Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - MŰHELY - Bálint B. András: „A szeretet ellen védtelen vagyok.” (A reményvesztés útja Hajnóczy Péter prózájában)
ben arcul köpött embert faj nevében”. Majd a leveleket — már borítékban és megcímezve — gondosan elégeti... Ezután következik a „megoldás”, amely a maga nemében megrendítő. A fűtő vissza- kéredzkedik a gyárba, ismét összeköltözik a családjával. De közben cselekszik, mert elemi igénye a tett: segíti, sietteti a tavasz beköszöntét. „.. .amíg tartott a hideg, mindennap jóval hajnal előtt kelt, és kiskabátban, vacogva, zsebredugott kezekkel jó két órát járkált a néptelen utcákon. Halkan motyogott sétája közben, mint aki meg akar győzni az igazáról valakit. ,A testemmel melegítem föl a levegőt, ezt a meleget észreveszik a fecskék, a bokrok meg a fák, és korábban köszönt ránk a tavasz’.” Helyesen írja Nácsa Klára, hogy Hajnóczy itt nem egy hamvába hullt lázadás történetét örökítette meg, hanem „a szorító tehetetlenségét, amely mögött mégis fölemelkedik az önmagára szabott felelősség és parancs, a kitartás és a tett parancsa”. Az emberi méltóság megsértésére az egyetlen igaz válasz: a méltóság helyreállítása. Ha a konkrét ügyben ez nem lehetséges, akkor egyetemes módon, a világ jobbításával. Kolhász Mihálynak, mivel önmaga kíván maradni, nincsen más választása, csak a hajnali séta. * * * Az M című novella — problematikájában és szerkesztésében — már a Perzsia elő- gyakorlata. Egy visszafelé futó percben verejtékes küzdelem folyik az életért, amelyet egyrészt a társak, másrészt a tárgyi valóság képvisel. A tárgyi világ egyik reprezentánsa, az alkohol, az emberi véredényrendszerbe kerülve rettenetes csodákra képes: befolyásolja, sőt megváltoztatja az ivó viszonyát a többi emberhez. Martin Buber, a nálunk kevéssé ismert zsidó filozófus szerint az emberi lét két alaptapasztalaton nyugszik: az én—te és az én—az kapcsolaton. Az első az emberek egymás közti, a másik az ember és a világ közti relációt jelenti. ,A szeretet, a közöny és a gyűlölet az én—te kapcsolatban manifesztálódik, jórészt ez határozza meg az én—az viszonyt is. A kétféle viszony összetartozását, illetve ellentétét —voltaképp: dialektikáját — Hajnóczy Péter műveiben az alkohol jelképezi, meghatározva az embernek a másik emberhez és a világhoz való kapcsolatát is. így tölti be, így teszi teljessé az életet. A halál kilovagolt Perzsiából tulajdonképpen arról szól, miként kísérli megőrizni identitását és szabadságát a fiatalember — épp az alkohol által. Az idősíkok mesteri elmozdításával Hajnóczy egyszerre mutatja meg a küzdelmet és a végeredményt. A fiú szabadság- harca — harc az alkotásért, a szuverén életmódért, vagy ha ez lehetetlen, a saját haláláért. Nem azért magányos ő és kiszolgáltatott, mert elhivatottsága ellenére segédmunkás, amolyan lézengő ritter, hanem azért, mert fél, hogy hivatását csak úgy képes betölteni, ha elfogadja a ráosztott szerepet: olyan vagy hasonló lesz, mint az emlékeiből előbukkanó Krisztina. Pedig már meginog. A tilalom ellenére megivott korsó söröket letagadja, csakhogy bekenhesse a lány testét napolajjal. Megvárja a fürdő előcsarnokában, elkíséri beteg édesanyjához a kórházba, közben beszámol írói ambícióiról. Csak a kispolgári idill láttán fogja fel, hogy Krisztina, az anyja és a nagynénje lényegtelenek számára. Egy a fontos: amire készül. A jelenidő síkjából megtudjuk: végül író lesz — s asztala mellett ott a kínok előidézője és a művek ihletője, a borosüveg. A művek: látomások. Reszkető kézzel, szeszverítékben úszva jegyzi le őket. De lejegyzi, mivel úgy érzi, ebben az országban öt ember kivételével senki nem csinál semmit. S az öt alkotó közé magát is besorolja. Lejegyzi látomásait — éppen az országért. Mert ez az egyetlen műve Hajnóczynak, amelyben — a Martinovics-féle összeesküvésben részt vett dédapja ürügyén — kifejti, milyen morális tartást tanúsítson egy férfi, ha a haza követel tőle áldozatot. Az a haza, amelyet ő közönyösnek és elfogadhatatlan67
