Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Juhász Antal: Búcsú Szentkúton

A közös éneklés számomra nem áhítatot sugároz, hanem valami fölszabadultságot, közösségi érzést, azt, hogy itt és így együtt lenni, együtt énekelni jó érzés. Olyasvalami, mint lagziban a jókedvű együtt éneklés. Azután más is tapasztalható. Az út dereka táján az énekszó lassúdan hömpölyög, elakad, némelyek percekig hallgatagon ballagnak, majd az előttük vagy mögöttük ha­ladó csoport énekét veszik át. Zömmel idős és javakorbeli asszonyok, férfiak róják az utat, a nap tűz, delelőre járván fáradnak az izmok, rekedtesek a hangszalagok. Amint a zarándoksereg a kirakodósátrak közé ér, a vásárló, beszélgető emberek utat engednek. Sokan megállnak, nézik a búcsújárókat, mások tovább járják a sátrak közét, hiszen „búcsúfia” nélkül hazatérni szégyen volna. Néhány asszony a tömegből kiválva a kereszthez lép és megcsókolja a megfeszített Krisztust mintázó faragványt. Van ilyen is, ám asokadalom inkább nézője a körmenetnek. Némelyek megbeszélik a látottakat, mintha lakodalmas menetben menyasszonyt, vőlegényt mustrálnának. „Ennek a nép­nek úgy húsz százaléka hívő, a többi nyolcvan nem hiszi, amit a pap prédikál. Eljönnek, végigcsinálják, mert hagyomány. Hagyomány ez kérem” —véli közelemben egy ember. Szétnyitható tábori széken ül, térdére könyökölve szemléli a körmenetet. Van, aki hümmög, senki sem száll vele vitába. ❖ # * Dél elmúlt. A körmenetnek vége, a búcsújárók serege evéshez lát s szomját csilla­pítja. Sok asszony hazulról hozott ennivalót, de nő a forgalom a lacikonyhákon és a helyi áfész sátránál is. A szövetkezet szakácsa két nagy bogrács birkapaprikást főzött, adagját negyven forintért mérik. Az ivók kedvére egy szál alkalmi cigányzenész próbál versenyre kelni a hangszórókon áradó tánczenével. Most van keletje a szentképeknek és a berámázott édeskés színegyvelegnek. A kép­árusok sátrai előtt fejkendős asszonyok topognak. Van, aki három színes képet is vesz, legyen emléke családjának a szentkúti búcsúból. EGY KIS SZÁMVETÉS ÉS ÖSSZEHASONLÍTÁS Újból a gépkocsisorok között járok, s az autóbuszok parkolóhelyén harminckét különjáratot számolok össze. Bérelt autóbuszok jöttek — az érkezés sorrendjében — a következő településekről: Kistarcsa, Szeged, Csongrád-Bokros, Csongrád, Kecel, Kiskundorozsma és Zsombó, Izsák, Csépa, Dabas, Baks és Ópusztaszer, Zákányszék, Tiszakécske, Tiszajenő, Jászkarajenő, Dusnok, Bugac, Pálmonostora, Cibakháza, Puszta- mérges, Csengele, Kistelek, Forráskút, Csólyospálos, Tázlár, Bácsmadaras, Mórahalom. Néhány községből két autóbusz is érkezett. A felsorolásból kitetszik, hogy Pálosszent- kút-Petőfiszállás a Duna—Tisza köze középső és délkeleti felén élő római katolikusok, e tájról is kiváltképp a tanyai vagy tanyai gyökérzetű népesség búcsújáró helye. Érkez­tek Dél-Tiszántúlról is — így Kiszomborról, Apátfalváról, Gyuláról —, de csak kisebb, öt-tíz főnyi csoportok. A bérautóbuszon ideutazók száma másfélezerre tehető. Ők, a kereszt alatt körmenetet járók és néhány vonaton érkezett kis csoport az igazi bú­csúsok. Ám legtöbben személygépkocsin jöttek Szentkútra. Számukat fölbecsülni nehéz. Dél múltán a kiterjedt mezőn némelyek becslése szerint ezer gépkocsi is parkol, és újak még mindig érkeznek. Utasaik között vannak idősebbek, de a derékhad harminc— ötvenes évjáratú falusi, tanyai ember. Családi kirándulás ez, amely kedvére van a kegy­helyet valaha még gyalog fölkereső idős szülőknek és látványosság, élmény a fiatalok­nak. Külön helyre irányították a motorosokat és kerékpárosokat. Együtt két-háromszáz 65

Next

/
Thumbnails
Contents