Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - B. Szabó László: „Az utolsó emberig kitartani” (memoár)
Egy másik katonának a karja, harmadiknak a lábfeje volt bepólyálva.A katonák fel-fel- néztek rám és komótosan falatoztak. — Hát azért csak jobb itt, mint Nikolajevkán volt — mondtam hangosan — meg aztán most egyébként sem kellemes kívül, hóvihar van. Vacsora után aztán alvás, mert nem tudjuk, mikor kell továbbmennünk! — A szolgálatvezetőhöz fordultam —. Az őrök részére maradjon forró feketekávé! Félóránként őrségváltás! Mellettem ült egy nagybajuszos, idősebb honvéd. Hatalmas bicskájával a konzervdobozfenekéről halászta ki a maradékot. Felnézett rám és így szólt: — Tetszik tudni főhadnagy úr, azért kemény legények ezek a ruszkik! Ott — és a bicskájával a háta mögé bökött — a kétemeletes, vöröstéglás épületnél volt egy géppuskájuk. Egy darabig ott hasaltam, mert a toronyból kegyetlenül lőttek. Mind a négy orosz géppuskakezelő ott feküdt a géppuska mellett holtan a hóban. Egy sem menekült el a géppuskája mellől... A nagybajuszos katona mellett ülő közbevágott: — Én meg a saját szememmel láttam, hogy az egyik orosz katonának szét volt lőve az egyik karja. Csupa vér volt körülötte a hó. De a másik kezében azért tartotta a géppisztolyát és úgy lőtt, féloldalt feküdve a hóban ... Innen is, onnan is megszólaltak, egész hangzavar lett, mindenki el akarta mondani, mit látott, mit élt át az utcai harcban. Egy ideig hallgattam őket, aztán így szóltam: — Hát bizony, ilyen kegyetlen dolog a háború! De most már takarodó, pihenjék ki magukat! Fejemre tettem a kucsmát és a zöld hósapkát a kezemben tartva megindultam az ajtó felé. Ekkor megszólalt mellettem az egyik katona: — Akárhogyan is volt, mi csak azt figyeltük, látni-e még a zöld hósapkát, mert tudtuk, hogy addig nincs nagy baj — és mosolygott hozzá. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, mit mondott a katona, de nagyon jól esett, mert ez a megjegyzés kifejezője volt a parancsnok iránti bizalomnak, ami mindig is, de különösen válságos helyzetekben mindennél fontosabb. A katona megjegyzése és ahhoz hasonló megnyilatkozás minden parancsnok számára a legszebb és legértékesebb — kitüntetés. így zajlott le visszavonulásunk első két napja. De hátravolt még—amit mi akkor ott Budennijben nem tudtunk— további keserves 33 nap ... 33
