Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8. szám - Kántor Lajos: Tárgyak, természet, történelem (Vidéki őrhelyek)

labbak csapatában pásztázok — Nádas, Esterházy, Petri, Oravecz, Hajnóczy, Tandori, Bereményi, Csapiár. . . És még akad. Vagy Csoóri új hangszerelésé' és radikális őszinteség-igényű vallomásai a «hagyományosabb» területeken. . . Széles a spektrum — és mintha egyre szélesedne. Vagy nézzük a legfiatalabbakat — és ne csak a kísérletező kedvüket, hiszen azzal minden fiatalság jellemezhető. Inkább azt az új érzékenységet, amit hoztak, s amiből — ha lehiggad — a legjobbaknál csakugyan egy új szemlélet, magyarság-közérzet stb. alakulhat ki. Ne menjünk most bele, hogy ez milyen lesz, milyen lehet.. . Ez alaposabb elemzést és kalkulációt igényel. Nem is szakmám. Csak a szimatom súgja, hogy ha valamikor, most van és lesz lehetőség rá, hogy közép-kelet- európaivá színeződjön, otthoniasodjon sok olyasmi, ami például Kassák után, mint vállalkozás és új csapás —elvérzett. Szándékosan mondtam «közép-kelet-európait», és nem «magyart» — mert a kettő között egyre kitapinthatóbb a szimbiózis. S persze, nemcsak nálunk. Kettős a változás, amit kitapintani vélek: az újdonság nagy «világmintái» mintha szervesebben ágyazódnának a sajátunkba, mint eddig, valamilyen exponáltabb napi vagy történelmi élmény, megrendülés hatására; ugyanakkor, ami a sajátunk, nyitottabban tud áttükrözni abba a tágasabb egységbe, amit közép-kelet- európainak érzünk.”

Lehet, valami anakronisztikus belémrögzöttség mondatja, mégis úgy tűnik, csők a budai otthonban, a Városmajor utcában nem születhetett volna meg ez a közeire néző és messzire világító terepismertetés. A tárgyak, a ház körüli eszközök (büszkén mutatja az egyedül felhúzott éléskamrát), a természet közelsége s a nagyvilággal keveset foglalkozó egyszerű szomszédok éppúgy beépülnek történelmi, történetfilozófiai következtetéseibe, mint a különböző világtájakról ide befutó lapok, rádióhírek, könyvek. „Régi rögeszmém — írta a Jelenkorban —, hogy ha a történelemben nem állni, lemaradni, eljellegtelenedni, hanem továbblépni akarunk, kell valami mást, újat kezdenünk a hagyományos nemzeti érzésünkkel — amely olyannyira át van itatva jogos vagy nem jogos, virtuális vagy nem virtuális érzelmi tartalmakkal. A mai beretvaélesen célratörő nagyhatalmi világhelyzetben jóvátehetetlen helyzetbe sodródhatunk így. Újra kell hangszerelnünk a nemzeti érzésünket. Objektívebbé és főképp történelmileg végiggondoltabbá kellene tennünk magunkban, hogy mi az, amiben ésszerűen engedhetünk, és mi az, amiben nem, semmilyen áron és körülmények között. Egy pillanatra se szem elől téveszteni az érdemes megmaradás szempontjait.”

Körbejárjuk a házat, tudomásul vesszük a paramétereket, a nyári-téli mészölyi „létezéstechnika” kisoroszi feltételeit (a szót Csurkától kölcsönzőm), aztán a házigazda lekísér a szőlőn, gyümölcsösön át az útra. Beülünk a kocsiba, felporoz a kerék, nincs benne semmi rendkívüli. Mint ebben a négy sorban:

Az autó elrohan a tájban s a szelétől mindig meghajlik valami, mint a koszorútövis — már többször észrevettem

Ilyen egyszerűen jön velünk Mészöly, ki a falu főutcájára, az aszfaltra, az országútra, Közép-Kelet-Európa műútjaira.

95