Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 9. szám - Létay Lajos: Ahogy szíved dobogja. Emlék, Évek, Útón, Rusztika (versek)
LÉT AY LAJOS AHOGY SZÍVED DOBOGJA Nem odadobva — oda téve! mint a keresztben volt a kéve, mint a kenyér az asztalon, mint a kezem anyám kezében, arc arc mellé simulva szépen, kötésben s mégis szabadon. Örökké így szerettem volna, s hogy ne is kelljen szólni róla figyelmeztetőn senkinek. Nem szolga módra, nem parancsra, sziszegve s közben fejet hajtva, de ahogy dobogja szíved. De ahogy azt ember magának álmodja annyi-annyi század, annyi évezred óta már. Nem odadobva. Ami részem, érezzem enyémnek egészen: még annyi dajkálásra vár! EMLÉK Mikor ők már békésen rágtak, a hű, a dolgos állatok, mikor megtömte már a jászlat, magának csak akkor adott. Nézték párás, hólyagos szemmel a kisborjak, a tehenek: itt van velünk társunk, az ember vigyáz ránk, gondoz, megetet. Ahogy mentek ki a határba, egy fűszálért is lehajolt s dugta a tikkadt, szomjú szájba, letörölte róla a port, soha egy hangos szó, egy ostor, a csend volt köztük a beszéd, ment előttük (gondban be sokszor!) olykor meg-megnyalták kezét. Dűltek, fordultak a barázdák, s este mégis csurrant a tej a pléh sajtárba — hányán várták! Hallgattam, ahogy énekel. . . Mikor megtömte már a jászlat, magának csak akkor adott — Hajnal, mért nem kelted apámat, ébren miatta mért vagyok?!.. . 8
