Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Szigetség-e Domokos?
patakok, dombok elnevezésével. Falusi gyermek egyszerre tanulja meg ezeket az élet legfontosabb szavaival, miként városon utcák, terek, parkok, grundok nevei vésődnek be az eszmélkedő tudatokba. De egy hatodikos már el tud gondolkodni azon is, hogy mit jelenthettek faluja múltjában ezek az elnevezések, miként alakulhattak ki az anyanyelv ösztönös és mégis oly törvényszerűen pontos fejlődése rendjén. Ezek a domokosi „íródeákok” nemcsak fogalmazási készségüket fejlesztik az önkéntes dolgozatok megírásával, de a kutatás egy-két elemi fogását is eltanulhatják. Egyik domokosi diák gyűjtőmunkáját a tudományos kutatás is számon tartja. A dr. Kós Károly szerkesztette Népismereti dolgozatok 1976-os kötete Kiss András feldolgozását közölte A magyarlápost fazekasság címmel. Kiugró teljesítmény ez a domokosi szellemi munkatábor! De titkát — meggyőződhettem már első látogatásomon — nem különleges, rendkívüli körülményekben kereshetem, hanem egy-két névtelenségben maradó tanár, tanító odaadásában, hivatástudatában. Danes Máriának hívják ezt a tanárnőt. Vele, és Jónás Mária igazgatónővel jártam az utcákat, kopogtattunk be egyik-másik házba. Ha sziget-életet keresek, menjek egy kicsit fennebb a Cibles felé, mondta Jónás Mária. Tőkés község szélén, Gereblyén találhatok egy kicsiny szigetet. Két TO-dolgozat is elvezet a telepre. Szász Enikő írta az egyiket, Molnár János a másikat. Diákcsapattal jártak Gereblyén kirándulni, benyitottak az ott élő magyar szénégetők és fadöntők házába. „Ebben a Cibles aljában fekvő községben, Tőkésen — Grosii Tiblesului — a szénégetés hagyományos foglalkozás volt. A Hudák, a Hilbert és főleg az Ugorcsik-család foglalkozott vele. A legelső szénégető a Lukács-család volt.” Szász Enikő —akinek a dolgozatából idéztem — Ugorcsik Gusztávtól kapott felvilágosítást a szénégetők munkájáról. Molnár János ugyancsak ettől a gereblyei idős embertől az erdőlésről, Szolnok—Doboka megye egykori monográfusa, Kádár József annak idején a levéltárakat vallatta meg . . . Teokeös 1594-ben tűnik fel, mint irtvány, Felső- szőcstől északabbra, a Cibles-patak völgyében. Ekkor az erdélyi fejedelem birtoka, a következő században Szamosújvár tartozéka ... A hagyomány szerint egy Máramaros- ■ ból ideszármazott Cioran nevű román ember épített elsőnek házat az akkori őserdőben. Egy vastag fa törzsét asztalnak használta. Grosi, a román elnevezés tőkét jelent magyarul. Fennmaradt még, hogy csütörtök volt a település lakóinak helyi ünnepe, húsvéttól pünkösdig minden héten megülték, hogy a jég ne verje el a falu határát. A magyarok kincstári munkásokként, szénégetőnek kerültek ide, mikor a közeli Kohó-völgyén fából égetett szenet használtak az érc olvasztásánál. Kádár József adatai szerint Tőkés községben — Gereblye közigazgatásilag mindig hozzá tartozott — 1614 lélek volt, ebből román 1374, magyar 163, német 36, kárpát-ukrán 8, egyéb 20. „Magyarul beszélni tud 186” személy, fűzte hozzá, vagyis a gereblyei magyarokon kívül még 23-an. Manapság Tőkés lakossága mintegy 3000, a románokon kívül körülbelül 350 magyar él itt. A gereblyei házszámok 110-ig mennek fel. Dr. Kós Károly 1822-re teszi a gereblyei telep létesítését, egyidőre a horgospataki vasbányászat megindulásával. Néprajztudósunk 1962 körül gyűjtötte tanulmánya anyagát. A gereblyei szénégetőket vagy azok egy részét magánvállalkozóként jellemezte. Megvásárolták a fát, a nyersanyagot, amit aztán a kertjükben kiégettek, a szenet pedig eladták. Vagyis a szénégetők egyben kereskedők voltak. Szász Enikő már mint állami alkalmazottakkal találkozott a most is működő szénégetőkkel. Az egész Ugorcsik család az Erdőgazdálkodási Vállalat alkalmazottja. Minden tavasszal a vállalat közli velük a szükségletet, vagyis—a tervet. A szenet nyilván ugyanaz a vállalat veszi át tőlük és az is értékesíti, az országban és külföldön. „Innen most Kalánba és Szentkeresztbányára szállítják a szenet a nagyvasolvasztókhoz. De más célokra is felhasználják, például szagelszívónak a hűtőszekrényekben.” 45
