Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - Gál Sándor: Temetőnk holdudvara (vers)
TEMETŐNK HOLDUDVARA sötét tájon sodródó árnyak között meglegyint a szél a most-idő az est-idő halottak napja fehér gyász e dantei mezőn a lefelé boltozatos örök-hazában átvilágít köveken a hold s a fekete fa-roncsok repedésein fölizzanak a nevek emelkednek csillaggá nőnek ecetfává rózsatővé a néma csöngetés szavára együtt hamvadnak-nyílnak évek évszázadok némaság zenéje nevek sorakozója a mindenkori számbavételre hajlonganak a sötét gesztenyék csattog a csend az ágak között húrtalan hegedű amit ide zártak világgá nyílt szív szellem szerelem teljességbe forrva hantok alatt gyökerek alatt növekvőben a hold emelkedik csillagaival érik havasra a magány kalapácsa szögeket üt a csend bordáiba megmozdulnak a koporsók a hideg sugárzásban tágul a visszafelé-út csupasz bokrok között hontalan történelem csont föld mélység mélységes némaság nevek izzanak fejfán sírkövön süttői márványon peres-oldali akác-rönkön száll fenn az éj madara nehéz röpüléssel hangja sír siratja maradékait árnya betakarja GÁL SÁNDOR
