Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - MŰHELY - Széll Jenő: Népzene és szórakoztatás

hetjük, úgy, mintha a népdalt szőröstül-bőröstül a szórakoztató műfajok közé sorolná, operettel, revüvel, táncdallal, népies műdallal és társaikkal együtt. Hanem csak egyféleképpen: a népművészet mint teljes értékű esztétikai jelenség ez esetben szórakoztató funkciót lát el. Hadd szögezzük le mindjárt, hogy e fából vaskarika iránt világszerte tömeges igény mutatkozik: öt kontinens országai buzgólkodnak, hogy a külföldi turistákat hazájuk folklórjával szórakoztassák. De éppen mert fából vaskarika, a folklór esztétikuma és a szórakoztató funkció közt az egyensúly nem bizonyul tartósnak; hol a szórakoztató szándék rántja magával a folklórt a népies revübe (ez a gyakori), hol a folklór művészi ereje diadalmaskodik a szórakoztató felszínességen (ez a fölöttébb ritka eset). Amint ezt egyebek közt a Budai Parkszínpad műsorai is ékesen mutatják: minden nyáron bemutatnak négy-öt távoli országból jött „folklór”-együttest, és jó, ha évente (de inkább kétévente) egy akad köztük, ahol nem az egzotikus giccs bájolog a nép művészete nevében. (Örüljünk, hogy a Fővárosi Művelődési Ház idegenforgalmi műsorainak zöme meggyőzően bizonyítja, hogy értékes folklór produkcióval lehet a turisták igényességére is építeni, és még a merő szórakozást keresők sem követelik vissza a belépődíjat.)

Szórakoztatás és folklór nem fekete-fehérben áll szemben egymással, hanem összefonódik. És ez teszi bonyolulttá a dolgot. Ezért nem lehet például kereken kijelenteni, hogy „jó” volt az 1970-es Röpülj páva, és „rossz” a legutóbbi; a régiben is akadt üres látványosság, népszínmű-tempó, és a mostani is teremtett maga körül pezsgést, a szakemberek fáradhatatlan munkája nyomán most is jelentkeztek ígéretes törekvések és tehetségek. Hanem ahogy a hangsúlyok eltolódtak, és ahogy a népzenével nehezen összeegyeztethető szempontok is érvényesültek, ezek mellett nem lehetett szó nélkül elmenni.

Kezdetben vala a közös magyarnóta-népdal vetélkedő; ehhez képest az első Röpülj páva örvendetes lépés volt előre, Bartók és Kodály szellemében. Ha most viszont áldásunkat adjuk a népzene és könnyű múzsa kényszerházasságára, félő, hogy a mohó szórakoztatás előbb-utóbb felfalja azt a keveset, ami a folklór szépségéből még megmaradt. Nem meggyőző az a nézet, hogy a TV csak szórakoztató műsorként rendezheti meg a népdal ünnepét. A formákat nem mi találtuk ki, készen vettük: vannak világszerte könnyűzenei (táncdal, pop stb.) típusú fesztiválok, és vannak komolyzenei (karmester, szólista stb.) televíziós versenyek. Ez utóbbiak is vonzók, a maguk módján látványosak is, de eleve nem azokra számítanak, akik Beethoven nevének puszta hallatára egyből kikapcsolják a készüléket. Van választék. Ha a TV illetékesei mégis úgy vélik, üdvösségük múlik a népdal ünnepének táncdalfesztivál-recept szerinti megrendezésén,ám tegyék, senki őket ebben meg nem akadályozhatja. Ez esetben azonban három kívánságnak eleget kell tenniük. Először:

Változtassák meg a rendezvény nevét! A Röpülj páva kezdetű dal, Kodály szerint, „a régi tradíciótól keményre csiszolt, monumentális stílus” legklasszikusabb képviselője. A „Páva-dallamot” elemezve állapítja meg Sárosi Bálint (Zenei anyanyelvűnk, 80. old.) hogy kicsiben az építkezés ugyanazon elvét követi, amely nagyban az európai klasszikus zeneművek sajátja; itt kell elkezdeni, vallja, Bach, Beethoven és Bartók műveinek megértését. E dallam egyik szövegvariánsa, a Felszállott a páva, Ady Endre költeménye, Kodály Zoltán kórusműve és zenekari variációi révén nemzeti identitásunknak olyan szimbolikus jelentőségű alkotó eleme lett, mint akár a Himnusz és a Szózat. A Röpülj pávával ne szórakoztassunk!

Másodszor: a népdallal való szórakoztatásból hagyjuk el a Bartókra és Kodályra való hivatkozást. Ez elemi tapintat kérdése. Harmadszor: ez esetben rendezzék meg külön a népzene nem szórakoztató ünnepét is.

58