Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Albert Gábor: Sorsunkkal megbékélve

Sokszor az is eszembe jut, hogy nemcsak szerencsém nem volt, de bután is csináltam. Itt van a faluban az egyik szerb gazda. Igaz, neki nagy előnye volt, hogy a múlt rendszerben el volt internálva Bogujov bácsival együtt, akitől elkértem az újságot. Szegény öreget a csendőrök úgy megverték, hogy sosem heverte ki. Mindkettőjüket azért internálták — legalábbis így beszélték —, mert bújtattak egy szerb hazafit. Neki ezt mindig javára írták ebben a rendszerben, pedig anyagiakban ő sem állt rosszabbul, mint mi, és ha ezt nézik, belőle is lehetett volna kulákot csinálni. De több esze volt mint nekem: belépett a pártba. így megúszta a viharokat, és sok ember jól járt vele, mert sokban és sokon segített.

Most nemigen lehet panaszunk. A gyerekeim megvannak, a lányom férjnél, a nevelt gyerekem meg kinn van Svájcban. Hetvennégyben disszidált a férjével. Mind a két gyermekem jól megvan, mi is kijövünk a nyugdíjból. A feleségemmel együtt négyezerháromszáz forintot kapunk, és az ember foglalkozik itthon jószággal és az kipótolja.

De milyen kálvárián mentünk keresztül! Azért, hogy máma könnyebb legyen, hogy az embert ne bántsák úgy, mint régen. A sok szenvedés után kibékül az ember a sorssal, a sorsával. Most nyugodt, megvan a megélhetés, minden rendbejött, kárpótolt az élet a nyugdíjjal. Csak az a baj, hogy közben idegileg kikészült az ember. Néha le-le- járok a kocsmába beszélgetni, hozzám is eljönnek az ismerősök, de ha egy hangos szót hallok, én már elkezdek remegni. így belül. És már menekülök. Pedig most semmi bajom nincs, de rettentő nagy árat kellett ezért fizetni.

41