Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8. szám - A szárszói konferencia négy évtized távlatából (Tizenkét résztvevő vallomása, tanúságtétele - sajtó alá rendezte: Győrffy Sándor)
azelőtt semmit nem tudtunk: a régi magyar családi élet, a nagycsalád, a benne levő rend —s mindez régészetileg bizonyítva. Azt adtam elő, és örömmel hallom éppen Jó- csik Lajos barátomtól, hogy érdekelte az ott levőket. A szárszói konferenciáról inkább lírai emlékeim, hangulati emlékeim vannak. Emlékszem, szegény Sinka Istvánnal sétáltam egyszer. Azt mondja: te Gyula ... Nem, így mondta: Gyuszikám. Azt mondta: „egyetlen sorom többet ér, mint az előadások sorozata.” így mondta. Lelkem rajta, így történt. A másik dolog, amire emlékszem, Szabédi László, aki Erdély lángelméje volt, egyszer egyik felszólalásában kicsit gonoszkodva, huncutul, de mindig tanító szándékkal és jószándékkal mondta: „itt a felszólalások egy részében a szociálist nem tudják a szocializmustól megkülönböztetni." Ez is igaz volt! Apróságok, ezeket jegyeztem meg. Tőlem például megkérdezték — vagy beugrató vagy tisztázó szándékkal —, hogy amit csinálok, az történelmi materializmus-e vagy nem. Én arra azt feleltem, hogy: kérem szépen, a valóság sokszólamú. Egyik szólamának a tisztázására kitűnően alkalmas módszer. Ezt feleltem akkor. így volt. Erre is emlékszem. Szárszó a számunkra a lelkesedésből egyre szilárduló, mindinkább a valósághoz tapadó magatartásnak a befejeződése volt. Ott kaptuk meg végre, hogy hol is vagyunk, mi is vár ránk, mit is kell csinálnunk, kik vagyunk. Éppen ezért talán nem érdektelen, hogy ha Szárszó utóéletéről beszélek. Ami Szárszó előtt volt, elmondtam a magam személyén keresztül; Szárszó utóéletét én Erdélyben éltem át. Ahol azt kellett tapasztalnom, hogy a börtönviselt illegális kommunisták a legnagyobb szeretettel voltak iránta és megmondták, hogy miért. Azt mondták, azért, mert a börtönben a Szárszó-könyv volt a Bibliájuk. így van. Azt olvasták. És az adta a hitüket, hogy van egy olyan magyarság is, amelyik nem azonos azzal, amelyik őket bebörtönözte és megkínozta. És nyilván ez volt az oka annak, hogy később a kolozsvári Móricz Zsigmond Népi Kollégiumnak az élére kerültem. Az igazi népi kollégium volt, sajnos, azt is szétrobbantották, mint a többit. BERCI LÁSZLÓ Villy Antal Szárszó után többször is meglátogatott bennünket Baján. Azután én katona lettem, behívtak, fogságba estem. Később hallottam Tóniről, hogy eltűnt a háború viharában. Egész véletlenül néhány hónappal ezelőtt beszédes asszonyok jöttek hozzánk Bajára Dunaszekcsőről. Kiderült a szavaikból, hogy Villy Antal a felszabadulás után nemzeti bizottsági elnök lett^ de ez csak 1—2 napig tartott. Egy német ellentámadás következtében a frontvonal megváltozott, Antit a németek elfogták és agyonlőtték. Néhány éve új épületet alapoztak, és az alapozás közben megtalálták a csontjait. Sinka Istvánt fiatal történészek, irodalomtörténészek, akik nem ismerték, sem őt, sem világát, néha jobboldalinak állítják be. Én, aki jól ismertem, azon a vidéken, Sarkad és Vésztő környékén éltem ugyanabban az időben, ugyanolyan társadalmi körülmények között, mint „biciklis szegénylegény”, — nyugodt lélekkel állíthatom, hogy Sinka igazi népi forradalmár volt. Mindaz, amit A fekete bojtár vallomásai kötetében írt, valóság. A szárszói fényképekről. Pár évvel ezelőtt a nemrég elhunyt Kardos László barátunk, a Györffy Kollégium volt igazgatója, egy szakállas óriást küldött hozzám Bajára. A népi kollégiumokkal kapcsolatos fényképeket keresett. Mondtam neki: hát kedves barátom, kifejezetten NÉKOSZ-anyagom nincsen, a fényes szelek korszakában én még fogságban voltam, de szárszói fényképeim vannak valahol a padláson. Szerencsére megtaláltam a síküveg-lemezeket. Örömmel konstatáltam, hogy lehet őket használni. Felutaztam Budapestre, a Párttörténeti Intézetbe, az Alkotmány utcába. Bevezettek egy nagy terembe, ott dolgozott Kardos László, Győrffy Sándor, és még néhányan. 36
