Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - Tasi József: „A népségből a nép fia…” (Beszélgetés Kardos Lászlóval életútjáról és a Bolyai-kollégium történetéről)
nevezetesen legelébb Rákospalotára s azután Újpestre. Ez a két külváros életem további menetét meghatározta, szüleim az adott feltételek között próbáltak maguknak megélhetést teremteni: egy bizonyos időben elviselhető, sőt kispolgári szinten. Apám egy kocsmát vásárolt és avval próbálkozott. Kezdetben úgy látszott, hogy eredménynyel, azonban amikor kölcsönt vett fel, hogy építkezzék, a gazdasági világválság folytán a „vagyona” ráment. Ennek a körülménynek köszönhetem, hogy Budapest tőszomszédságában, a külvárosban lettem gimnazista. A gimnázium utolsó esztendeit már olyan körülmények között töltöttem el, amikor családunk anyagi romlása nyilvánvalóvá vált. Olyan esztendőket éltünk át 1934—35—36—37 tájékán, amikor a családban csak édesanyám keresett szakácskodással és apám alkalmi munkákkal, nagyobb bátyám kifutó volt valami üzletben — saját szakmájában [faszobrász volt] nem tudott elhelyezkedni —, a középső bátyám pedig akkor vált ki a családunkból. Úgy, hogy amikor én a hetedik-nyolcadik gimnáziumba jártam, a megélhetés feltételeit pótolnom kellett házitanítóskodásokkal és egyebekkel. Jóllehet az újpesti Könyves Kálmán Reálgimnázium jeles diákjaként végeztem, nem valami kecsegtető jövő állott előttem: nem látszott lehetségesnek az, hogy tovább tanuljak. Az érettségi után úgy is éreztem, hogy nem tudok továbbmenni, és valamiféle megélhetés után kell nézni. A családban való maradásom sem látszott biztosítottnak. Szerencsémre olyan tanítványom akadt, aki jelentékeny összeget juttatott számomra és akkor született meg bennem az a gondolat, ha csak rövid időre is, de megpróbálom az egyetemre való feljutást. Hosszas válogatás után [orvos szeretett volna lenni] a bölcsészkart láttam és találtam olyannak, amely mellett dolgozni is tudok; továbbra is házitanítóskodom, tanítványokat vállalok vagy egyéb kisegítő munkához tudok hozzáfogni és mellette végzem az egyetemi tanulmányaimat. Optimizmusomra jellemzően azt hittem, hogy mindössze fél évet fogok majd anyagilag bírni, és számomra ez is jelentős bekukkantás lett volna a kultúra és tudomány világába. így is történt, beiratkoztam, átmenetileg a szüleimnél, illetve akkor már a bátyám vezette otthonban találtam alkalmi befogadást. Világos volt, hogy számomra végleges megoldásra is szükség van, ezt akkoriban nem tudtam megoldani. Kollégiumba nem tudtam bejutni; alkalmi megoldások, pályaudvari tartózkodások, rokonoknál való meghúzódás és nem utolsó sorban egyik barátomnál való tartósabb időzés jelentette azokat az állomásokat, ahol én a kilencszázharminchetes esztendőben, tehát amikor az egyetemre fölkerültem, meghúzódhattam. Ahogy mondtam, az egyik véglete volt a pályaudvarok váróterme, a másik véglete a Parlament kupolacsarnoka. Barátom, aki a Parlament őrsége parancsnokának a fiát tanította, tanítás fejében a kupola mellett kapott egy kis szobát és lévén ott egy fölösleges divány is, itt töltöttem el fél esztendőt. A népi származású diákoknak az igazi problémája magukban az előzményekben zajlott le, nevezetesen abban, hogy az egyetemre jutás feltételeit kellett a családjuknak megteremteni, tehát magát a középiskolát elvégezni. Azok a családok, amelyek gimnáziumi vagy középiskolai székhelyekhez közelebb voltak, könnyebben találtak tanulási lehetőséget. Az egyetem azért volt nehezebb, mert rendszerint elszakította őket az otthonuktól. A főiskola, egyetem Budapesten és egy-két nagyobb városban a szülőfalutól rendszerint olyan messze volt, hogy bejáró diák oda nem mehetett. Ezek számára csak valamilyen lakás-, otthon-lehetőség esetén volt megoldható az egyetemi tanulmány. Többek között ez az oka annak, hogy 3—7%-nál magasabbra nem ugrott fel a népi származású diákok száma. Talán a munkás származásúaké egy fokkal jobb, mert mondjuk Budapestnek és környékének a munkássága a családból látogatott be az egyetemre; így ez könnyebben megoldható volt. Ha a vidéki népi származék fölkerült az egyetemre, legelőször is otthon után kellett néznie és akkor ezekben a kollégiumokban talált otthont. Valóban, minden akkori főiskolás kollégiumban itt-ott megtalálunk egy-két parasztszármazékot, kívülük pedig más olyan népfiakat is, akik ha 74
