy az a Pali, aki a leventékkel célba lőve véletlen a fantom homlokát találta el, később (a nyilasok ivócimborájaként) a halálra Ítélt partizánnak szintén a homlokát lőtte át. Ez így drámaiság helyett a keresettség érzetét keltette bennünk.

Holdosi József epikai fegyelemmel és lírai ihle- tettséggel megírt kisregényei bizonyítják, hogy a „Kányák” nem az egyszeriség kedvező időpillanatában született, alkotójuk igazi tehetség, s habár lírikus késztetései még legalább annyira gátolják a prózai szerkesztést türelemmel viselni, mint amennyire engedik stílusát (nemes értelemben) szárnyalni, több és jobb művet okkal várhatunk tőle. Erényeit a lélekábrázolásban, a szűk helyre komponálás biztonságában, balladás tömörségében véltük fölfedezni. (Szépirodalmi, 1982.)

KOVÁCS IMRE ATTILA

MOLDOVA GYÖRGY: ÉGI SZEKÉR

Lehet, hogy tiszteletlenség, de Moldova legújabb könyvének címe az ötvenes évek egyik butuska dalát idézi fel a recenzens tudatában János bácsiról és az „égi talyigáról”. „Hogy az isten csudájába került az oda?” — kérdi a bácsi, s kicsit mi is így vagyunk most Moldova könyvével, akinek nevét a Rongy és arany című riportszociográfia kötetével jegyeztük meg, tanultuk meg tisztelni. Már a cím telitalálat volt. „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded” — reklámozta a kis bökvers a MÉH Vállalatot, a hulladékgyűjtést, mintegy szugerálva, túl is lihegve, hogy az ócskavas, papír, rongy stb. gyűjtése olyan hazafias tett, amely minden tisztességes állampolgár kötelessége. Mitagadás, a MÉH Vállalat kényelmesebb hivatalnokai még ma is hajlamosak arra, hogy ebben a szellemben blicceljék el a munkát. Ám jött Moldova, s néhány gépelt oldalon illusztrálta, bebizonyította, hogy a hulladék91