Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 9. szám - Kőváry E. Péter: A zsabai láma avagy: Öt leosztás pókerben (elbeszélés)

— Nézze kérem azt majd a vizsgálat eldönti... és nem lehet... szóval nem mondhatunk többet...

A főpincér már a mahagónit sepregeti toliseprőjével, mosolyog a mindenttudók mosolyával s prüsszögni kezdenek a vendégek.

— Értem én kérem, jól értem. Nem ez az első vizsgálat Zsabán. Aztán mi lesz a végeredménye? Seprenyi elvtárs kap egy újabb kitüntetést annak rendje módja szerint.

Köhögés fogja el hirtelen az idegeneket.

— Hát ez most más lesz kérem...

— Mindig más az kérem. Mindig. Az a gyerek, az a Góleáth, az tulajdonképpen egy rendes gyerek, csakhát heves még. Túl heves. A Seprenyi elvtárs csak jót tett vele, a javát akarta. Meglátják az az egy hét a hűvösön használni fog neki. Embert farag belőle. Majd rájön magától, hogy nem is kellett volna neki mindenhová irkálnia. A titkár elvtárs a végén úgyis kiengedte volna. Nem rossz ember az kérem. Kubikus volt...

Libasorban érkeznek.

Seprenyi Endre magabiztosan, Eszenyi Jóska bajszát pödörve, Bozsedáré doktor hangoskodik:

— No, elvtársak remélem nem bakot lőttetek! Annak szálas a húsa, megfekszi a gyomrom és nehéz rá orvost találni, hehehe — nevet jót egymaga, viccén.

Tarsoly Vendel csak úgy tessék-lássék mosolyog. A vendégek torkukat köszörű Igetik, egymásnak adogatják a szót:

— Hát, ha együtt lennénk, akkor összegezhetnénk is. . . talán. . .

Közbevág a titkár:

— Öblítsük le elébb a vadászat porát.

Ugrik a főpincér — jön a zsúrkocsi.

— Mit parancsolnak az elvtársak?

— Ó, mi semmit, dehogy, mi vezetünk, felváltva. Talán egy kis üdítőt, ha nem túl hideg.

— A munkásosztály italát, Balázs! — dönt hamar a titkár.

— Egészségetekre elvtársak! És rajta bátran, ne kíméljetek! Mongyátok, ha hibáztam volna valamiben. Velem is előfordulhat. Mégiscsak ember vagyok magam is. Igaz, jelzem, harminc éve szógálom a népet, de még nem tévedtem. No istenisten.

A fiatalabb fészkelődik, társához intézi a szót úgy, hogy a többi is hallja:

— Tényleg jó lenne igyekezni, mert én vagyok a soros otthon a vacsoravásárlásban.

— Ne főjjék a fejed elvtárs: egy-egy fácán, egy-egy nyúl, a kocsiderékba lapul — nyújtja jóságosán Seprenyi elvtárs.

— Na, de ezt már igazán nem fogadhatjuk el. ..

— Magatok lőttétek.

— Lássunk munkához — krákog mostmár a másik is.

— Mi a minisztériumból kaptuk a jelzést, — óvatoskodik a fiatalabb — a minisztériumból kaptuk a jelzést, hogy tudniillik a lámatelep vezetőjét a rendőrőrsön tartják fogva és. . . és... hogyis mondjam...

Megemeli most a hangját a támlásszék gazdája:

— Kertelés nélkül kedves fiatal barátom. Kertelés nélkül. Mi az egyenes szót szeressük! Ha mán erről van szó! Ez a gyerek, ez egy kiváló szakember. Ezért is néztük el mostig a gyengéjit neki. hogy ugye ivott, kártyázott. Jó megfizettük pedig, oszt mégse vót elég neki. Fűtői-fától kőcsönbe kért. Még a pincértől is.

— De hát mit csinált, mire költötte? Azt mondják a falusiak hogy egy farmeröltönye van és kész.

Sóhajt lemondóan a titkár.

— A póker, elvtársak, a póker! A szerencsejáték, pedig az tiltva is van. Utóbb mán

20