Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - VALÓ VILÁG - Siklós László: Nyugdíjasok - falun

— Jól felöltözök nappal is, éccakára is. Ha meg fázok, segítek magamon.

Benyúl a szekrénybe, kétdecis pálinkásüveget vesz elő, barack van benne. Tölt két műanyag pohárba és megkínál. (Eddig ő az első, pedig neki legalacsonyabb a jövedelme.)

Sz. nénivel a városban szoktam találkozni, egy Csemege áruházban, ott vásárolja dugiban — hogy se a menye, se más falubeli ne lássa — a pálinkát, narancsot, két-három banánt. De csak a nyugdíj utáni napokban.

— Hol dolgozott utoljára Sz. néni?

— Én sehol nem voltam állásban, nyugdíjat az uram halála óta őutána kapok.

— Hány gyerekük volt?

— Négy van, három lány, egy fiú.

— És a férje egyedül tartotta el a családot?

— Dolgoztam én, csak papírom nincs róla. 1946-ig Pesten laktunk, az uram ács volt, de többnyire munkanélküli, aztán sikerült egy jómódú környékre költöznünk. Szépen mostam-vasaltam, úgyhogy a házban lakó naccságos asszonyoktól, a szomszédból is kaptam munkát. Meg takarítottam is. De cselédnek, állandóra nem mehettem a négy gyerek miatt. A háború után nem akartunk Pesten maradni, és akkor mondták, hogy a nagycsaládosok írathatnak házat, az új kormány juttat nekik. így jöttünk ide lakni, a hegyek közé. Csak itt az asszonyoknak nem volt munkaalkalom. Az uram keresetét kellett beosztanom. De becsülettel felneveltem a családot, minden gyerekemnek szakmát adtam a kezébe.

Megsárgult oklevelek kerülnek elő. Sz. bácsi mint sztahanovista, mint gyárigazgató, mint szb-titkár, mint a metró hős építője. Sz. néni oklevelei, igazolványai.

— Bizony, negyvenötös párttag vagyok, az MNDSZ egyik alapító tagja, gazdasági ügyintézője. Akkoriban sok tennivalónk volt, sok ház gazdát cserélt. Mink az asszonyokat mozgósítottuk, azok érték el a férfiaknál, hogy rendbe hozzák az iskolát, az orvosi lakást, az utakat, eltakarítsák a németek ittmaradt harckocsijait. A külföldi csomagokat osztogattuk, a gyerekek fejét fertőtlenítettük a tetű miatt, karácsonyfát állítottunk, kollektív ünnepséget rendeztünk a kastélyban. Megszerveztük a színjátszócsoportot, hogy lefoglaljuk esténként magunkat, és szórakozásunk legyen. Én mentem engedélyért az előadásokhoz, a harmadik faluban volt a rendőrség, többször gyalog tettem meg az utat.

— Meddig volt MNDSZ-élet?

— A hatvanas évek közepéig. Akkor megköszönték a munkánkat, új vezetők jöttek, ezek a mostaniak azt se tudják, az a sok vénember, aki az utcán botladozik, ki volt, mit csinált. ..

— Mennyi a nyugdíja?

— Az uram hetvenhatban meghalt, akkor ezer forintot kaptam utána. Most 1900-at hoz a postás.

— Mellékjövedelme?

— Mit tud dolgozni már egy ilyen öregasszony?

— Ki segíti anyagilag?

— Pénzzel senki. Három gyerekem családos, igaz, van köztük jómódú is. Az egyik lányom üzemvezető, a férje őrnagy. Szolgálati lakás, kocsi, nyaraló, mindenük van. De még karácsonyra se küldenek csomagot. Utoljára az apja temetésén volt ott a lányom. . . A másik szokott segíteni ruhával. Mindent ő vesz, ami kell. Az asszonyunokám, az nagyon szeretett. Az meg meghalt. Huszonkét éves volt,öngyilkos lett a nyáron. Négyéves kislányát az anyja neveli. Úgyhogy tőle se várhatok segítséget.

— S a fia, akivel él?

54